Blogok

Hajlik az út Jövő-ködbe;
Ötvennégyből - ötvenötbe.

Lódít az Idő előre;
Ifjú Múltból - vén Jövőbe.

Lassan porlik a szürke köd;
Egy hónap híján - ötvenöt.

Ami anyagi, elévül;
Isten bennünk - sose vénül.

Mysty Kata: Szólított, szólítom

Megtettem, kivetettem
már magamból,
az élet sok fájdalmát,
mint mostohát!
 
Nem viselem el többé
az ostorát!
Isten Fia erre járt
mint hajdanán.
 
Rám talált nap-virradtán,
Nincs szorongás,
Kegyelmi idő is jár
Számítok rá!
 
Megszólított, hányszor már!
Most meghallám...
Szólítom, megáll, - hiszem,
hiszem, hogy vár!

Meleg szobámban ülve a régi dal hat itt,
a rádió ma ontja a báli jó zenét,
s ha visszahozza most a letűnt kor álmait,
talán meg is maradna, de küldöm én feléd.

Együtt a régi bálban. A polka ritmusán
vadul dobolt a szívem, agyamba szállt a vér.
A látszat oly csalóka, s a csók a tánc után...
(A lelke ott se járt, csak a teste volt kacér!)

Sok év repült azóta a szárnyain tovább,
de nem feledtem azt a homályba tűnt csodát.
Az ember ily silány, vagy a sors a mostohább?
Ma gyűl a könny szemembe, de szívem elbocsát.

Még

erre 

jár a tél,

lépte nyomán

jégvirág fakad.

Sir Robert fogott egy taxit, és a Santa Maria in Trastevere templomhoz vitette magát. Impozáns, kockaköves térre érkezett, körülötte hemzsegtek a turisták. A templom lélegzet-elállító volt. Két szépséges palota közül tekintett rá a timpanonos homlokzat, alul árkádokkal. Jobbról impozáns óratorony. A templom előtt remekbe szabott szökőkút, mind a hét lépcsője zsúfolva emberekkel. Hangos, soknyelvű terefere, néhol egyértelműen azonosítható az olasz pergő ritmusú csicsergése, meg néhány higgadt angol mondat.

Az égő fent hunyorgott, majd villant –
alkonyatkor vették el a villanyt.
Bámulok, a szememet meresztem,
mint pléhkrisztus az ócska kereszten.

De már lépek, kezem a kilincsen,
gyufát hozok, no de gyertya nincsen.
Fény nélkül az ember olyan kába,
Elemet sem vettem a lámpába.

Ez a helyzet senkinek se tetszik,
zsörtölődik kedvesem, s lefekszik.
Mellébújok, mert mit is tehetnék,
meghittebbek kettesben az esték.

Friss hó roppan a lábam alatt,
s látom a hóban a lábnyomomat.
Jól tapad, görgetem hólabdám,
mintha a Holdat forgatnám.

Építek óriás hóembert,
felszedem érte a hótengert.
Hóhegyet hordok a lábához,
hótakarót havas álmához.
 

Kétszárnyú nagy ajtót nyitottam.
Kételyeimet sutba dobtam.
Kék madár tört szárnya megremeg.

Szárnyalna habos fellegekbe.
Reményt pumpálna zsibbadt erekbe.
Visszhangoznak a csend-hegyek.

Hiába raknám fel újra béklyóm.
Hiába tárnám sarkig ajtóm:
Visszatérni hozzám nem lehet.

Kék madár tört szárnya rebben.
Fészket rakna a szívedben,
Hazatalálna. Engeded?

Szerelem-alapon
Áll az Életünk,
Évtizedek emlékhada
Mosolyog velünk.

Ketten voltunk egykor,
Létünk hajnalán,
Évek alat érkezett még
Két gyönyörű Lány.

Szűk térben zajlott a
Közös életünk,
Volt egyetlen kis szobánk és
Két szép Gyermekünk.

Szerelem-alapon
Él az Életünk,
Amíg élünk, még tovább is
Együtt építünk.

Hajdani szép telek...
Magasról néz a hó-oszlop le rám,
Utat vág benne
Apám...

Hajdani szép telek...
Élő képeslap-fenyő
Integet...

Emlék-köd alján hevernek
A partra vetett
Régi, szép telek...

Hajdani szép telek
Ködön át néz a múlt-oszlop le rám,
Alatta fekszik
Apám...

Egyre szurkosabb az éjjel,
s egyre több kormos szélű kémény
füstje összeér az éggel.

A hetes szoba

Anyámhoz...

Csorba kezeidből

Időcsúszdával a Télbe,
Sötét Jövő-messzeségbe...

Létünk orrával előre,
Sötétlő Jövő-erdőbe.

Meredek csúszdán lefelé,
Sorsformáló Jövő felé.

Időcsúszdával a Télbe,
Zimankóba, fagyba, jégbe...

Fagyos elvi rációba,
Mínusz húszba, jégbe, hóba...

Vízözönre váró ágba,
Jeges doktrína-világba...

Időcsúszdával a Télbe,
Mindörökké jót remélve.

Új Időbe, új világba,
Tavaszi patak partjára.

Száll a csúszda idők mélyén,
Isten mosolyog a végén.

Egyedül én sirathatom
elérhetetlen álmaim,
s akár a gaz lator, aki
bűnét vesztette egy éjen

a szenvedés fakeresztjén,
kutató szemmel és füllel 
fürkészem a mindenséget,
a mennyországnak hangjait.

Sarkvidéki fagy-seregek
Tombolnak a világ felett.

Az éjszaka sötét verem,
Megfagy minden késedelem.

Fagyos a globál-média,
Mínuszban a matéria...

Sarkvidéki fagy-seregek
Profán szonátája recseg.

Ha a profán égig koslat,
Új jégkorszakokat hozhat.

Anyag-ember kívül hevül,
S mindörökké fázik - belül.

Sarkvidéki fagy-seregek
Selejteznek lét-egeket.

Hogyha bekúszik a hideg,
Fátum diktál mindenkinek.

Isten sem segíthet azon,
Aki önként szárad fagyon.

Újév után jön a
Mély Tél ideje,
Ez az év egyik legnagyobb
Próbatétele.

Most van uralmának
Csúcspontján a Tél;
Azt hiszi, mostantól minden
Tavasz elvetél.

Profán mezőn nem terem a
Szabad akarat,
Az ördög dollárdíszben is
Fekete marad.

Csöndes az éjszaka,
alusznak az álmok,
mikor felébrednek,
hozzák a harmatot.

Csöndes az éjszaka,
kialszom magamat,
megfejtem én akkor
a titkos álmokat.

Enyémet,másokét,
mindent fölfedezek,
álmainkba szövöm
az életem veled.

Csöndes az éjszaka,
álmomról álmodom,
s ha szépet álmodom,
teveled megosztom.

Ugye meghallgatod,
amiről álmodtam,
nekem az is elég,
ha neked elmondtam.

Csöndes az éjszaka,
harmatos a hajnal,
beszórja álmunkat