Blogok

Fáj az élő Földnek a márciusi hó,
gyámoltalanok még a hó alól síró
gyönge tulipánok, friss, leveles sarjak,
fagyos szél cibálja a rügyező gallyat,
a rózsatő reszket, szinte földig bókol,
s nem látni a járdát a patyolat hótól.

Arcomon könnycseppé válnak a hópelyhek,
s feltámadást vágyó szívem beledermed,
amint egyik télből másik télbe érve,
mintha a zimankó véget sose érne,
lépegetek lassan, halálból halálba,
örök túlélőként tavaszcsodát várva.

(fordítás)
 

Ha majdan, túl a boldogult napon,
midőn reám terült a föld pora,
kezedbe vett szerény füzetlapon
fakul barátod egyszerű sora:

az újjal vesd azt össze! Változott
a kor zenéje, túlhaladt azon,
de tartsd meg értem, bár a rím kopott,
tudom, legyőzi azt az új fazon.

De tisztelettel ejtse majd a szád:
„Talán, ha jó barátom élne még,
a múzsacsókra nem hagyná alább,
és büszke lenne rá e nemzedék!

Emez ma új zenével ad gyönyört,
amaz szavával rég szívembe tört.”


És az eredeti: 

Vak kulissza-márciusban
Jelen, Jövő összeloccsan.

Szomorú hangszer hegedül,
Tócsák vize patakba gyűl.

Tél erőlködését látjuk,
Csendben pokolba kívánjuk.

Vak kulissza-márciusban
Világ pancsol a tilosban.

Pillantások kővé váltak,
Jogok tótágasra álltak.

Pénz törekszik hatalomra,
Vele a kánon - a lomha.

Vak kulissza-márciusban
A hitünk össze nem roppan.

Vissza akar jönni a tél,
Dühöng, zúg, támad, nem henyél.

Régebben volt bajunk vele,

Utópiák vicsorognak
Jöttét lesve rossz napoknak.

Hagyomány testébe marnak;
Új Világrendet akarnak.

Ha papírról létre kelnek,
Orwell-nótát énekelnek.

Utópiák vicsorognak;
Varjú-felhők kavarognak.

Profán-globál pénzhalmazok
Fölött a Jövendő zokog.

Doktrína,
Világrend,
Kvóta...
Mindig csak a régi nóta...

Utópiák vicsorognak;
Fészke legyen a kakukknak...

Platón Állama - álmatlan;
Ezekhez képest - ártatlan...

A mai globál rémálma

Erre nincsenek ünneplők
és ál-ünneplők, nincsenek
hangzatos szavak, pátoszok,
szabadság-igés istenek.

Nincs lökdösődés, nyomasztó
törtetés; tömeg, mely árad,
túlárad, zsémbel gáttalan...
és nagykutya sem hajt nyájat.  

Itt csak idilli, egyszerű,
nyílt-színi esti koncertet
szervez fenyőfám tetején
néhány madárpár, s lop csendet.


(Lenyűgözve hallgatjuk
a szomszéd macskával.) 

- 2018 március 15. -

"Az ágy közös a párna nem"
Te itt vagy és nem élvezem,
az éj idéz egy illatot,
fagyott a szív, mely elhagyott.

Kora tavaszi napon
Napsugár az ablakon;
Szent Öröm egyensúlyozik
Néma sóhajon.

Márciusi reggelen
Ezer gondolat terem;
Megnyugodva ölelkezik
A Hit meg a Sejtelem.

Új Tavasznak hajnalán
Élni kéne szaporán;
Boldogságunkkal most teszünk
Jövőt
Jövővé
Talán...

Most először kabát nélkül;
Tavaszunk tétován épül.

Sóhajt az otthon-házikó,
Elolvadt a múlt heti hó.

Ifjú Remény lóra pattan
Szent tavaszi hangulatban.

Jövendőnk Jelenné szépül;
Most először kabát nélkül.

Erdély az ihlet,
Versbe is illett!
Erdély az Élet,
Tejed és mézed!
 
Szent az akarat,
Vért meg nem tagad!
Bár konok, gőgös!
Mint kő a kövön!
 
Szépség és erény...
Te lehetsz, Erdély!
Tollhoz az ecset...
Festői helyek!
 
Ha kell az igen!
Kiállsz egy hittel!"
Azt mondod, s teszed....
Otthonod szeresd!
 
MystyKata : Erdély
 

 
Harmatos hajnal kopog az ablakon,
Tudom, mit akar: enyhít a gondomon.
Gyönge még a fény, ilyenkor sötét van,
Segítsen valaki az én bús gondomban!

Ily sötét éjszakám nem volt még nekem,
Aludni nem tudtam, csak szenderegtem.
Hogy jutottam ide, magam sem tudom:
Csak megjelent az a ritka alkalom .

Fehér ruhát viselt, angyal lehetett,
Beteg szívemben szerelmet ébresztett,
Ablakomon már egyszer ő kopogott,
Elment, és itt hagyta nekem a gondot.

Hajnal van, harmatos, és most elindulok,