Blogok

Nézd, a tavasz, hogy bontja csodáit,
rügy fakad ágon, zöldül a pázsit.
Élet himnusza száll szelek szárnyán,
napsugár járja fény’ – árnyak táncát.

Földet érint az égi lehelet,
színére csalja, mit a mély rejtett.
Sok kis virágnak bimbója feslik,
sziromkelyhében nektár íz rejlik.

Légy zümmög, színes pillangó röppen,
bódító illat mámorral tölt el.
Fészkére visszatalált a fecske,
jelzi a jöttét vidám éneke.

Szívemben ébred mély hálaérzet,
földre leszállt a Mennyei Éden.

Schvalm Rózsa

(2017-03-19)

Felénk de sok széplány terem,
mórikáznak macskatesttel
lenn a korzón, a flaszteren,
incselkedni egy se restell!

Méláztam lágy idomokon,
mert mind rövid szoknyát hord ám!
Én azt sosem veszem zokon,
nem úgy hites oldalbordám!

Hogy nem volt túl nagy sikerem,
nem olyan nagy katasztrófa,
ám, hogy tetszett, beismerem!

Született is néhány strófa;
de bánhatja vén zsigerem,
hogyha eljár a sodrófa.

Böjti szelek, fújjatok!
Kétséget ne hagyjatok!
Nehezen nyitó Tavaszban
Még a tél-szkepszis makog.

Lassan érő Kikelet,
A Remény legyen Veled!
Poshadt történelmi Télben
Szent, örök vágy a Neved.

Tél terrorja menekül,
Fagy-dogma sutba kerül,
Igaz Jövőú akkor jön,
Ha Múlt és Jelen
Egyesül

Böjti szelek, fújjatok!
Kikeletet hozzatok!
Minden Tavaszban jobb Jövő
Lehetősége
Ragyog.

Sár növekszik, tócsák gyűlnek;
Hitek posvánnyá vegyülnek.

Rútak, rusnyák trónra ülnek,
Szépek Múltba menekülnek.

Törvény-bokrok elferdülnek,
Remény-csöbrök kiürülnek.

Sár növekszik, tócsák gyűlnek;
Tradíciók jéggé hűlnek.

A gyáva neve lesz bátor,
Minden kifordul magából.

Haldokló Szabadság hörög,
Értékek helyett - pénz csörög.

Sár növekszik, tócsák gyűlnek,
Hamisak fennen örülnek.

Fák pesszimizmusban áznak,
Nyegle marhák fasisztáznak.

Minden becsület elévül;

Tegnap még
nem történt semmi,
régen várom:
jöjjön valaki!
Valaki,akiről
én sem tudom,
hogy ki?
Mindenen kívül vagyok,
és csak várakozok,
hátha megszán valaki,
lehet az akárki.
Majd én megtudom,
érdemes-e várni?
Várni mindenképpen,
de nem sokáig,
mert a várakozás
kikészít.
Megvetem a lábam
erősen a földben,
és védem, míg a lélek
ki nem száll belőlem.
Nem a várás fontos:
az Idő,melyből
oly kevés van!
Várni mégis kell,
légy jelen,
mikor valaki erre jön!

Reményt foganó Tavaszban
Jövőt féltő Jelen moccan.

Ifjú önbizalmak fáznak,
Tél rémképei cikáznak.

Tavaszi utolsó kenet;
Végelgyengül a vén hideg.

Reményt foganó Tavaszban
Száz bizonytalan panasz van.

A tekintély halott herceg,
Sose állnak meg a percek.

Kikelet új Időt éget,
Újjászületik az Élet.

Válasz cseperedik lassan,
Reményt foganó Tavaszban.

Ma nekünk fényesítem a Holdat,
csillagporos, kicsi keszkenőmmel,

VASÁRNAP

Május 16.

05 25

Malemmu

Chirakh városától körülbelül 60 kilométerre nyugat-északnyugatra

A Dagesztáni Köztársaság területén

Március idusán
A Múltunkba nézünk;
Sok élőnél elevenebb
Szellemet idézünk.

Zord, hideg Tavaszban
Zajlanak a Múltak,
Jeges árban fuldokolnak,
Vagy a mélybe hulltak.

Büszke Magyarságunk
Cafatokra tépve,
Ha a Múltunk meghal, mi sem
Maradhatunk élve.

Március idusán
Jelenünkre nézünk,
Most illik boldognak lennünk,
Mivel hogy most élünk.

Nem külső körülmény,
Pénz, vagy végzet árja,
A Boldogság a független
Emberlét csodája.

Petőfiék egykor
Élni, tenni mertek;

Ünnepel ma Nemzetünk,
hálát dobban a szívünk.
A múlt dicső szelleme
tölti be a lelkeket.

Hős vért izzadt ez a Föld,
hogy legyen szebb, jobb jövőnk.
Őrizve a Szent Hazát,
hol a magyar hont talál.

Országhatár bár szűkült,
emlékezés nem szürkül.
Elmosódik a határ,
jelenkorunk színpadán.

Nézzünk fel a kék égre,
áldást kérve e népre,
hogy felettünk mindenkor,
Béke Napja ragyogjon!

Schvalm Rózsa

(2015-03-11)

15. KÉT PISZTOLYLÖVÉS

Kifordítom-befordítom,
Bár csak bunda a bunda,
De egyiknek bazilika,
Másiknak meg rotunda.

Huszonegyedik századi
Fül gyakorta félrehall,
Köszönő viszonyban sincs már
Egymással jobb, meg a bal.

Önmaga számára mindnek
Önmaga a ráció,
De külön-külön mindegyik
Egész más dimenzió.

Kifordítom-befordítom,
Mindig bundaként makog;
De palástnak látja, aki
Állandóan hunyorog.

Hogyha rossz, globál szólamok
Észen erőt vennének,
Örökre elpenészedne
A bundában a lényeg.

Ma kicsit közelebb húzódom a lelkemhez,
s elmélázom azon, miért távolodtam el.

Csenevész Tavaszunk
Tüdőbeteg fajta,
Öröm-inkubátor próbál
Segíteni rajta.

Savanyú reggelek
Napfény után sírnak,
Történelmet rövid távon
Nem poéták írnak.

Átmeneti kabát
Fázik reggelente,
Eleve rendelt rossz jövő
Ránk a fogát fente...

Csenevész tavaszunk
Suttogását halljuk,
Bennünk lehet a Kikelet,
Ha mi is akarjuk.