Szavad csobogó aranypatak,
lubickolva fürdőzöm benne,
úgy becéz, mintha a lelkemnek,
gyönyört adó balzsama lenne.
Szavad bíbortüzű csábos dal,
rügyet fakaszt, szirmokat lehel,
s virágot bontó dallamokkal,
melege dús, méznektárt nevel.
Szavad bársonya őszibarack,
s ha kéjvággyal belemerülök,
vérem forr, és az édes-lében
pancsikolva, megrészegülök.
Szavad Holdsugár gyöngyházfénye,
- éjjel oson - titokban jön el,
Az előbbi részekből már látszott, hogy aligha ússzuk meg mélyebb fejtegetések nélkül.
Mindenképpen szólnom kell néhány szót a művészet úgynevezett intézményi elméletéről, amire a fentebbiekben már célozgattam.
A teóriát először az amerikai George Dickie fejtette ki. Nincs mit csodálkozni azon, hogy az utóbbi időben széles körű irodalma támadt, mivel az elmélet – minden aggályossága ellenére – mindenképpen megér egy misét.
Ébredő tavasz
Azúrkék az ég, mosolyog a nap,
áraszt villódzó lángsugarakat.
Ébredő tájra melegét hintve,
előcsalogat rejtekből mindent.
Dalra fakad az élet a fényben,
szellő szárnyán zeng a madárének.
Rügy feslik, virág bimbóját bontja,
száll a kikelet illatmámora.
Bíborszínben jő az alkonyóra,
Először csak bámul, majd a vállamhoz ér,
Hé, te fiú mit tettél?
Engem hová kergettél?
Küldtél oda, hol madár se?
- Ni, csak! Ott van, ott repül,
szép dalokat hegedül! -
Hé te fiú mit tettél?
Engem hová kergettél?
Pokoljárás, busójárás,
táncot ropva és tipródva.
Álarcosan, vagy anélkül,
pokoljárás ez vég nélkül.
Rabló idő, gyilkos szavak:
Járjad, járjad! Addig járjad,
míg csak idő kerekei
A nő mesterhegedű,
márkás, drága játék,
nektárból érlelt nedű,
bacchus-i ajándék.
Megfáradva néha sír
a lét durva harcán,
kedvességed lesz az ír:
mosoly derül arcán.
A nő gyönge gyermeked,
hangja úgy csilingel,
gyötrő búdat elveted,
szívéhez bilincsel.
Hogyha jó szülőanyád,
tűzbe menne érted,
Kopog már az ajtónkon
A Kikelet;
A hétvégén kisöpörjük
A telet.
—–
Szent Tavasznak itt toporog
Követe;
Édes Párom, engedjük be
Ízibe.
—
Hogyha jönnek a Gyerekek,
Örülünk,
Hogyha meg nem
Édes kettesben leszünk.
Ülsz és nézlek.
Tekinteted messze réved,
homlokodba ősz tincs hajol;
kinn az ágon madár dalol.
Ülsz és nézlek.
Tán a múltból jönnek képek,
szemed sarkán szarkalábak;
kinn gyerekek kacarásznak.
Ülsz és nézlek.
Mosolyodban vágyat érzek,
ismerem a rezdülésed;
Írott levél
Aranybetűs, írott levél
az ég küldte le a földre.
Hozta Isten üzenetét
Új - szövetség benne kötve.
A magasból alászállott,
tüzet gyújtott a szívekben.
Az álom elkerül - pihenni hív az ágy -
zenél a szél, a dúdolása pille-lágy.
Borát a sorspohár taszítja énfelém -
hiába szürcsölöm; mi végre? - kérdem én-
ha nem segít, mit ér? Kemény a bús magány.
- a képed itt feszít a kis szobám falán -
Satíroz enyhe pírt a láz az arcomon,
vakít a Holdsugár a barna balkonon.
Démonmadár vállamra szállt,
hess madár!
Gondolataim csapongva gyötörnek,
hess madár!
Jer csak mégis közelebb!
Hadd lássam szemedet!
Mit takar e szembogár?
Hess madár?
Jer madár?
Csitt madár!
Mysty Kata
Mint hitvesed...
Patyolat hálóingem szennyesbe dobom.
Az öregségen csüggedni lenne okom.
Szívbéli társam sebeit pátyolgatom.
Örömódákért az éjt nem hibáztatom.
Pirkadattájt karjaid fészke ; honom,
s mint hitvesed, fényharmatom hullatom.
Mi kell ahhoz, hogy valaki jó író legyen? Igen sokféle választ olvastam már, a legtöbb a szerencsére vagy merőben külsődleges tényezőkre volt kihegyezve.
Akadt már olyan magyar íróember, aki számos nyelvet beszélt, igen jól tudta eladni magát, nemzetközi kapcsolatok kiterjedt hálózatával rendelkezett, képes volt befurakodni bárhová, félrevezetni akárkit, és a tollat sem forgatta rosszul. Csak éppen erkölcse nem volt. Anélkül meg? Díjat persze lehet nyerni…
Volt egyszer egy Zerffi Gusztáv nevű tollforgató…
Mysty Kata
Üres erszény, teli búzsák,
koldusbotra jutott Múzsák...
Kalioppé könnye pereg:
nem olvasnak az emberek!
A festett színfalon színes világ,
Sok metropolis,
Bankok,
Gazdaság,
S a csiricsáré színfalak
Mögött
Valami sokkal fontosabb.
—–
Luxusbéke vagy kvázi-háború,
Szappanvigyorú öltönykoszorú,
Rengeteg anyag,
Minimális lélek,
S a mélyben:
A Lényeg.
—-
Piac-elvakult hitetlen hitek
Nem hoznak üdvöt soha senkinek;
Üdvösségért nem jár kamat,
Adó;
A Lét
Nem eladó.
—-
A színfalak
Vonaglanak;
S mögöttük valami
Sokkal fontosabb.
Kihunyt a régi tűz, az éj ködöt szitál,
dereng a lámpafény, sötét a macskakő;
Egy, csak egy
Egy, csak egy, Ki embernek született, s bűntelen,