Blogok

Szegény profán!
Csak topog,
Mint a vén harkály
Öreg tölgyek
Odvas derekán...

Mert neki, szegénynek
Semmi se szent,
Nincs
Se fent,
Se lent;
Felszínesség köti,
Mint a kővé vált
Cement...

Szegény profán!
Mennyországot lát -
Az uborkafán...

Mint ócska rajzlapra karcolt levél;
Csak egyetlen dimenzióban él...

A végzet rángatja ide, s tova,
Csak szexet ismer,
Szerelmet soha.

Csak lóg az Élet
Agyag-tomporán...
Szegény profán...

(fordítás)

Nehéz e test; bár volna könnyű szellem,
mert elriaszt a messzeség ma még,
se tér, se buktató nem állna ellen,
ha álmodón tehozzád szállanék.

Világhatáron győz a gyönge ember,
ha szárnyain repíti képzelet,
megadja úgy magát a föld, a tenger,
és ott a vágy csodája nyer teret.

Megölni kész a gondolat, hogy mégse,
repülni én magam biz nem fogok,
e test a földi pornak, víznek része,
s amíg a perc hoz új vigaszt, zokog.

E két silány elemből áll e lét,
együtt adják a bánatom jelét.

Körtefa árnyéka alatt
A világ épségben marad.

Doktrína-had nem jön ide,
Elűzi a szél messzire.

Öltönyök nem itt pihegnek;
Öltöny-díjakért lihegnek.

Körtefa árnyéka alatt
Jelen Jövő felé halad.

Idő őröl a malomban,
Szunnyad a Múlt félálomban.

Isten áldása támogat
Békés, boldog családokat.

Körtefa árnyéka alatt
A Pillanat sose szalad.

Kint a profán gyomra korog:
Pénzek, tárgyak, ingatlanok...

Körtefa árnyéka alatt
A világ épségben marad.

Jön a hajnal nehéz bíborpalástban,
lassacskán kinyílnak a fénycsatornák,
s szemünkről lehull tán kínunk vérleple.

(Az Ápolók Nemzetközi Napjára)

Istenhez talán a legközelebb,
A könnyű élettől legtávolabb...

Amikor még a hozzátartozók is
Reszketve,
Félve,
Sírva távolodnak;
Az ő munkájuk ott kezdődik el
Ott lépnek színre Ők,
Az Ápolók,
A Remény éltetői...

Istenhez talán a legközelebb,
A könnyű élettől legtávolabb...

Ha baleset történik,
Láz gyötör,
Ha sírsz,
Ha vérzik
Ha szenvedsz,
Ha fáj,
Ha a közelben kószál a halál;
Ha végzet tör ránk,
Szembe ki szegül?

A Boldogság hivatalból
Sose adatik,
Nem is a vagyon teremti -
Bár sokan hiszik.

Nem hozza létre származás,
Vagy a szavazat,
Nem igényel testőrséget,
Se betonfalat.

Nem hozza el harci siker,
Ágyú, dinamit,
Nem adja se kitüntetés,
Sem extra profit.

A Boldogság hivatalból
Sose adatik,
Őt a sült profán vidéken
Nem is ismerik.

A Boldogság nem portyázik
Lenn a végeken,
Egydimenziós világban
Mindig névtelen.

A Boldogság fanyar viccen
Soha nem nevet,

Csördül a villámok ostora künn,
bárányok hada béget az égen. 
Isten komoran üldögél trónján,
jeges golyókat szór le a Földre.

Május áldott délutánján
Mosoly ül az Isten arcán.

Nap koronázza az eget;
Fennen ragyog a Kikelet.

Jövő útja gombolyodik,
A Remény fiatalodik.

Május áldott délutánján
Jelen ül a Múltak hátán.

Párhuzamos világokat
Teremt, aki Múltat tagad...

Sátán gubbaszt semmi ágán;
Május áldott délutánján.

Itt születtem én a
lápos Érmelléken,
megélek a  jégen,
halászva a léken.

Kitartóan olykor
csak a botom fogom,
bár nevet pár rokon
a biztos partokon.

Ha horogra harap
néhány félszeg keszeg,
barátságos leszek,
s a többire teszek.

És ha verskedvelő
hallgatóság akad,
nincs a számon lakat,
kedvem dalra fakad.

Nagyokat nevetünk
sok régi emléken –
legyél a vendégem,
itt, az Érmelléken!

Valahol nagy vihar készül;
Telik az Idő - nem évül...

Múlt sírboltján függöny remeg;
Vad fellegek sötétlenek.

Messze túl a jövő-gyermek
Rémálmok között didereg.

Valahol nagy vihar készül;
A Tisztesség holttá vénül.

Hazug álmok profán papja
Krisztust is zálogba csapja.

Média süket csendjében
Pénz küzd a Hit ellenében.

Érv dogmával ki nem békül;
Valahol nagy vihar készül.

Diákévek bennünk élnek,
szép emlékké szelídülnek.
Szívünkben mint évelő fák,
mindegyike virágzó ág.
Néhanapján elrévedve,
Nosztalgiázni szeretne...
Mint májusfán díszkelléke,
Olyan lett öt évtizede!
Szivárvány lett láthatára,
Messze ringó édes bája.
 
Fiú , leány kéz a kézben,
Kacagott a napba nézve,
A tanórák zsivajában
Könnyű percek szigorával,
A lexika ingoványa,
Nem lett senki ártalmára.
Lilla néni iránytűje,
Terelgetett, ha tehette.
Az irodalom jó mentora,
A tudását ránk ruházta.