Blogok

Költészet

Beküldte hzsike - 2018, április 10 - 20:58
H.Gábor Erzsébet
Költészet
 
Lebegő lét az én életem,
köröttem, szitáló fény terem,
aranya rám tapad selymezőn,
dalol a szél ma a hegytetőn.
 
Áldás ez, különös égi jel - 
ilyenkor Isten is rám figyel,
s ajkamon, bimbózó szép szavak
százszínű virágot bontanak.
 
Betűkből kirakott ékszerek,
ringató rímektől fénylenek,
magába szédít az alkotás,
kortyolom mámora óborát.

Béklyók

Beküldte Sztancsik Éva - 2018, április 10 - 19:39
 
...
s ahogy ültünk ott, 
- a Hallgatás Szekerén -
éreztem...szakad, kiszakad 
belőlem egy nagy, nagyon
nagy darab és mintha ott 
hagytam volna, ott,... a 
kerekek alatt, szívtelenül, 
kimérten pillantva utána,
igen, biztosan ott maradt.
Azóta belepte a hó, az avar,
a nyarak, az őszök, a boldog,
a kényszeredett nevetések -
törték, taposták sietős vágyak,
mígnem a vihar egyszer leásta 

Shakespeare: XXXVII. szonett

Beküldte hubart - 2018, április 7 - 15:25

(fordítás)

A gyenge, vénülő apát a gyermek
iparkodása boldogítja tán,
ahogy te engemet, kit sorsa ver meg,
erőt nekem te adsz a nagy csatán.

A szépség, származás, a rang, a pénz,
az ész, ez mind tiéd, de meglehet,
csak egy talán a sok között a rész,
de én adom hozzá szerelmemet!

S így nem vagyok se béna, sem szegény,
mert enyhet adsz, s ha vannak szép napok,
el is telek s rajongva nézem én,
a glóriádból újra fényt kapok.

A VADKANRA FOGOTT GYILKOSSÁG (Hogyan halt meg Zrínyi Miklós?) - 17. rész

Beküldte lnpeters - 2018, április 6 - 23:43

Tizenhetedik rész

 

Úgy gondolom, hogy a Zrínyi gróf halálával kapcsolatos úgynevezett „mendemondák” forrása is ez lehetett, nem pedig valamiféle definiálhatatlan kételkedés vagy tódítás. A tetem hosszú hetekig hevert fehér mentében a ravatalon, a személyzet tagjai gondozták, láthatták. A mosdatást a kor szokásai szerint meglehetősen népes személyzet végezte, a legelső információk tőlük származhattak.

 

Magyar tavasz

Beküldte Csilla - 2018, április 5 - 11:39
 
Dalold csak himnuszát az új tavasznak,
bomló rügyeknek édes illatát!
A percek ujjongón elénk szaladnak,
az égen mennyek fénye villan át.
 
Mert minden most azért van, hogy szeressen,
és kész fejét öledbe hajtani.
A szó, az eskü tiszta és szegetlen:
megtartatásunk felkent papjai.
 
Magyar tavasz, erő, való, igazság, 
enyém maradsz, s tiéd örökre én,
bár Szépbe-szőtt hitünket elvitatják
 

Isten nem szolgáltató

Beküldte lnpeters - 2018, április 4 - 23:02

Isten nem szolgáltató,
Reklámmal nem fárad,
Üdvösségért,
Kegyelemért
Nem számít felárat.

Fennen trónol a profán
Az uborkafánál,
Nem érzi, hogy
Sose lesz több
Rossz utópiánál.

Isten nem szolgáltató,
Pénzzel be nem éri;
A hatalmat,
Gazdagságot
Csupán füstnek érzi.

Sose egydimenziós
Semmi, ami jót hoz,
Csak Marx képzelte,
Hogy a rossz -
Elvihet a Jóhoz.

Időszabó keze nyomán

Beküldte Sztancsik Éva - 2018, április 4 - 19:12
 
Tüskebokrot lépő, hajlott tavaszom...
ígérted, hogy sietsz, foglak szavadon -
vártalak, mint mindig rút telek után,
régóta te varrod legszebbik ruhám.
 
.....
 
(Időszabó keze nyomán szétszakad
a férc, nézd, reszketeg és telet-nyarat 
összeöltve gyűszű nélkül dolgozik,
mint hajdanán anyám, s ujja elkopik.)
 
Fogy a szövet, foszlik, rojtosodik már...
nem jut arra gomb, sem maradós cipzár -

Ősi istennő honában

Beküldte lnpeters - 2018, április 4 - 00:05

Ősi Istennő Honában
Forog a Kerék;
Megmaradni, élni akar
Még a maradék.

Csak az Idő tudja, honnan
Jöttünk valaha,
Lehet, hogy mindig Itt voltunk,
Ahol a Haza.

Jöttünk, vagy nem jöttünk, a Nap
Itt mosolyog ránk,
Ide helyezett az Isten,
Itt van a Hazánk.

Ősi Istennő Honában
Szürke a Jelen;
Pénztortáról ábrándozik
Az istentelen.

            *

Boldogasszony Anyánk...
Régi nagy Patrónánk...

           *

Boldogasszony országában
Keserű a szél,

Locsoltassék a Jövő!

Beküldte lnpeters - 2018, április 2 - 23:54

Locsoltassék a Jövő
Hittel és Reménnyel;
Múltunk szentelt örökségét
Szél ne hordja széjjel!

Ábrándok viruljanak,
Legyen minden áldott,
Alakítsuk képünkre a
Tunya valóságot!

Locsoltassék a Jövő
Igaz emberséggel,
Jöjjenek szép boldog évek
Családi Békével!

Shakespeare: XXXIV. szonett

Beküldte hubart - 2018, április 2 - 20:08

(fordítás)

Miért ígért a szád derűs napot,
s hogy nyűg lesz úgy a jó köpeny nekem?
A végzetem rám csúf időt szabott,
borúja lám erőt vett fényeden.

A permeten gyötörve át magam,
a szél kicserzi már a képemet,
sebemnek ápolása tárgytalan,
idő, vagy ír se tüntet el heget.

A bajt a szégyened nem oldja meg,
ha bánod is, csak én vagyok, ki veszt,
de orvosára nem talál a heg,
ha sárba nyomja sérelemkereszt.

De ó, a könny szerelmed gyöngye volt,
ez mindenféle bűn alól felold.

 

Oldalak