Édeni szépség
Orgonaillatban fürdik a hajnal,
liliom mámorral vegyülve bódít.
Levélre, virágra gyöngyharmatot hint.
Gyémántja csillan a felkelő napban.
A forgatókönyv előre meg van írva,
lehet, mi még nem tudunk róla,
csak játszunk a magunk módján,
nevetünk, vagy sírunk a következő strófán,
a szereplők mindig mennek-jönnek,
szavakat dobálunk, folynak a könnyek,
eljátsszuk a hőst, majd várjuk a tapsot,
ünneplünk együtt, és bedobunk egy snapszot.
Élünk és halunk, fordul a színpad,
reflektorfények gyúlnak és hunynak...
aztán, a végén felhangzik a végszó,
hiába dolgozik oly lelkesen a súgó...
sötétség borul a színi világra,
Valami szépet kellene írnom,
hogy ébred a rügy és dalol a madár,
valami nagyon szépet...
Felnézek az égre, s ott valami
sötét felhő mindig a napnak
útjában áll.
Valami szépet szeretnék írni,
hogy itt a tavasz, és eljön majd a nyár,
valami nagyon szépet...
A fecskék is mindig visszatérnek,
éled az orgona és a tulipán...
csak az a kis sötét felhő ne ülne
ott a szememnek bal sarkán.
Valami szépet akarok írni.
Valami nagyon szépet neked,
Ronggyal tömött kócbabába
szerelmes lett egy huszár,
kinek kóró a két lába,
s a lova is csutkaszár.
Mátkája szemérmes fajta,
de ő bőszen udvarolt,
ám a szöszből pödört bajsza
minden csóknál útba’ volt.
Szia Anyu!
Szia Anyu! Látod? Megint rossz felé indulok,
hisz még csak második anyák napja, hogy
nem tudom kezedbe adni ezt a hülye virágot.
De megyek, nyitom a kiskaput, kereslek
kapával a kezedben, ott a virágos kertben,
de nem vagy ott... nem jössz elém mosolyogva,
szemeddel könnyben úszva, meghatottan...
Nem látlak görnyedten, és most nem szólok,
hogy gyere be, mert nagyon tűz a nap,
a munka megvár...hagyd csak ott, jó lesz holnap.
Galaktikus álmom; sátorozni vágyom a Holdon.
Függök ezer szálon, legyen csak egy oda! Kibontom.
Elkötöm végleg a véges-végtelen Űr hajóját,
irigyeljenek az emberek, (hogy ez milyen jól járt,
övé lett a hold túlsó oldala!)
Ott Nap sem süt, és nem hull hódara...
Talán odajár búsulni a Kis Herceg is,
ha rózsáját a gaz tetvek végképp ellepik
És ott van az otthona minden szörny nejének,
kik átkos sorsuk felett eszmét cserélnek?
Forrófejű kamaszok szerelemgyümölcsei,
Lelked palettáján tobzódnak a színek,
tompulnak az árnyak, újra éled a fény…
Hogyha mellettem vagy, csengőbbek a rímek,
pergőbb ritmust dobol verője a szívnek,
s ereimben újra utat tör a remény.
Olyankor érzem azt, mennyire szeretlek,
tűzbe mennék érted, pokolra is akár,
Az előző felület megszűnésekor tettem fel ezt a témát, így már nem kerülhetett sor rá. Ezért most újra felhozom, talán segít másnak is.
A Fazekas meghatározásai alapján megpróbáltam összehasonlítani őket, előrebocsátva, hogy csupán vitaindítónak, és nem teljeskörűnek szánt dolgozatra törekedtem. :) Az közös feladatunk lehet...
A hegy mögött bíborderengésben,
lassan, csendben lecsorog az alkony.
Hintaágyon ringok elrévülten,
csillagsátor alatt, elnyom az álom.
Mysty Kata
Évforduló 38.
Ma fordult az év,
Akkor - a világ,
Velünk örült sok
jó, igaz barát...
Igenünk májusi,
zengett imánk...
Házasok leszünk
mi már ezután!
Életünk végéig
együtt leszünk,
sőt még tovább is
együtt megyünk!
Köszönöm, igen
az érzés kevés,
a liliom illata
A kis ara
mint frissen vert hab csókja,
hosszú haja
alól pirul a bókra.
Édes fejét
a vízesésnyi csipke
fátyol fehér
rácsozatába csípte.
Pihegve jő,
mert bármi’ jó a móka,
a cipellő
nem tágult reggel óta,
s egy padra dűl,
hogy szinte összeroppan,
s véletlenül
pár igazgyöngy is pottyan
a gyönggyel varrt
fehér álom-ruhára…
De idetart,
megjött végre a párja.
(alternatívák)
I.
Hamvadás a sorsa, aki égve él ma,
önmagát emészti, de nem érhet célba.
Meglehet, hogy fénnyel telik meg az este,
míg magasba röpül izzó pernyeteste.
Hallgat a Jelen,
A Régmúlt mesél;
Betegség hagy nyomot
köznapon, ünnepen
sötét árnyat vetve,
és a szív megretten.
Születésed napján
anyák napja is volt.
Lelkemen egy picinyt
színesedett e folt.
Nyújtottam a csokrot,
sok illatos rózsát:
beszéltek helyettem,
mert a szavam elállt.
Átöleltem vállad,
megcsókoltam arcod;
nem érződött bánat
- hősként vívod harcod!
S mert nem ült rettenet
csillogó szemedben,
„Hited megmaradjon!”
- fohászkodtam csendben.
Mysty Kata
E világ itt...
Az ősi bűnhöz semmi közöm,
e világból elköltözöm.
E világ itt csak megkötöz,
csapdát állít, nem egy börtönt,
Kígyó mar meg, vízár halál
oly vidáman kaszál, darál.
Az Alkotó csak nem hibás,
Folt folt hátán már óriás.
Sátrat emelt nekem a hold,
nap-kolostor vár valahol..
Oda megyek imádkozni,
Letérdelve fohászkodni..
Élt egyszer régen, még Harun-al-Rasid kalifa előtt valamelyik Bagdadhoz közeli városban egy fazekasmester. Volt három fia.