Létek, Hitek, torlódások...
Amint nem szeretünk - átok.
Idő ver türelmet csapra,
Száz program - egyetlen napra.
Kapkodó, lihegő éra;
A türelem - süketnéma...
Létek, Hitek, torlódások...
Ezernyi lét-torzót látok...
Álságos virtuál-tájék,
Akta, vagy videójáték.
Papír-lét - ködből lópata;
Isten nem lesz bürokrata.
Csak hallgatok,
Nem kiáltok...
Létek, Hitek, torlódások...
Ádvent felé közeledve
Ősz-kapu megvetemedve...
Mogorván gunnyaszt november,
Kabátba bújik az ember.
Pitymallat fagyosan eszmél,
Távolból már dörmög a Tél.
Ádvent felé közeledve
Az éjszaka vénhedt medve.
Kopik az évről a kéreg,
Éledeznek a veszélyek.
A profán lét partjainál
Horgonyoz a téli halál...
Ádvent felé közeledve
Vibrál Isten Jövő-kedve...
Kifényesednek a napok,
Lámpasorban ádvent ragyog.
Életben tartva,
Szeretve...
Ádvent felé közeledve...
Pasztell színű őszi ének,
Csípős estű őszi évek...
Nosztalgiás őszi este,
Forró az emlékek teste.
A gondolat maradt fürge,
Csak a horizont lett szürke.
Pasztell színű őszi ének;
Szent szavak világot érnek.
Holt dolog sohasem teremt,
Szent szavakból épül a Rend.
Gyors alkonyba bújik az ég,
Isten igéje - halványkék.
Pasztell színű őszi ének;
Háttér minden Őszikéknek.
Múlt-kötegen ősz a spárga,
Az ősz dala: okkersárga.
Pasztell színű őszi ének;
Csendben múló őszi évek...
Istené a vesződség,
Miénk a világ,
Nem nőnek a világ végén
Nadragulya-fák...
Tökéletes élethez
Száz év is kevés,
Bárki mondja, a világban
Nincs elrendelés.
Sanda profit-látszatot
Poklok felezik,
Csak az ördög súgja, hogy a
Tett "nem létezik".
Istené a vesződség,
Miénk az öröm;
A műanyag sziklabércen
Nincs kecskeköröm.
Boldogsághoz munka kell,
Szabad akarat;
A Kegyelem mindörökre
Istennél marad.
Végre itt áll az ablakom alatt...
Hosszan vágytam hiába rá,
S lemondtam róla rég,
S most itt áll már,
Kéklik,
Akár
Az Ég...
Még sosem volt
Ő az első nekem,
Ötvennégy évesen,
És épp olyan kék,
Akár a szemem..
Végre itt áll az ablakom alatt...
Össze kell szokni,
Egybecsiszolódni.
Ő fog majd engem
Ezer helyre vinni,
Látni kell, hogy van,
És hamar
Elhinni...
Az Élet Isten mosolya,
Boldog, aki teremt,
Csendes, nemes, szent Derűből
Épülhet bármi Rend.
Az anyag-univerzumon
Csupán mosoly hat át,
Sok komor arctól lesz komor
Az emberi világ.
Pénz, fanatizmus, hatalom,
Mind-mind halott szobor,
Általuk lesz a földi lét
Komor halotti tor.
Az Élet Isten mosolya,
Mosoly a Lent, s a Fent...
Nem vihogás, nem röhögés;
Mosolynyi büszke Csend.
Nem Isten földjein ered
A szenvedés-patak,
A mi lármánktól kap erőt,
Az Isten - hallgatag.
Nem feladni - élni;
Örökké remélni.
Isten tán csak vendég;
Őszül a Mindenség.
Pénz tekinget félre,
Nem fér a bőrébe.
Nem feladni - élni;
Sohasem henyélni.
Pénz-vezérelt, sanda
Globál-handabanda,
Hiába óbégat,
Hogy szép, ami randa.
Nem feladni - élni;
Nem ráérni félni.
Munka és alázat;
Minden egyéb: látszat.
Élőbb a valóság,
Mint a magyarázat.
Nem feladni - élni;
Álmok közé férni.
Örökké remélni,
Nem feladni - élni.
Rövidülő őszi napok,
Fáradt alkonyat andalog...
Elgyötört a világ teste,
Didereg a szürke este.
Vajúdnak tétova okok,
Hideg napok sora kopog.
Múlt, Jelen pora kavarog;
Rövidülő őszi napok...
Egyre sötétedő esték;
Jövőtől félni ne tessék...
Korán jött téli hidegek;
Köhög a világ, mert beteg.
Hosszú, alattomos árnyak
Lappangó bajokra várnak.
Egyre sötétedő esték;
A Múlt színe - Jelen-festék.
A Jövő? Por néhány tincsen...
Előre megírva nincsen.
Virtuális pénz-seregek
Hátán pénzállam-betegek...
Azt hiszik, Istent kilesték...
Egyre sötétedő esték...
Szép, de nehéz nap után
A test pihenést kíván.
Fent az öreg telihold
Se nem élő, se nem holt.
Levélfosztottak a fák,
Kókadozik a világ.
Nyugszik álom-fekhelyen
A teljesült Szerelem.
Isten adjon még sokat,
Szép, de nehéz napokat!
Közös őszünk,
Közös telünk...
Amíg élünk - együtt leszünk.
Hideg, szeles novemberünk;
Isten legyen mindig velünk.
Kicsi Otthonunk még földi,
Szép selymes Hangod betölti.
Közös őszünk,
Közös telünk...
Egymás kezét fogja kezünk.
Van Életünk,
Két Gyermekünk,
Isten legyen mindig
Velünk.
Üzent a Tél.
Szörnyű szél
Tombolt az udvarokon;
Távolban már ott vigyorog
A vén, jeges
Masztodon...
Nem nyugszik a
Vén uzsorás,
Hóval, jéggel fenyeget,
Engedelmesre fagyasztott
Ember-gépeket
Szeret.
Látogatást
Tett a hideg,
Fagyos novemberi nap;
Méltó választ ad a Télnek
Minden bátor
Pillanat.
Üzent a Tél,
Havazott,
Vacogott a Pillanat,
Vágy- és szeszély-tócsák fagytak
Jéggé
A friss hó alatt.
Istent, Létet kereső,
Csúf novemberi eső...
Hull a folyékony soha,
Cuppog világ-pocsolya.
Gép-istenek ostora
A szél-demagógia.
Istent, Létet kereső,
Csúf novemberi eső...
Jön talán kézen-közön
A profán pénz-vízözön...
Szemforgató pénz-eső,
A közösség-temető.
Istent, Létet kereső,
Csúf novemberi eső...
Néma ködben verdeső
Törött szárnyú, kis Jövő..
Hull a földre, egyre hull,
Múlt és Jelen megfakul..
Csúf, novemberi eső,
Istent, Létet kereső...
Azért vagyunk demokraták,
Hogy szót fogadjon a világ.
De a többség mind fasiszta,
Ilyen fób, vagy olyan-ista,
Készül a feketelista,
Rajta lesz Iván, Jack, Pista!
Demokrata,
Demokrata,
Az vagyok,
Az vagyok én,
Vigyázzatok,
Mert veletek
Olyat teszek,
Mint Mélosszal Athén!
Nem kell többé nemzetállam;
Az uralom legyen nálam!
Mivel demokrata vagyok,
Az legyen, amit akarok!
Én jelölöm ki az utat,
Pénz beszél, a tömeg ugat.
KÉTSZÁZHETVENNYOLCADIK RÉSZ
ZÁRSZÓ
A kanonizált költészet területén végzett szemlémből egy „verstípus” következetesen kimaradt: a teljesen amorf, halandzsaszerű szövegekből felépülő „versek”. Az ilyeneket nem tekintem a líra érdekeltségi körébe tartozónak.
Szükség van valódi magyar költészetre.
A kánon kiüresedett, hatalmas vízfej. Infrastruktúrájával, díjaival, „irodalmi életével” együtt egy letűnt kor képviselője. Az új költészet csak a berkein kívül erősödhet meg.
Hétköznapi szent Öröm,
Ami szép, mind köszönöm!
Öröm tüze lánggal ég,
Rám mosolyog még az ég.
Fellobog az Élet-máglya,
A végzet az öklét rágja.
Hétköznapi szent Öröm;
Ami jó, mind köszönöm!
Tudomány, vagy kalapszalon;
A divat: legfőbb hatalom.
Anyag-uralom lett a trend;
A pénz végzeteket teremt.
A divat nem világ éke,
Csak hagyomány ellentéte.
Pénz-sakál, divat-vidéki;
A Jövő beleit tépi.
Még pár tucat divat-eszme
Lehet a világunk veszte.
Divat-lét a semmi hona,
Nem is vezethet sehova.
Csupán akkor érhet véget,
Ha majd divat lesz - az Élet.
Egyszer kezet fogtunk
Sok éve már,
Kezemben éreztem csontos kezét...
Amíg csak élek, sajnálni fogom,
Hogy soha többé nem szoríthatom...
Kilencvennél is idősebb volt akkor,
Mégis tele Hittel,
Energiával,
Csupa elszántság,
Nemes akarat;
Habsburgok közül
A Legmagyarabb...
Semmi fogpasztavigyor,
Semmi festék;
Akaratlanul jött a számra:
"Felség..."
Jövőt érlel minden Ősz,
Túl kell élni a telet,
Őszi önbizalomból lesz
Márciusban - Kikelet.
Novemberbe lép az év,
Elapad a friss erő,
Téli kitartásból fogan
Majd az igazi Jövő.
Fagy földjén a halálvágyak
Élesek, akár a kés;
Lelki jégkorszakot teremt
Minden téli csüggedés.
Vén Ősz-hajó fedélzetén
Hajózunk együtt: Te meg én.
Recseg a vén bárka csontja;
A Jövő a Jelen gondja...
Száraz levél lóg a fán;
Minden laposság profán.
Vén Ősz-hajó fedélzetén
A Jelen sötét rejtekén...
Anyagtól csak anyag éled;
Csak általunk él az Élet.
Vén Ősz-hajó fedélzetén
Hajózunk együtt: Te meg én.