Blogok

Októberi sápadt esten
szemerkél a bánat,
már egy éve nem kerestem
édes jóanyámat.

Gyötört a bú gyakran itt benn,
féktelenül rágott,
de én, botor, mégsem vittem
sírjára virágot.

Díszíteni kedvem nincsen
azt a hűvös vermet,
de hiánya fájó kínt csen,
s hull az őszi permet.

Akit a hant terhe takar,
virág nem hoz vissza,
tehet érte bármit a kar,
konok a kulissza.

 Az idő száll, a gyász örök,
kitárom a szívem,
halk imával csendet török
emlékéhez híven. 

Lesz-e holnap Magyarország,
Vagy globál-vezérelt hordák
A múltunkat szerte hordják?
Lesz-e országunk,
Hazánk?
Isten vajon gondol-e még
Néha-néha ránk?

Néhai Nyár Őszbe révedt;
Anikómmal szép az Élet.

Nem lett lánc, meg toronyóra,
Csak számtalan boldog óra.

Két Gyermekünk felnőtté lett;
Anikómmal szép az Élet.

Szép, nyugalmas, boldog évek;
Anikómmal szép az Élet.

A petpalack csélcsap szerzet,
jó találmány, mondhatom!
Sörrel telten derűt szerzett
a bolt előtt szombaton.

Kólával, vagy pálinkával
szintén örömöt adó,
a pille név méltán rávall,
minden rosszra kapható!

Ha kiürül, árokpart ad
otthont neki, s szapora;
el nem bomlik, ki is tarthat
ezer évig a kora.

Lefitymálja az üveget,
cserépbögrét: „Vén köcsög,
repedt holmi, fityiszt neked,
a tartalmad kilötyög!”

Vén Muskétás kvázi-rendben

Merengek az esti csendben.

Vén Muskétás méltóságban

Szemernyi rezignáltság van...

Vén Muskétás hetykeségben

Örökifjú-magam érzem.

Vén Muskétás-féle napon

Magamat el sose hagyom.

Szellők szárnyán érkezek hozzád,
nálad szebbet a szemem nem lát,
 halvány fehérbe öltöztetlek,
és egy estélyivel megleplek.

Nyílnak kertemben a virágok,
azokból csak neked adhatok,
égő színeket viszek neked:
az erős színeket kedveled.

Virágokat a kertből viszek,
akár a szerelmem, szerények,
viszem neked a legszebbeket,
valamennyit vázádba tegyed!

Hajnali friss a kicsi szobád,
csak a virágszín illik hozzád,
élvezzed, kedves, minél tovább,
megyek: kívánok jó éjszakát!



 

Plamen Dojnov: Magyar komplexus
avagy mit látott Jurij Vlagyimirovics Andropov, szovjet nagykövet az ablakából 1956-ban Magyarországon

Az őszi est azt suttogja,
Az anyag henyél,
Nem attól lesz világvége,
Hogy eljön a tél.

A fagytól még élhető az
Emberi világ,
De lakhatatlanná teszik
Hitvány doktrínák.

Emberhez méltó Jövendőt
Nem a pénz csinál,
Létet Isten ad, az ördög
Csak profanizál.

Vén őszi égen őszi csillagok;
Már jó ötvenöt esztendős vagyok.

Fejem felett az égbolt-kupola,
Vagyok hű férj és szerető apa.

Negyvenöt évemre lett házikóm,
Az ötvenötödikre autóm.

Vén őszi égen őszi csillagok;
Ember, apa és boldog férj vagyok.

Megalkuvónak már öreg vagyok;
Vén őszi égen őszi csillagok.

Kedves Barátom, Feri,
Kerékpárját tekeri;
Ha a gépem rakoncátlan,
Telefonom kérleli:
Gyere, javítsd meg,
Feri!

Kedves Barátom, Feri,
A bajt mindig megleli,
Minden hiba-szövevényben
Magát jól kiismeri.
Nagyon köszönöm,
Feri!

Rezignált őszi napsütés
Lebeg a város felett,
Úgyse nyugszunk bele abba,
Amibe sose lehet.

Nyugdíjba aligha megy majd
Az agyunk és két karunk,
Nem kell toronyóra lánccal,
Csupán élni akarunk.

Azt akarjuk, nyugalomban
Süthessen a Nap le ránk,
Hogy unokáink számára
Maradjon meg a Hazánk.

Rezignált őszi napsütés
Lebeg a város felett,
Úgyse nyugszunk bele abba,
Amibe sose lehet.

Oktondi október,
ne fess színes eget,
skarlát és cinóber
színű bősz felleget!

Kérlek, ne pazarold
festéked hiába,
amit az este old
szomorú-lilába!

Majd, ha felkel a nap,
s a harmatos reggel
frissült erőre kap
az őszi meleggel,

akkor vedd majd kézbe
pingáló palettád,
és fesd bronzba, rézbe
amit a szemed lát!

Visszafogott pasztell,
szépia vagy umbra,
laza lazúr, az kell,
az illik a lombra.

A parton nézz széjjel,
a juharfák alatt
tobzódjon a fénnyel
millió árnyalat!

Október partjainál
Várakozik a halál.

Mivel hervad a levél,
Mivel közeleg a Tél,

Minden bánat-kapunál
Lesbe áll a vén halál...

Október partjainál
Tanácstalan a halál.

Minden Jövőt köd takar;
Az Ember élni akar.

Kudarcot vall a halál
Október partjainál.