Mysty Kata
Mit hoz a holnap?
Kérdezzük...
Új napokat, éjeket?
Holnapokat?!
Éjjeleket?!
Nem én zenélek...
Zenében élek!
Az anyanyelv éke!
Édenkertje ez!!!
Hideg este, hideg égbolt,
Hideg csillagok,
Entrópia örvényében
Nemlét imbolyog.
1
Ha nem volna néha, méla,
zord magányom, csendben lopódzó
ájult fájdalmam a préda;
A költő isten bohóca,
Szíve felőli keze;
“Tán azt hiszed, jól csináltad
A világot,
Tűzviadalban a vágyunk, nem lehet oltani sem már;
paplan alatt a világ, édes a kéj, ami él.
Mysty Kata
Otthon...
Megérkeztél, kedves Vendég?
Régen vártunk, és nagyon,
Csak Utánad sóvárogtunk
A hó már lucsokban ázik,
Délceg napsugár cikázik
Jég felett,
A távolban készül már
Fennsík sziklapárkány pereme alatt élek,
hatalmasok asztaláról lesöpört szemetén.
Bennem fogy, köröttem nő a tér.
Pokol tüzét megjárt atomok jutnak.
Mint archaikus fejszobor
Arcán a torz vigyor,
A vén Tél haldokolva bár,
De vihog valahol.
Mysty Kata
Szó_lánc
Belső harcok, tusák;
lelki horzsolások,
kudarcok , karcok
csiszolják
arannyá
A Férfi nézett.
Szúrós szemmel,
méregetve...
Lelke a kötélen száradt,
Mindennap arra ébredek,
Ha meglelem a lényeget,
Írok majd szépet s jót nekem;
Megírom élet énekem…
Tizenharmadik rész
Immnauel Kant szerint értelmünk logikai kategóriákkal dolgozik, ezekbe skatulyázza be a megfigyeléseket és a tapasztalatokat. Ezért – mivel minden megfigyelésben benne van a megfigyelő – áthidalhatatlan szakadék tátong a világ dolgainak valódi mibenléte és az általunk felfogott, megfigyelt, osztályozott valóság között. Soha nem ismerhetjük meg a dolgokat a maguk csonkítatlan, lefordítatlan alakjában, csupán megvágott, megszerkesztett — és feltehetően eltorzított — változatukat, amelyek átszüremlenek fogalmaink rendszerén.
Homlokunkra égetett skarlát betű soroz,
Tükrök foncsorától véres a láb,
Idő érlelődik a palackban...
már akkor a szüretre termett,
mikor még fiatal volt, zsenge,