Blogok

KÉTSZÁZHETVENÖTÖDIK RÉSZ

Itt érvényesül a „kötelező légbőlkapottság” elve. A kánon versei nem törekednek lírai élményközösségre, még a kánonhoz tartozó személyekkel sem, sajátos műnyelven íródtak, sem érzelmi, sem pedig értelmi oldalról nem megközelíthetők.

Olvasni senki sem olvassa őket a „bennfenteseken” kívül. Voltaképpen ezt nem is akarják. A kánon igyekszik minél teljesebben elzárkózni a közönségtől. Fentebb szóltam arról, hogy akad már olyan, a kánonhoz tartozó tollforgató, aki a verskedvelést is „dilettantizmusnak” minősítette.

Fantomok az őszi csendben,
Varjak kárognak rekedten.

Fondor alkonyat betakar,
Árulást zörög az avar.

Alpok felől fordul a szél,
Alattomos nótát regél.

Fantomok az őszi csendben,
Komor, ínséges menetben.

Elárult jó Babilonok
Felszámolt világa morog...

Feledtetett Atlantiszok
Szellemfogsora csikorog.

Fantomok avarba zárva,

Víz sodorta farönk volt boldogult ősöm,
– számon sem tartották, nem szólt róla akta –,
akit tán a vihar vetett partra Bősön,
korhadozó testét az idő faragta.

Alattomos nyüvek költöztek beléje,
de ily apróságtól csak féleszű retten;
majd a vajjúdásnak érkezett el éje,
s halovány lidércként végre megszülettem.

Tágra nyíltak tőlem az ártatlan szemek,
vénasszonyok súgtak-búgtak balga mondát,
a környék híremtől azóta is remeg,
mindent a babona sötét szála font át.

Késő este - egy hosszú nap után;
Bólogat a közelmúlt
Az öreg körtefán...

Ősz meg a gond - két vénülő iker;
Semmibe csábít az anyag.
Mégis élni kell.

Tétova buszra száll fel az Idő;
Régi menyasszony a Remény,
Még sincs esküvő.

Késő este - egy hosszú nap után;
Etikásdit játszik a pénz
Az uborkafán.

Hallgat a Szent és harsog a profán,
Egyre vastagabb a pára
Isten ablakán.

Hüppög az árva, vézna kis Jövő;
A valódi Életre már
Nem marad erő.

Valahol mindig szól a Dal,
Valaki mindig Jót akar.

Valahol elcsitul a szél,
Valaki mindig szépen él.

A Szerelem
Valahol mindig éget,
Valahol mindig tovább tart az Élet.

Valahol mindig szép a Szép,
Valaki most előre lép.

Valahol mindig jó a Jó,
Valahol mindig szép a Szó.

Valahol kushad a végzet,
Valahol mindig élni tud az Élet.

Rút őszi este van,
gyűl a nyűg halomba,
szaporodik a gond,
mint a bolondgomba.

A nap későn kel fel,
de lenyugszik korán,
a férfi fanyalog 
rossz, ecetes borán.

Tévét néz az asszony,
netezik a gyermek,
minden elvárásnak
ugyan ki felel meg?

A csapból is reklám,
népbutítás árad,
az értelem pihen,
amíg a z-agy fárad.

Van, aki dolgozik,
van, aki pénzt keres.
A lélek hálni jár;
a szív? Pészmékeres.

A potentátoknak
jövőképe nincsen,
apátia strázsál
már minden kilincsen.

Az üldözött béke,
s eltiport szabadság -
visszaköveteli
a törvényes jogát.
Eltüntetnek minden
gazt,és megpihennek;
eleget harcoltak.
A béke csendet kér,
szárnyal a szabadság,
s felcsendítik újra
az élet megújult,
emberi himnuszát.
 

Októberi sár...
A tévelygő Történelem
Majd hazatalál...
A vén Idő
Jövőre,
Vagy újdonatúj Atlantiszra vár..
Októberi sár...

Októberi sár...
Októberi sár...

Októberi sár..
Latyakos belenyugvásban
Úszik a határ...
Véres barantára készül
A dollár-tatár.

Októberi sár...
Októberi sár...

Októberi sár...
Isten és a világ esze
Nem egy srófra jár.
Nem piac az emberiség,
Nem is szó-bazár.

Októberi sár...
Októberi sár...

Életemnek van értelme;
Enyém Anikóm szerelme.

Két gyönyörű felnőtt Lányom;
Örömöm Bennük találom.

Van gyönyörű Magyarhonom,
Meghitt, csendes kis Otthonom.

Hogy mégis minek van híja?
Nekrológom majd megírja.

Mysty Kata: Mint kabalát...
 
Holdfény játszik szobám falán,
Felfűzötten, mint kabalák.
Közben halkan dúdolgatok...
Magamat fel így oldozom.
 
Szívem tárom, sok szép szavát,
mint ezüstnek fénysugarát,
küldöm hozzád, mint gyöngysorát
szerelmünknek, úgy éjféltájt...
 
Kis neszt hallasz...Bár észrevedd!
Ablakodon, ha beragyog,
Öleld  át, mert , - hisz én vagyok.
Hallod majd azt a dallamot,
 
ami bennem nyomot hagyott.
Fény szövi át szobád falát,
Így lehetek lakója tán,

Este van,
Este van,
Péntek este van...
Az egész hét bajkészlete
Semmibe suhan.

Lassan és
Tétován
Száll le a sötét,
Fél még az Ősz birtokolni
A Nyár örökét.

Őszies
Illatok,
Telihold ragyog;
Szépen kell az Őszt fogadni,
Drága Magyarok.

Az eső rojtosra áztat
Elveket,
Meg terveket;
Sohasem Isten az, aki
Jobb jövővel hiteget.

Egyre hull a híg latyakba
Doktrínákkal vert jövő,
Nem caplathat át a sáron
Más,
Csupán a friss erő.

Októberi szürke égből
Egyre hull az áradat,
Pesszimizmussal töltené
A reménység-kádakat.

Az eső rojtosra áztat
Pomádés nemhiteket;
Vén szenilis szkepsziseket
Naponta sárba temet.

Pacallá ázik az ördög,
A vén zsákmányra leső,
Nem hiszi el, hogy valaha
Még elállhat az eső.

Őszi este éneke;
Vén homályos ó rege.

Sajog a Múlt valahol;
Legendákban Ősz dalol.

Minden fájdalmas titok
Mélyében Ősz kavarog.

Őszi este éneke;
Nem regény - nem is mese.

Amit csak az ész feled,
Veszendőbe nem mehet.

Isten sohasem henyél;
Atlantisz - az Őszben él.

Őszi este éneke;
El nem oszlik - sohase.