Blogok

Lenge-zöld pelerin nyújtózó ágakon...
szél szeme simogat, stafétám  átadom -
fújd szavam messzire, oda, hol meghallják,
alig maradt bennem, mit úgy hívnak: nagyság.
 
Kicsinek érzem én magam e világban...
bár nincs köztünk olyan, ki lenne hibátlan -
mégsem látom sokszor a létnek értelmét,
tőlem ezt olvasóm...hasztalan kérdeznéd.
 
Születtem valahol, valaholnak szélén...
akkor talán hittem: minden csupa élmény -
öleltek gyerekként, szerettek biztosan...
nem kutatta elmém, az Élet mért rohan.
 

Jászai Mari egyszer valami rossz színésszel játszott együtt. Az illető közönséges ripacs volt; harsányan deklamált, nagy marha, patetikus mozdulatokkal játszott. Mindent tönkre tett.

Jászai Mari nem sokáig bírta. A második előadás után megszólította a tehetségtelen kollégát:

- Mondja, maga miért lett színész?

A ripacs örvendezve nézett fel. A híres primadonna megszólította! Kidüllesztette a mellét.

- A világot jelentő deszkákra vágytam!

Jászai vállat vont.

- Akkor inkább asztalosnak kéne mennie!

 A játékot nem vetettem meg,
magam is gyermek voltam, gyermek,
naponta maradtam magamba -
olyankor mentem a szomszédba.
A társaim gyűltek ott össze,
velünk élt a mese, a mese.
Csak télen hallgattuk a csűrben,
tavasszal mások jöttek rendben:
"beállt a körbe egy kis-lányka,
"kettőt-hármat léptem utána:
sáros lett a lányka ruhája",
hazament, s a szoknyát kimosta.
Tiszta az most is, igen tiszta,
lehetne sáros, csak játszana!
Ám de ma már mindez csak emlék:
hiányzik a játék, a játék.
 

Muzsikáló rímek között

szívem-lelkem felöltözött.

A vers sejtembe költözött

muzsikáló rímek között.

Úgy adták át a dallamot

örömteljes, dús versszakok

– bár lett volna mód hallanod –

úgy adták át a dallamot.

Idő öblében kis Tavasz-sziget;

Vihar tépázta szirtjei felett

Vén májusfán gubbaszt a szerelem.

Tavasz, maradj velem!

Már ötvenhárom évem elszelelt,

Voltak fagyok, de hajóm áttelelt;

Élek,

Haszontalan minden panasz -

Maradj velem, Tavasz!

Fiú született,
megvált engemet,
Kis Jézuskának
kereszteltetett.

Jordán vizében
várta őt János,
megünnepelte
az egész város.

Atyja áldását
kérte magára,
Ő felruházta
sok-sok csodára.

Nem kellett kérni,
úgyis megtette,
hogy a halottat
felébresztette.

Várom, hogy jöjjön,
szükségem van rá,
tör a testéből,
s vérét önti rá.

Lemossa bűnöm,
mert szeret engem,
ő szent kezében
van az életem.

Szikrázott a Nap azon a délután,
felvettem kedvenc, kék-virágos ruhám -
méh dongott fodrán, töltögetve kedvét,
hasamon rózsát kergettek a lepkék.

A szomszéd réten hajlongott sok pipacs.
Szellő úr szisszent: ez vadvirág, ripacs! -
Csitt! intettem le, ne kötekedj, szentem;
hozzájuk megyek, hogy bájam terjesszem.

Szerény, vérhajú, hamar-hulló élet...
sajnállak, hiszen oly hirtelen véged -
gondoltam egyet! bár maradnál tovább...
hangolj lelkemből daloló csalogányt.

ÖTÖDIK RÉSZ

Egyenként a szemünkbe nézett. Napsárkány mindent látó sötét szemébe, Szélfarkas villogó, sóvár, szürke szemébe, és az én kék szemembe.

SZÁZHETVENKETTEDIK RÉSZ

Miért?

A kultúrában sohasem létezik olyan jelenség, amelynek csak egyetlen oka lenne. Itt is több, de egymással nagyon is összefüggő okkal számolhatunk.

1)      Az „intellektuális elzárkózás” minden korban megteremti a maga elkülönült, preciőz nyelvhasználatát.

Összekaristolták a repülők az eget
és az most úgy néz ki, mint egy
korcsolyapálya, én pedig lesem a
vonatból szájtátva ezeket a fényes,
egyenes és görbe vonalakat, amik
keresztezik egymást néhol, de csak
azért, hogy máshol szétváljanak, s
még több sebbel ékesítsék a kéket
ott, ahol a narancssárgán hanyatló
Nap szalad a sínek melletti agg-fák
koronái között velem, hogy elérje,
hogy még beérje azt az utolsó előtti
gondolatom, mi akkor járt éppen
eszemben, mielőtt kinéztem ezen
a koszos, ragacsos ablaküvegen.

Versem ötletét H. Gábor Erzsébet Bohócok című alkotása adta

Usurpator Február

A Május helyébe áll.

Tavaszt, pompát eljegel,

A Vízöntőt hozza el.

Vízöntő parancsszava:

Dönteni kell valaha.

Usurpator Február

Úgy véli, várhat a Nyár.

Ha Vízöntő trónra ül,

Nincs a remény egyedül.

Előre, vagy hátra néz,

Ami rész volt, most – egész.

Usurpator Február

A közönnyel perbe száll.

Tudja: vermet közöny ás,

Minden mámor – árulás.

Más esernyő nem marad,

Nyár a tavaszba félszemmel benézett,

felhők között a mosolya felfénylett.

Lágy szellője törli május könnyeit,

mélabús arcáról cseppnyi gyöngyeit.

Ázott földre Nap fényözöne omlik,

tűzpiros rózsa bársony szirma bomlik.

Fűnyírók zúgása töri a csendet,

nyomán a pázsit friss, üde - zöld, selymes.

Akác illatát harmatozza a lég,

kábultan repdes mámorától a légy.

Az idő órája monoton ketyeg,

nyár jogát pergetik a homokszemek.

Schvalm Rózsa

(2015-05-27)

https://www.youtube.com/watch?v=CBOI4Zuw7nc
Mysty Kata
Vers-beszéd

Vers lobban a lélek mezején,
Láng oson át szívek rejtekén.