Őszutó már fagyról regél,
Lehull a maradék levél.
A virradat ködben vacog,
Kurtábbak lettek a napok.
A fagy új kabátot avat,
Szürke ég várja a havat.
Őszutó már fagyról dobol,
A Tél készül már valahol.
Nincs alku, és nincs feltétel;
Jön a Tél -
A Próbatétel.
Erejét próbálja a szél,
Őszutó már fagyról regél.
Novemberi levélszőnyeg;
Önbizalmak - Jövőt szőnek.
El csak profán fél-hit fogad
Kétbalkezes jóslatokat.
Isten áldotta Jelenben
Állunk a Jövővel szemben.
Puskák maguktól nem lőnek;
Novemberi levélszőnyeg.
Hajnalt rikoltoz, ráng a szélkakas,
alázenél a méregzöld redőny,
csak folt a nap, kopottas rézgaras,
gurulni kezd a rég megdőlt fenyőn.
Lenéz, utána nyúl az ég maga,
a ködbabák csoszogva oszlanak,
kezükben leng az elmúlt éjszaka:
halott papírra csorgatott szavak.
November ül megint a szívemen,
bakancs a lábán, másikon topán;
királyom várom, jöjjön dísztelen
a messzeségnek tejfehér lován.
37. Rész
Milyen érvek szólhatnak mégis a sertés-mítosz mellett?
Az eddig elmondottak alapján úgy vélem, egyértelmű, hogy Zrínyi Miklóst 1664. november 18-án egy vadászatot követően a kursaneci erdőben meggyilkolták. A szemtanú Bethlen Miklós tudósítása – ha igazán figyelmesen olvassuk – nem hagy kétséget. Meg kell azonban vizsgálnunk, miféle érveket sorakoztathatnak fel még ezek után a sertés-mítosz hívei. Maradt-e még egyáltalán érvük? Van-e még valami adu a kezükben?
Történelmi film kellene,
A magyar nép azt szeretne.
Nem műanyag kánongagyi
Kell, hanem végre -
Igazi...
Múltunk által Jövőt kapunk;
A Múltunk - önmagunk vagyunk.
Aki múltját elfelejti,
Létét vak tömegbe ejti.
Az egyéni lét csak mítosz,
Emberséget - közösség hoz.
Olvasatlan könyvek völgye
Vén Idő öbleiben,
Minden korok hivatalos
Irodalma ott pihen.
Olvasatlan könyvek völgye
Egészen profán világ,
Ott nyugszanak papírszagú
Eszmék, odvas doktrínák.
Olvasatlan könyvek völgye
Halott jövőre ügyel,
Csörgő díjgyűjteményére
Még az ördög sem figyel.
A fákra ólmos fellegek tapadtak,
alattuk sír a sárba gyűrt avar,
szemek kutatják lábnyomát a vadnak,
a naphoz zárszót zeng a kürt hamar.
Vércseppek ízét hordja szét az alkony,
kopók ügetnek át a tölgyesen,
felborzolódott sóhaj ráng az ajkon,
eláll a szél, hogy végképp csönd legyen.
Isten a lombok résében,
Őszintén,
Némán és
Ébren.
Hordja a Lét tiltófáit,
Mindannyiunk nyavalyáit.
Pénz szavára sose figyel,
Szánja, amit szánnia kell.
Isten a lombok résében
Világ és Teremtés
Épen...
Világlombok rejtekében
Lesz majd a Teremtés készen.
Tér-lombok és Idő-lombok;
Életet adnak a gondok.
Isten a lombok résében
Őszintén, s
Némán egészen...