Blogok

Őszi álmok

Beküldte hubart - 2018, október 21 - 10:14
Az Ősz csöves: ma sárban hempereg.
Hittük talán, örökké tart nyarunk? 
Hideg halomra ájult szenderek
sorsára jutva mégse halhatunk! 
 
Tüzet ha szítsz, hevére még e szív
mohón idézi legszebb perceink, 
a régi álmok éjtündére hív, 
s a fátyoltáncnak vad csípője ring.
 
E talmi bálnak egyszer vége lesz, 
kakas szavára jő az ébredés, 
erembe vért ereszt a vén eresz, 
és kőbe, fába szívet vés a kés.
 

Evilath

Beküldte lnpeters - 2018, október 20 - 23:36

Evilathban
Régesrégen...
Szellem járt az erdőszélen...

Hunor s Magyar gyermekkorát
Idegen csillagok látták.

Ragyogott a Nap az égen..
Régen,
Régen,
Nagyon régen...

Evilathban, sok-sok éve,
Nem oldódott szét a kéve.

Árnyékot adtak a vén fák;
Még őszinte volt a világ.

Nimród király idejében...
Régen...
Régen...
Nagyon régen...

Evilath hajdani földjét
Spekulánsok örökölték.

Evilathot letagadták,
Bibliába találgatták.

A VADKANRA FOGOTT GYILKOSSÁG (Hogyan halt meg Zrínyi Miklós?) - 35. rész

Beküldte lnpeters - 2018, október 18 - 23:08

35. Rész

 

Most ugorjunk vissza 1664-be.

 

Úgy gondolom, a brancs számára a szentgotthárdi diadal minden eddiginél nagyobb félelmet jelentett. A háború folytatásában saját bukását látta.

 

Miért?

 

A harc sikeres folytatása esetén mit támogat a Rajnai Szövetség, a pápa és a francia király? Meg az esetleges többi szövetséges, Velence és Lengyelország?

 

Szélfohász

Beküldte hubart - 2018, október 18 - 13:11
Ecsetre, tollra jár ma itt a kéz 
e rút világot úgy idézni meg,
akár a gyermek: új csodára néz,
s az őszbe nyári délibáb libeg.
 
A húrokat rezegve pengeti
a csitri szél, s füledbe énekel,
nehogy goromba légy, örülj neki, 
szelíd fohász a dal, mi égre kell:
 
Az ember árva szerzet, néha fél,
meleg zugába rejtezik vakon,
vigyázz rá, Istenem, ha kinn a tél 
a csontkezével int az ablakon!
 

Krédó

Beküldte Sztancsik Éva - 2018, október 17 - 18:33
 
Ne kövessél engem, nem tartok sehová.
Csak egyik lábamról állok a másikra.
Mialatt forgószél tépi le rongyruhám,
viharvert testemtől sem esem pánikba.
 
Ha jönnél is velem, bánnád azt, tudom én.  
Megfordulnál hamar, igen nagyon hamar.
Nem árul már lelkem a közhely asztalán,
mosolyom romlottan savanykás szót takar.
 
Ne csatlakozz hozzám, én másfelé megyek.
Felemelve fejem, délcegen, egyedül. 
(Vagy lógatva orrom, bávatagon, sután...)

Porszem

Beküldte Haász Irén - 2018, október 17 - 16:01
 
 
Hegyoldalról néztem a látomást, 
a várost, amely nem volt messze már. 
Fénytengert láttam csöndben ringani, 
amit ki ott él, észre sem venne tán. 
Sikátorok, kémények, házfalak 
között él, s hiszi, hogy ő valaki, 
pedig elég egy hegyoldalnyi est 

Csendkirály

Beküldte Csilla - 2018, október 16 - 23:10
 
Nem szólok rosszat már, ígérem,
mindaz, mi múlik, haljon halkan
hanyatt a fűben, úgy mint régen,
kivérző, lassú alkonyatban.
 
Így várlak most is, tág e börtön,
lehetnél szívem csendkirálya,
mutatnám, nézd csak, nézd a bőröm:
fázom, remélem nem hiába.
 
Elrejtem arcom, hogy ne érezd
fényét, s ha nem jössz, más se lássa.
Tudom, még egyszer majd felébreszt
dohányfüst-ujjad simítása.
 
 

Ragadj tollat!

Beküldte hubart - 2018, október 15 - 09:00
Becsülve a mézes mázat
a jó magyar tollat ragad;
hogyha felment már a lázad,
ne fogd vissza te se magad!
 
A méhészhez tüstént nézz el, 
 és vidáman, nem nyafogva 
egész tested kend be mézzel, 
aztán nyúlj a párnatokba!
 
Könnyebb, mint a helyesírás, 
s nem lesz hiba, annyit mondok,
csacsiságot úgyis ír más –
gyötrődjenek a bolondok!

Világvégi erdőszélen

Beküldte lnpeters - 2018, október 10 - 23:22

Világvégi erdőszélen,
Kitalált múlt ül kevélyen.

Nem is élő, és nem is holt;
Nem is múlik, mert - sosem volt.

Ahol homályosul a Kép;
A valóság helyébe lép.

Világvégi erdőszélen
Dicsőnek tűnik a szégyen.

Indogermán kultúrfölény
Grasszál sosem volt tó jegén.

Ködfegyveres übermenschek
Süketnéma hada hemzseg.

Világvégi erdőszélen
Dák-román műanyag éden...

Dogma valóságot gyalul;
Traianus románul tanul...

Lopott múltak lesnek félre;

Kitörés

Beküldte Sztancsik Éva - 2018, október 10 - 19:06
 
ködös
ablaküvegemen 
lomhán csorgó pára
a félénk cseppeknek
útját csak por állja
s elegyet képezve
összekeverednek
csapások kanyarján
szürke csíkká lesznek
 
a 
szoba 
szűk 
nem fér be a fény
kifakult kék szemem
sárgára cserélném
sárgára mint a Nap
hogy melegíthessen
s elolvadjon a föld
sarkából billenjen
 
tüze
perzselné

Oldalak