Szeretnék ifjabb lenni, hogy jobbnak lássatok!
Legtöbbünk rég sajnálja a tényt, hogy gyarló ember:
Halk hangú szenvedélyem is hőst fitogtatott:
Takart seb is csak undok s még festett vérrel sem kell.
Kétélű kardra lelhet, ki szót emelni nem mer
érdemtelen sor ellen, mi tévhitként hatott
vagy helytelen bocsát meg kemény bírálatot,
Hirtelen, szinte rajtaütésszerűen érkezett a hajnal, mint ennek a zord északi vidéknek minden nyári napján. A nap fényében szinte füstölögve száradtak a fabarakkok csupasz deszkafalai, és a párafelhő jótékonyan elfedte a tábor kopár, szennyes, vigasztalanul sivár képét. A megsebzett pusztát csúf kelések gyanánt borították a barakkok, a gödrök, a tömzsi őrtornyok; zöld testén riasztóan éktelenkedett a hosszú szögesdrótkerítés, meg a rengeteg sárfolt.
Anya: a tavasszal egy új remény jön el,
emléked ilyenkor szorosabban ölel.
Minden mosolyodra tisztán emlékezem,
ám hiába nyújtom az ég felé kezem,
Múlt tűzhelyén Jövő serceg,
Csillagórák, csillagpercek...
Idő ablakán benéznek
A gyorsan suhanó évek.
Vén Idő a világ gátja,
A végét Isten sem látja.
Múlt tűzhelyén Jövő serceg,
A Jelen hasztalan henceg.
Jövő gyengül, ha Múlt fakul,
Ami modern - gyorsan avul.
Akarat az Idő elve;
Nincs előre elrendelve.
Múlt tűzhelyén Jövő serceg,
De Jelenben él - a Herceg...
Múlt vagy Jövő - reménytelen;
A Tett otthona - a Jelen...
Lehetőség - múló percek;
Múlt tűzhelyén Jövő serceg.
Nyitva a kalitkád,
szárnyalj hát szabadon,
eléd tárja titkát
buján majd a vadon.
Érezd otthon magad;
bármerre is nézel,
ahol üröm akad,
ott virág is mézel.
Ne vedd zokon, hogy oly régen írtam már neked levelet, de tudod nálunk, itt vidéken, sok a dolog a kertekben, földeken.
Hajnali napsugarakban
fürdőzik a gesztenyefa,
mosakodik, készülődik
mintha ünnepnap lenne ma.
Nyitott levéltenyerekkel
paskolja a fényfolyamot,
s az aranyvíz körülfolyja,
ágas-bogas lombja ragyog.
Tömött fürtű bokrétáit,
mint karácsonyfadíszeket,
gyertyaformán csipeszelte
ágaira a kikelet.
Gyertyafehér szirombokrán
föl-fölfénylik a ragyogás:
mint tavaszi karácsonyfa:
virágdíszes, lombkoronás.
HUSZONHATODIK RÉSZ
„Egy párhuzamos dimenzióban minden másképpen történt”
BBC
2015. október 6.
17 45
MŰSORVEZETŐ:
Az első telefonáló Mr. Smith Cambridge-ből. Parancsoljon, Mr. Smith!
NÉZŐ HANGJA:
Elinalt a szeles fagyfutár,
elűzte a langyos napsugár,
be is les a kitárt ablakon,
jó barát, soha nem hagy vakon.
Nagy kópé, csiklandoz, felvidít,
szembe süt – szemtelen egy kicsit –,
velem van ma egész délelőtt,
lelkemmel teljesen egybenőtt.
KÉTSZÁZÖTVENÖTÖDIK RÉSZ
„a forma rácsán rendre átbú
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,”
Ismét félrefut a vers.
„a forma rácsán rendre átbú
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,”
Személyes vallomás a vers kellős közepén.
„a forma rácsán rendre átbú
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,”
Mysty Kata
Anyám, Édes!
Síron túl is éltet Lelked,
Édesanyám!
Gyermekszívnek édes méz ez,
melegséged mindig érzem!
Emlékezés tart meg, Anyám!
Elégséges megmaradás?!
- Visszahozni újra, újra! - nem tehetsz mást!
Erőnkből csak erre futja.
Bánatomnak nincs kiútja....
Szeretet lát, reményt szerez,
Veled mindig, Te énvelem,
Így volna jó nekem, s Neked...
"Síron túlit " szerethetek...
Térdre omlón, megbékélten...
Anyák napján mindenképpen!
Síron túl is él, 'ki éltet....
Zsebemben,
Lelkemben
Úgyis velem vagy mindenütt,
Te
Drága
Kicsi
Lélek;
A szenvedélyem maradsz,
Amíg csak élek.
Téged hiányom,
Engem hiányod...
Minden órámat széttelefonálod,
Ez a napi menet,
De ezért is csak
Szeretni lehet.
Jövővel,
Hittel
Tölt fel Jelenléted;
Általad
Élek.
Életem városában
Büszke Dóm;
Te
Drága
Kicsi,
Drága
Anikóm!
Hogyha a kapa nem csap oda,
kertemben zöldell a laboda.
De hogyha rendesen odacsap,
égig nő akkor a csodabab!
A szárán majd én is felmászom,
ha el nem szakad a lenvászon.
A csúcson jó nagyot rikkantok:
hol vagytok, jó tollak és lantok?