Este van,
Este van,
Péntek este van...
Az egész hét bajkészlete
Semmibe suhan.
Lassan és
Tétován
Száll le a sötét,
Fél még az Ősz birtokolni
A Nyár örökét.
Őszies
Illatok,
Telihold ragyog;
Szépen kell az Őszt fogadni,
Drága Magyarok.
Az eső rojtosra áztat
Elveket,
Meg terveket;
Sohasem Isten az, aki
Jobb jövővel hiteget.
Egyre hull a híg latyakba
Doktrínákkal vert jövő,
Nem caplathat át a sáron
Más,
Csupán a friss erő.
Októberi szürke égből
Egyre hull az áradat,
Pesszimizmussal töltené
A reménység-kádakat.
Az eső rojtosra áztat
Pomádés nemhiteket;
Vén szenilis szkepsziseket
Naponta sárba temet.
Pacallá ázik az ördög,
A vén zsákmányra leső,
Nem hiszi el, hogy valaha
Még elállhat az eső.
Őszi este éneke;
Vén homályos ó rege.
Sajog a Múlt valahol;
Legendákban Ősz dalol.
Minden fájdalmas titok
Mélyében Ősz kavarog.
Őszi este éneke;
Nem regény - nem is mese.
Amit csak az ész feled,
Veszendőbe nem mehet.
Isten sohasem henyél;
Atlantisz - az Őszben él.
Őszi este éneke;
El nem oszlik - sohase.
Kert végében Ősz kapirgál,
Rövidül a nappal,
Hosszabb lesz a nosztalgia
Minden pillanattal.
Deresedő vén Október
A Múlttól lesz részeg,
Megbűvölik Idő-rések,
Idő-áttűnések
Csípős októberi éjben
Múltak kavarognak,
Szava-lelke itt bolyong
Hajdan tegnapoknak.
Október közepén..
Az Ősz örök peremén..
Miközben valahol
Távol
Ádvent jön felénk.
Lassan múlik a vasárnap,
Újabb nehéz napok várnak...
Sötétedik a láthatár,
A temető halottra vár.
Külön világ minden bokor,
A szél fellegeket sodor.
Lassan múlik a vasárnap,
Nagyapja por a sárnak.
Nő a Múlt, fogy a Jövendő,
A Remény csak piros kendő.
Jó tervek maradnak félbe,
Ballagunk tovább - a Télbe.
Lassan múlik a vasárnap,
Hétfő szelei grasszálnak.
Lelkünket csendben átjárja
Az Ősz lanyha muzsikája.
Ősz-fantomok halkan járnak,
Lassan múlik a vasárnap.
Októberbe ért az Élet,
Bágyadtabbak a Remények.
Az arany csak fényes bádog,
Életszerűbbek az Álmok.
Szent hétköznapi Jók, Szépek;
Októberben szép az Élet.
Októberbe ért az Élet,
Leginkább - Miattad élek...
Egyedül a Lét leteper,
Párosan meg - édes teher.
Férfinek nő - nőnek férfi;
Szeretni, nemzeni, élni...
Októberbe ért az Élet,
Mind rövidebb napra ébred.
A félelem időt metél;
Egyre közelebb jön a Tél.
Nemlét csábít néma csöndbe,
Isten - itt fogna örökre.
Kesernyés, vén alkonyatban
Égre száll a füst,
A Nyár Élet-zöldet hordott,
Az Ősz - színezüst.
Visszanyeri a hatalmát
Felettünk a szél,
Elfeledett Kezdetekről
Bús nótát mesél.
Színezüst Ősz,
Színezüst Ősz,
Sok kis öröm
Nagy bánatot legyőz.
Felleg borul a világra,
Mint egy öreg üst,
Szürke napok, szürke álmok,
Minden színezüst.
Sáros pocsolyákban úszva
Vénül a határ,
Öregszik a föld, az ég, a szó,
A napsugár.
Színezüst ősz,
Színezüst ősz,
Múlt-banya
Káposztát főz.
Október, vén bonviván,
Lohol a Remény után.
Rikácsolnak ősz-dobok,
Sunyi felleg gomolyog.
Fonnyad sok kerti virág,
Háborúval játszadozik
A világ.
Október, vén bonviván,
Fáradt, ősz és - karakán.
Sosem a halál erős,
Csak a világ eszelős.
Csökönyös a talpbetét,
Úgy tűnik, hogy Európa megunta
Az életét.
Október, vén bonviván,
Fejét csóválja talán.
Zörögnek, akár a mák,
Az ügyetlen doktrínák,
Európa vén szamár,
Szenilis naivitása
Világtalan és
Sivár.
Aranytányér
A Nap túloldalán...
Isten könnye
Abban gyűlik talán...
Talán,
Talán...
A Nap túloldalán...
Remény haldoklik
Őszi éjszakán,
Majd feltámad
A Nap túloldalán...
Majd feltámad
A Nap túloldalán...
Ködtócsa Európa alkonyán...
Majd eloszlik
A Nap túloldalán...
Majd eloszlik
A Nap túloldalán...
Békés Jövő
A Nap túloldalán..
Egy szép napon majd
Ideér talán...
Talán,
Talán...
A Nap túloldalán...
Nyirkos eső szemereg,
A világ poshadt-kerek,
Csüggedt tócsák gödreiben
Cinizmusok fürdenek.
Október - esők hona,
Recseg az ősz-harsona,
Nyár-tagadók árkaiban
Szürke köd a vacsora.
Szegény ember - ingyen fél,
Az igazság halkan él,
Kertek alatt gyülekezik,
Készül már a Tél.
Nyirkos eső szemereg,
A világ poshadt-kerek,
Csüggedt tócsák gödreiben
Cinizmusok fürdenek.
Tegnap házasodtam - hiszek a Jövőben,
Sírig tartó házasságban,
Dolgos öregségben.
Egy negyedszázadnyi boldog házasságot
Derék papja által
Isten is megáldott...
Gyönyörű Családdal,
Munkában,
Erőben;
Boldog ember vagyok - hiszek a Jövőben.
Tegnap házasodtam - hiszek a Jövőben,
Munkában,
Szent Boldogságban,
Teremtő erőben.
Dollárvégzet-horda a profitját várja,
Azt hiszi, hogy a Jövendő a farkát csóválja...
Hiszek a Jövőben,
Hiszek a Hazában,
Hiszek Magyarország integritásában.
Csendes dallamot búg az ősz-fagott;
Negyedszázada várjuk e napot.
Október,
Napfény,
Színes levelek;
Kortalan Létünk felettünk lebeg.
Finom színpompás októberi fák;
Talán mindig szent marad a világ...
Minden mosolyban Isten lakozik,
Megáldja, ami összetartozik.
Az Ősz a meghitt emlékek hona;
Vár minket Sarkad kicsiny temploma...
Az Ősz napsütéssel vénül,
Mint valami büszke,
Régi nő;
Isten bajszán vén morzsaként billeg
Az Idő.
A néhai forró Nyarunk
Alig néhány hét alatt
A Múlt kútjába hullt,
Azóta már emléke is
Rojtosra
Fakult.
Az Ősz napsütéssel vénül,
Mint valami büszke,
Régi nő;
Isten bajszán vén morzsaként billeg
Az Idő.
KÉTSZÁZHETVENHARMADIK RÉSZ
Fentebb már láttuk, miféle művek születnek a kánonban. Ennek ellenére a kérdés érvényes.
Születhetnek-e egy ilyen rendszerben valódi remekművek?
Természetesen születhetnek, hiszen remekmű minden helyzetben létrejöhet.
Csakhogy…
A rendszer nem támogatja a remekművek létrejöttét. A kánon maga az intézményesített kontraszelekció.
"Fennkölt elvek"
Kényes-fényes serege;
Zsarnokságba,
Pusztulásba vihet minket
Ízibe'.
Papírszáraz,
Élhetetlen mandalák;
Csörögére szárad majd ki
Miattuk
A nagyvilág.
Mindig újabb
Kenetteljes változat;
De - boldogsághoz nem vezet
Soha
Emberáldozat.
(Óc,
Póc,
Kenderkóc,
Mérges végzet-góc,
Ha nem fogad szót a Haza,
Elmegy a bohóc!)
HETVENEDIK RÉSZ
Vérszomjasan rontottak elő a bokrok közül, hátracsapott fülekkel, hörögve, morogva, kaffogva, vicsorítva, mint vérre ácsingózó alvilági kutyadémonok. Rettenetesen megtermett, ocsmány ábrázatú, nagy randa dög valamennyi.
Szabad ésszel, kevés pénzzel
A Remény sohase vész el.
Legyen - akár több, kevesebb -,
Olyan, amilyet szeretek.
Ha több a "kell", mint a "lehet",
Úriasan mondok - nemet.
Szabad ésszel, kevés pénzzel
Az ember sokat merészel.
Fogy a haj, pereg az idő,
Mégis mindig akad erő.
Letesszük a Lét poharát,
Ha jön az Utolsó Barát.
Szabad ésszel, kevés pénzzel
Az ember sokat átvészel.
Nem a szegénység, vagy bőség,
Hanem csak a felelősség...
Legyen akár "nem", vagy "igen",
Támasza Lélekben legyen.
Szeptemberi halvány fények;
Nem a lármában a lényeg.
Még makacsul zöld levelek;
A világ örökké kerek.
Keserves, csípős hajnalok;
Nem az Élet, ami balog...
Szeptemberi halvány fények;
Gonosz ellenében élek.
Posvány hiába hőbörög,
Csak az Igaz - ami örök.
Isten nem robottervező;
Nem releváns a túlerő.
Mindig a Lélek a lényeg;
Szeptemberi halvány fények...
Még életben van a Béke,
Bágyadt Ősz a menedéke.
A halál gyomra már korog.
S még élnek az áldozatok...
Ráncos dollár-gnóm kavargat
Pénz-katlanban - borzalmakat.
Még életben van a Béke,
Most, amíg él,
Óvni kéne!
Óvni kéne,
Óvni kéne...
Hagymázas őrült terveket
Az Idő semmibe temet.
Olyanért ne folyjon több vér,
Ami száraz füttyöt se ér.
Még életben van a Béke,
Van értelme tenni érte.
Kezed kezemben, amíg élek,
Kezem Kezedben, amíg élsz,
Amíg Te vagy nekem - remélek;
És amíg én vagyok Neked - remélsz...