Blogok

Nullpont

Beküldte Csilla - 2018, december 30 - 15:27


Hogy mért akartál mindenáron menni,
utólag én azt meg nem mondhatom,
mert nem maradt a vágyott célból semmi,
csak folt a földön, szürke porhalom.

Útközben égett el vagy lángja sem volt?
Hiszen vetett a szíved pár lobot,
s féltőn borult le rád a tiszta mennybolt...
Most már magad hiába vádolod.

Mint tó, amit december fénye rezget,
olyan szemed, ha néha feltekint;
de lásd meg újra: nincsen vég, csak kezdet,
s ha hinni tudsz még, indulj el megint!
 

Szerencsecsillagom

Beküldte hubart - 2018, december 30 - 10:40
Amíg kezem kezeddel összeért,
botorka lábam olykor elbotolt,
ha bánatomra zárva volt a bolt,
szomszédba én se mentem ötletért.
 
Az asztalunkra lágy, fehér kalács,
a fekhelyünkre tiszta párna jut, 
de pajkos Ámorunk se zár kaput,
a kertje nyitva még, nincs rajta rács. 
 
Elégedetlen ember nem vagyok,
szerencsecsillagom te vagy nekem, 
rajongva száll a hálaénekem, 
vidor szemed szeretve rám ragyog.
 

Ezerszáz év árnya, fénye

Beküldte lnpeters - 2018, december 30 - 00:25

Ezerszáz év árnya,
Fénye;
Már mindet érteni kéne...

Ami volt régen árulás,
Az ma profán fontoskodás.

Ami szépet a Múlt mutat,
Az ma nemzeti öntudat.

Ezerszáz év minden árnya
Nincs Múlt börtönébe zárva.

Ezerszáz év minden fénye
Talán a Jövő reménye...

Már mindet érteni kéne,
Ezerszáz év árnya,
Fénye.

Dérvirágok nyílnak

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2018, december 29 - 14:40

Múlt ködébe tűnt a szép majális,
égi réten néma léptű Hold oson,
csillagágyon szunnyad rég a nyár is.

Rozsdaszín magány ül kinn a tájon,
súlytalan rigófütty ring a bokrokon,
dús avarlepelre hull az álom.

A sors akarja tán

Beküldte hubart - 2018, december 28 - 12:43
Tudod, kicsim, a sors akarja tán,
hogy önhevét e tűz őrizze még!
Csapong a fény legényszobám falán,
szemedből tündököl az őszi ég. 
 
A rózsa mind kinyílt az udvaron,
a kerti vízesés csobogva szól, 
ily boldogan sosem ölelt karom, 
s e szív, a szívem újra lányt rabol! 
 
Tudod, kicsim, te vagy ma mindenem, 
sok régi búra, bajra ír, vigasz, 
e zord világ ezernyi színt terem, 
s a tűnt idők meséje mind igaz!
 
 

Karácsony szent örömében

Beküldte lnpeters - 2018, december 25 - 23:36

Karácsony szent örömében
Nyugszik a Lélek - szerényen.

Kinti profán riadalmak
Tulajdon zajukba halnak.

Remény szülte kicsi tervek
Jövő-lakukba sietnek.

Múlt-kockák Jelenre lelnek;
Virulnak régi Szerelmek.

Nyugszik a Lélek szerényen,
Karácsony szent örömében.

Lesz még idő?

Beküldte hubart - 2018, december 25 - 10:03
Szeretni hívsz, nem mondok én nemet,
e zord világ maholnap eltemet.
Batyunk nehéz kolonccal van tele,
magunk cipeljük azt a hant fele…
 
Nem is tudom, tovább miért viszem,
gondot visel reám egy égi szem!
Aranyra hajt a kapzsi és ledér,
a szív, a szíved ennél többet ér!
 
Szeretni hívlak én, gyűlölni kár,
a sors kegyetlenül kimért, szikár.
Tanulj meg élni, óvni kell a jót, 
segítve mind a gyenge fáradót!
 

Karácsony

Beküldte hzsike - 2018, december 23 - 20:06
H.Gábor Erzsébet
Karácsony
 
Mitől vagy Karácsony, te, a legszebb ünnep?
Mint létnek a levegő, s víz a szomjazónak, 
úgy kell a melegség szívünknek, lelkünknek.
Amikor köröttük szeretteink ülnek,
és a meghitt szavak tiszta szívből szólnak,
 
nincs, ami felérne hozzájuk, tán semmi!
Szeretettengerben megmártózni százszor -
időtlen időkig jó lenne ott lenni,
egekig szárnyalva örülni, nevetni,

Mióta egyszer

Beküldte hubart - 2018, december 23 - 13:19
Mióta egyszer összeért kezünk, 
mióta egyszer egybeforrt a szánk,
azóta szívrepesve vétkezünk, 
de még az Ég is úgy tekint miránk,
hogy megbocsájtja mindenik hibánk. 
 
Rossz ember nem lehet, ki így szeret,
komisz haragra, búra nincs idő; 
a jóra, szépre úgy enged teret 
a vágy, hogy érte nem szorít cipő,
és nem repül felénk ma semmi kő. 
 
E fény aranyba vonja álmaink,
e frigyre szent pecsétet így veret; 

Ádvent hófehér ködében

Beküldte lnpeters - 2018, december 22 - 00:05

Ádvent hófehér ködében
Karácsony felé;
Miénk a Kegyelem, csak a
Gond az Istené.

Az út mentén hideg fényben
Szikrázik a hó;
Élni,
Jövőt teremteni
Embernek való.

Istené a gond.
Az Öröm
Csak az emberé;
Ádvent hófehér ködében
Karácsony felé.

Egyszerű ebéd

Beküldte Sztancsik Éva - 2018, december 21 - 19:33
 
Oly kevés már, amit ehetnék...
nyugalomból egy kis szeletkét -
csend is jöhet, sokan nem kérik,
én örömmel rágom pár hétig.
Megértésből törhetnek bőven,
az érzelmek lassan szűnőben,
s ölelésből szintén nagyobbat...
azaz mégse, lelkem rászokhat.
 
Oly kevés már, amit szeretnék...
hogy az asztalt nehogy leszedjék -
maradjon ott minden, mit kértem,
várjanak rám bölcsen, kimérten,
hisz talán... még korai szednem...

Maradj velem!

Beküldte hubart - 2018, december 21 - 09:15
Szegény szívünk hogyan találkozott? 
Ki tartja számon, és kit érdekel?
E szürkeségbe új csodát hozott,
s az új csodának égi fénye kel.
 
Szemed reám ragyog. Te vagy napom, 
s az égi szféra holdas éjszakán;
szamócaíz-gyönyör – ha megkapom –,
az ajkad íve, arra ég a szám!
 
A vágyaink ma angyalok lesik,
s a szív a szívvel egyre ünnepel. 
Addig maradj velem, míg jólesik;  
szabad leszel, de juszt se küldlek el!
 

A jég-ember vágya a tél

Beküldte lnpeters - 2018, december 20 - 23:38

A jég-ember vágya a tél,
Nem érdekli, más mit remél.

Nem baj, ha bárkit bajba ránt;
Csak tél felé - toronyiránt.

Tavasz?
Nyár?
Ősz?
Csupa nyomor!
Csak a tél lehet - aranykor!

A jég-ember vágya a tél,
Egy külön tél-világban él.

Nemzetközi tél-túlerő;
Minden eszköz megfelelő.

Mindent lehet gátlás nélkül,
Csak jöhessen a tél végül.

A jég-ember vágya a tél,
Doktrínákba bódultan él.

Ateista dogmatömeg
Miatt nem látja az Eget.

Oldalak