KÉTSZÁZNEGYVENKETTEDIK RÉSZ
Tovább:
„Az égbolt füstös, lomha kotlett,
szállongott rím és vérszaga.”
Láthatjuk itt is, hogy a forma primátussal bír a tartalommal szemben. Jelen esetben a keresztrím igénye az, ami a tartalmat alaphangon válogatja.
„Egy originál haza-ötlet
hiányzott péntek éjszaka.
Az égbolt füstös, lomha kotlett,
szállongott rím és vérszaga.”
Nézzük csak:
A sok beszéd nem mérvadó,
a hallgatás pap-aggály!
Sosem voltam egy lázadó,
csak egy szegény átrázható
papsajtevő, ketreclakó,
macskafélő papagáj.
Csillagtalan éjszakában
Búsan lamentál a Hold,
Mindig úgy tűnik,
Az Élet
Ilyen nehéz sose volt.
A Múlt vagy Jövő – kibicel,
Tenni, élni képtelen,
A legkevésbé szeretett
Idő mégis – a Jelen.
Csillagtalan vak jelenben
Toporog a Pillanat,
A Jövő folyton elillan,
A Múlt a miénk marad.
Csillagtalan éjszakában
Remény füstje szétterül,
Rosszabb az elvtelen alku,
Mint helytállni egyedül.
Csillagtalan éjszakában
Bármilyen sötét lehet,
Mysty Kata:
Minden téli alkotás
Tavasz kószál a télben,
Fagytól üde tisztaság,
Nyarak kelnek szívében,
Pitvarában jégvirág.
Hallgat a csend oly vidám,
Várja jön-e olvadás?
Imitt - amott hóvirág...
Az is nevet, kacag rád!
Csupa könny a jég falán,
Szíve erén folydogál,
Képzeletben szín-varázs...
Hajnal fénytől mint koráll!
Ahol te jársz, mindenütt
Ritka szépség rád köszön!
Pelyhekben hull, szín, ezüst,
Szépség árad, rögtönöz!
Zsákutcán elágazás?
HARMINCNYOLCADIK RÉSZ
HARMINCNYOLCADIK RÉSZ
Tlazork úr, a Torony építésének egykori királyi felügyelője nevetet kedélyesen az arcomba. A tiszteletre méltó férfiútrónusnak beillő karosszékben ült szokásos pucér rabnői között, lábait kellemesen langyos vízben áztatta, gyümölcsöt és édességet majszolt, hűsítőt kortyolgatott. Csakúgy, mint amikor először láttam.
Nem farsang a farsang fánk nélkül!
Főnököm látom ma vendégül,
s jön még pár kolléga, jó barát,
kirúgni a házunk oldalát.
Túl vagyunk két téli ünnepen,
a nejem úgy véli, büntetem,
hiszen már kulizott eleget,
kaptam is hideget, meleget!
Való lett a meskete;
Világos a fekete,
Méz-ízű a sár…
Európa abszurd táncot jár.
Európa abszurd táncot jár,
Az értelem tótágasra áll.
Macska az uborkafán,
Árnyék az Élet falán,
Biblia és Kant helyett már
Tolakodik
A Korán.
Európa abszurd táncot jár,
Hazug jelen
Mű-jövőre vár.
Szó komorul,
Kutya tutul,
Földrészünk
Liberál-butul…
A Hiszékenység nem ráció,
S a Humánum
Nem kapituláció.
Nem tél a tél, vajon lesz-e nyár,
rügyfakasztó kikelet nyomán?
Gyöngyharmatot hullat-e az ég,
s búzatáblát ringat-e a szél?
Megáll az Úr szava, mit ígért;
amíg „lészen”, ad a Föld termést.
Nem pusztítja többé vízözön,
szivárvány feszül, Ég – Föld között.
Bár a világban oly sok a bűn,
Mennyből kegyelem fénye vetül.
Türelmesen vár még az Isten,
hogy megtérjen az ember hittel.
Virágba borult cseresznyefák illatával töltötte meg a tornácot a bohókás tavaszi szél. A világoskék égen oly szertelenül játszadoztak a pufók felhőpamacsok, hogy tán még a lemenő nap is megcsóválta láttukra a fejét, miközben izzadt homlokát törölte.
Mysty Kata
Nap és évszak
Reggelente az ébredés,
Álmos téli rém-mesés!
Harmatcsepp a picit nyerő,
Visszatartja a felkelőt...
Élettelen és hitszegő,
Nap és évszak - áttetsző...
A délelőtt még Kikelet,
Te is, én is - önfeledt!
Nyarat idéz a délután,
Homokóra vég'útján...
Az est őszi hervadás,
Ágyba visz a tetszhalál...
Játssz!
Fogalmam sincs, hogy mi a művészet.
Végy ecsetet, piktorkalapot,
de ne feledd ott fenn a napot,
színpompában általa van részed.
Ének csendül csókos ajkadon?
Lásd, a csíz is oly szépen cifrázza!
Akantuszt vés a plasztika ásza;
a borostyán? indát hajt vadon!