Blogok

Hűtlen lett hozzám ez az ősz.

Mint kaján vigyorú, vén dizőz

tekint ma rám a szürke égről.

E rozzant derék még tovább dől

egészen le a durva ágyig,

s míg bensőm új tavaszra vágyik,

rakódnak rám súlyos idők,

és tudom: csikóm már kidőlt,

húsz mínusz oson mögöttem,

ellenük vajon mit tehettem?

Mint futó, ki végső rajthoz áll,

a start előtt irdatlan magány

keríti őt körbe-körbe,

a tél kutyájának nyakörve

már nemsokára elszakad.

Láthatatlan a célszalag.

Szedelődzködik a Nyár,

Félig kint a lába,

Élményeket, gyümölcsöket

Gyűjt a puttonyába.

—–

Súlyosbodik a Jelen,

Szél-közönyök várnak;

Megint a szemünk láttára

Lesz vége a Nyárnak.

—–

Realista szeptember

Nyár sarkába hágott,

Bús közönyt cipel az ősz, meg

Rideg valóságot.

——

Szedelődzködik a Nyár,

Vigyorog a sátán,

Az Élet újabb ciklusa

Száll az Idő hátán.

—-

Véget ér a nagy meleg,

Harmat kacarászik,

A hűvös éj zavartalan

Cipópirosra sült a nyár,

pipacs tüzében ég a táj,

érik a búza nagyfejű,

„virága” huncut, kékszemű.

Duzzad a mag, a terhe dús,

lusta a szellő, mélabús,

lávanap izzik, munka vár,

benépesül a tág határ.

Aranykalásznak gyöngye gyűl,

száraz göröngyön szöcske ül,

sovány zsákok már nincsenek,

hasukon sír egy kisgyerek.

Anyámra vár az estebéd,

s dologra fogva két kezét,

ujja-közt őrölt búzamag,

szíve keleszti, gyúrja azt.

Abroszt simítja hű tenyér,

Bús szavak lebegnek fekete pilleként,

születő versek villanása imbolyog.

Múló szerelmet őrzök létem kincseként,

sosem-volt idillt kergetve, lelkem bolyong.

Versem morajló hangjaiba rejtezem,

hernyóselymes érzelemhálókat fonok.

Titkokat sejtetek, dédelgetem csendem,

Ujjaid közt morzsolod
perceit a szépnek
s nem látod
hogy múlik el lényegük
lelkedben hamu alatt
zsarátnok szikrái felszítják
jaj-kiáltásait
miközben észrevétlen
tenyeredben porrá zúzod

Egy pillanatra álljunk meg itt, rögzítsük a helyzetet. Ez az utolsó pillanat, amikor Zrínyi Miklóst a bizalmasai még élve és egészségesen látják.

Zrínyi, Bethlen és Zichy a hintó mellett állnak, beszélgetnek. Vitnyédi és Guzics valamivel arrébb.

A kocsik kint állnak, már indulásra készülnek. Bethlennél konkrétan egy hintó szerepel, talán a fiatal Zichy és a többiek lovon mentek ki a vadászatra.

„Vitnyédi az elsõ, én a hátulsó ülésben bal s õ jobbfelõl ültünk csak hárman”

Közel az éjfél

Sűrűsödik a sötét
leplét teríti homály.
Vigyázz, sodró az örvény,
fogd erősen a kormányt!

Tápláld lámpásod fényét,

Szép ez az Alföld. Mégis a Bükkben várt a szerelmem.
   Ott hol a Bán-patakon játszik a hajnali fény ...

Hajnalodott már. És a kopár ég szürke szemében

Izzik az ég, lobban a nyár,

rekken a hő, szomjas a száj.
Nem jön eső, dél szele leng,
lázas a föld már idelenn.

Perzsel a Nap lángtüze ég,
szárad a zöld, fülled a lég.
Kellene már gazdag eső,
búzaszemet magra verő!

Drága Urunk, kell a kenyér,
fogna kaszát már a tenyér!
Küldd ide dús záporodat,
s enni is adj - áldva - sokat!

Zendül az ég, friss a határ,
hála Urunk, éled a táj!
Ázik a rét - színes e nyár,
ránk mosolyog, s messzire száll.

Pőrén izzadnak az Egek;

A piros alsó pityereg.

——

Durchmarsot adóhivatal

Mond fent,

Lenn áll a ravatal.

—-

Sárgul minden régi cetli;

Bemondva a piros betli.

—

Álmodozik a vén halál,

Egykori ász szénát kaszál.

—-

Passz piros! A gond megy vele;

Sohasem lehet fekete.

—-

Távol multi-redurchmarsok

Buta reklámdala harsog.

—-

Bedobtam, többé ne vedd ki;

Jöhet már a piros betli.

—-

Rossz jövő nem épít házat,

Sose játszik negyven-százat.

Homályba- zártan szellemek

halál-mozsárban, bús szemek

megroppanva törnek meg

sírva zúgó kőhegyek...

Haj alá, haj alá

utól ér majd, megtalál...

Gránitkemény konok hitek

korosodó gorgó-szüzek

Hullócsillag, szavak milliárdjába reptet,

hullámzó időrezgésként olvadnak körém. 

Megszépít világom jade-színű ragyogása,

beépülök versek megvilágított sorába.

Csendbe bújok, rengések repedésein át,

keserű mondatokba költözöm, ütnek szavaim.

A hülyeség hatalmas úr;

A fejlődésnek utat – túr.

——

Nem érdeklik tőke-fagyok,

Globál-mennyországról gagyog.

—-

EU-bölcsesség rikoltja:

A szomjat a víz nem oltja.

—-

Ha újabb bankszámla sikolt,

Holnaptól majd tüzet sem olt.

—–

A hülyeség utat mutat,

Mindig van elég szavazat.

—-

Tőke-isten fennen lebeg,

Nincsenek agyak – csak zsebek.

—-

Van mindenre, ha gyalázat -

Liberális magyarázat.

—-

Mindenki bölcs, aki dőre,

Áll a világ fejtetőre.

Álmomban rabom vagyok, magammal vívódom, 

hangodnak karca visszhangzik, kong magányomon.

Hol lobog a tűz, ami  piros virágot nyit?

Várlak remény-éjen, mondd szeretsz-e parányit? 

Homlokom mögött őrizlek, a filmünk pereg,

Jó táltosom, látod- e hullani vérem,

sebeim fölött szállnak- e éhes keselyük,

s a varjak vészjóslóan kárognak- e ma este?...

Isteneinket már sorba veszejtik a hitetlen népek,

Egyet imádva, s rabságba döntik a testet, a lelket...

Életem alkonyul, vagy sorsom a dicsőség?

E csatában, ma választ nyer a kétség.

Apáink sorsát hordozom szívemben,

éljek már bennük, vagy cipeljem keresztem...

Ősi a törvény, válna valóra ma az álmom, ha

Vajk keze által mégsem érne utol a végzet...

Az erény

Építs fájdalom,
ne henyélj!
Az élet veled
csak büszke

Tündér ropja a táncát, harmat cseppen a lábára,

fényes szikraesőt szór, alvó gyermekek álmába.

Dallam kúszik a mennyből, megrezzenti e földet.

Apró angyal a felhőn sétál, égi csikót szöktet.

Jéghintón sebesen száguld, vágyódik a bálba,

angyalszíve nagyon ver, táncos herceg a párja.