Blogok

Farkasordító hideg

Farkasordító hideg;
Fáznak bigott tévhitek.

Reszket egész széria
Hideg ész-matéria.

Izmus-sereg didereg,
Koholt jövő-terv remeg.

Farkasordító hideg,
Vacognak a nemhitek.

Propaganda hentereg,
Reklámkígyó tekereg.

Nemhitekben fagyoskodnak
Nemhit-hívő emberek.

Farkasordító hideg;
Isten hisz Mindenkinek...

Jégvirág az ablakon

Kristályerdőben dérmadár-hinta,
álmodom: durran egy távoli flinta.

Tollai szállnak most az időnek,
összefonódnak, egymásba nőnek.

Fenyőfák, néma orgonasípok,
egyikre ujjal ráigazítok

nyilammal átlőtt szívet bevájva.
Száraz ág roppan, lobban a kályha.

Kristálypatakként erednek erek,
mesevilágba szeret egy gyerek.

A hetyke juhászlegény meséje

A hetyke juhász gondolt egy merészet,
nyájőrzés helyett alszik, heverészget.
Azt álmodta, hogy övé már az ötös,
úgy hitte, ettől lesz a legény tökös,
 
de az élet nem egészen arról szól,
s lyukas zsebe is csak némi aprót szór.
Tanulhat ebből a fiú örökre,
a sors nem bízza a pénzt egy ökörre.
 

Uballit háza - VI.

A római ifjonc közel ötvenéves volt, és erősen kopaszodott. Arcát azonban ugyanolyan sűrű fekete borosta borította, és tömött, kajla bajszát is ugyanúgy a golyóstolla végével simította ketté, ahogy húsz-huszonöt évvel korábban tette. Nagyon megörült Frazer jövetelének.

— Robert! Mi szél hozott erre? Ezer éve nem láttalak!

Sir Robert elmesélte a bíborossal folytatott beszélgetését, Matakumba bíboros halálát, és mindazt, amit a titkártól megtudott. Az olasz rendőrtiszt tekintete elkomorodott.

Tombol a Tél, hó szakad

Tombol a Tél, hó szakad,
Kóbor Jövő elszalad...

Jelen zimankó-szava
Hív elvtelen alkura.

Kegyetlenkedhet a Tél,
Bolond, aki nem remél...

Tombol a Tél, hó szakad,
A világ egy Pillanat...

Az anyag csak jég-redő,
Isten bennünk a Jövő.

 

Ringató

 
 
Hull a télnek vattapelyhe, 
mintha csendje dajka lenne,
égi dallal fonja át
s táncba rejti sóhaját.
 
Hull a pelyhe, mint a jó szó,
gyönge fénye ringatózó,
gyors az este, már közel,
hűs nyugalma átölel.
 
Jössz, s a bánat eltemetve,
szép fejed ma hajtsd kezemre,
míg a szádat kortyolom
fény leszek, s te: otthonom. 
 
 

Szülőtlen

Félárvaságom helyett 
egészet kaptam - 
anyukám is itt hagyott,
magam maradtam.
 
Akik születésemtől
mellettem voltak...
- mint életem tanúi -
mindketten holtak.
 
(Ki emlékszik eztán a
szőke kislányra...
ki áhítattal nézett
a szomszéd srácra?
 
Ki emlegeti majd a 
porcelán babát...
a titokban hazavitt
tacskó kiskutyát?
 
Az örökké rohanást;

Téli fákon

Téli fákon ül a mámor,
Ringatózik jeges ágon.

Az új évet így köszönti,
Színét - báját is ráönti...

Dércsípte a föld kalapja,
Selyem szalag körbe rajta...

Alábújva jégmadár ül,
Kedve szottyan, ki is repül.

Mysty Kata: Téli fákon
Db.2o17.o1.o1.

Hóban, fagyban

Hóban, fagyban

Hóban, fagyban jó a sapka,
hóban, fagyban kell a sál,
kesztyűt is húzz a kezedre,
mielőtt még megfáznál!

Bundás csizma a lábadon
jó szolgálatot tehet,
hóban, fagyban egész télen
megőrzi a meleget.

Ha odakint jeges minden,
és a világ didereg,
vastag ruhába burkolva,
bizony, észre se veszed.

(2011.)

Vékony holdsarló remeg

Vékony holdsarló remeg,
Új esztendő didereg.

Fagy, a deres vén pupák
Idő-idegzetet rág.

Minden lélek reszketeg,
Triumfust ül a hideg.

Vékony holdsarló remeg,
Nézik téli emberek.

Ragyogó fényhez kevés
A bicegő napsütés.

Új év új jelent terem,
Akad új gond hirtelen.

Igaz szabad akarat
Csak a Lélekből fakad.

Kósza Remény szendereg,
Vékony holdsarló remeg.

 

Tépelődés

 

Motoszkál fejemben pár
téged ünneplő gondolat.
Készülődik, színre lép, elillan,
s mégis velem marad,
keresgélem tovább a szavakat.

Felötlik egy, elhessentem megint.
Így megy ez. Közben teszek-veszek,
betöltök lényemmel egy énféle életet.

Folytatnám, így el nem kezdetlenül,
tudom, hogy téged sem kerül
el mindaz, mi ilyenkor kijár,
a jó szándékún sablonos kívánságbazár.

Mondják

Mondják, hogy a jó pap holtig tanul
(s bután hal meg, vélekednek mások).
Ha ágyamban fekszem álmatlanul,
a dolgoknak fenekére ások.

Letehetném bármikor a könyvet,
telt pohárra cserélni kezembe.
Oktalanul élni mindig könnyebb,
de a tükröm köpne akkor szembe.

Nem adok én másoknak tanácsot,
csak akkor, ha nyomatékkal kérik.
Ahol fa nő, ne legyen forgács ott,
és a gyümölcs talán majd beérik! 

 

Múlt-paripán, Jövő-útra

Múlt-paripán, Jövő-útra,
Kötelező élet-túra.

Aki Múlt-nyergéből leszáll,
Annak sorsa: mocsár-halál.

Aki keres más múltakat,
Abból csak ló lesz, nem lovag.

Múlt-paripán Jövő-útra,
Hétköznapi csodakútra...

Jelen-szamár csontos hátán
Nem lovagol, csak a sátán.

Doktrína-füstöt ereget,
Iszlám jövővel fenyeget.

Múlt-paripán Jövő-útra;
Kötelező élet-túra.

Múlt-paripán lovagolva
Jövő-istállóba tartva...

Jövő-istállóba tartva,
Jelent a Jövőbe hajtva...

Apró halálok

Apró halálok
 
Meg sem érintő apró halálok
kövezik ki a nyugtalan utat,
engesztelést már sohasem várok,
a sor csak emlékek között kutat,
felporzik néha a lépés mögött,
elhagyva a sajgó túlélteket,
és az évgyűrűid mentén törött
ágadban ottfelejted lényeged.
Titokban már mindent elmeséltem,
kihagyva mind, ami lényegtelen,
hogyan lebegtem veled a kékben,
de magamat még meg kell fejtenem.
Ha összerakom bennem a képet,

Újév csillaga

Újév csillaga

Januári kicsi csillag
havas tájra lekacsintgat.
Egyet pislant, s nyomban érzed,
a föld egy új évre ébred.
Megint pislant fűre-fára,
jégvirágok szöknek szárba.
És ha harmadszor kacsint le,
remény költözik szívünkbe.
Új szél fütyül a világra,
s szép lesz mindannyiunk álma.

(2011.)

Új esztendő első napján

Új esztendő első napján
Fagy táncol a kert kalapján.

Bágyadt téli Nap integet,
Idő ver ködbe új szeget.

Vén január hóról mesél,
Emlékeket idéz a szél.

Új esztendő első napján
Alvadt vér elrozsdált szablyán.

Európa torka dugult,
Valahol most vész el a Múlt.

A felszín - gazdátlan kabát,
A köz még védheti magát.

Új esztendő első napján
Isten ül a Jövő bakján.

Az anyag magában süket,
Hit kell, hogy legyen Becsület.

Család ül a Remény padján

Éj szomja mardos

Lehetetlen rendet rakni más fejében;
nem működik az sem bátran, sem szerényen -
El kéne engedni azt, ami keserít,
különben a bánat keményen leterít.
 
Szerethetsz te szívből, ha erre nincs igény;
tüdődből lassacskán elfogy az oxigén -
csak mérgező gázok maradnak hűséggel,
szád (tátogó halként) némán jajveszékel.
 
Hibáid keresed, s végül már azt látod...
egyetlen hiba vagy, születésed átok -
tán semmi sem akad, amit jól csináltál;

Lecsüng karunk-szonett

Lecsüng karunk-szonett
 
Felhasad az est szürke bábja,
szárnyát próbálja a végtelen,
lepkévé simul Isten ránca,
csillagok hímporán égve el,
 
minden szárnycsapás örök rejtély,
semmiből kibomló látomás,
a mennybolton könyörtelen mély
barázdát vonszol a hallgatás.
 
A messziség tükörszobája
visszacsillogja még tegnapunk,
tükörképünkkel magunk vagyunk
 
a teremtés foszló imája,

Oldalak