Blogok

Áldd meg Isten ezt a földet,
áldd meg dolgos népét,
izzadsággal, vérrel görnyed
megtöretve hétrét.

Szétszakítva hét hazába
állja még a harcot,
de sírba lóg a fél lába;
fordítsd felé arcod!

Megjött a téli zegernye,

Fagy kopog, szakad a hó,

Vén Idő rianásában

Múltakat idéz a Szó.

Fehér lepelben a világ,

Gőgösen reped a jég,

Szegény Jelen önbizalma

Rossz Jövőre se elég.

Ásítanak a fellegek,

A Hold lábán jégcipő,

Mintha most téli álomra

Készülne a vén Idő.

Megjött a téli zegernye

Fagy tép álmot, ideget,

Reszkető kis reménységünk

Tavasz-képpel hiteget.

Jégkorszakban reménykedik

A globális Január,

Eltelt már egy téli hónap,
híre, hamva sincs a hónak!
Év végéhez közeledve
ébren álmodik a medve.

Hol vagytok, ti kemény telek?
Időjárás, nem értelek!
A fák alatt sár és avar,
e kép mindent összezavar.

Új évre ébredtem, hófehér a reggel,
az egekből selymes pehelyfüggöny lebben.
Tiszta lepel fedi az óév lábnyomát,
rezzenéstelen a néma várakozás.

Ballag a vén idő, perclépteit rója,
soha- soha meg nem áll, ketyeg az óra.
Tarsolyában a holnap - vajon mit rejthet,
hallgatagságával oly sok titkot sejtet.

Szívemben nem alszik ki a remény lángja,
hit sziklavára a vihart is kiállja.

A MUNKÁBAN MEGFÁRADT HŐS

            Kora délután már akkora volt a hőség, hogy a bölények is árnyékba húzódtak. Benny arrébb vitte kedvenc zsámoly-székét, és kedvtelve elhelyezkedett rajta a nagy tölgy árnyékában. Kövérkésen izmos kezében lombos ágat tartott, azzal kergette el mezítelen lábszáráról a tolakodó legyeket és szúnyogokat.

A planéta elcsendesült,

 álomba hullt, fagyba merült

 csendje magára rávall,

 hisz láthatod, a perc szalad.

 Csapd be magad a pillanat

 apró boldogságával!

Kettőezer-tizenhat van,

Fagy morog, akár a vadkan.

Múló Idő – vén vakondok;

Új esztendő – régi gondok.

Idő lápvidékén járunk,

Új zsombékra lép a lábunk.

Kettőezer-tizenhat van,

Fogy az Élet szakadatlan.

Kevés a “mi”, túlteng az “én”;

A világ – feje tetején.

Multikulti-őrületek

Fejünk felett keringenek.

Kettőezer-tizenhatban

A jövendő forró katlan.

Erőszak-rengeteg hátán

Pislog a félszemű sátán.

A láthatárra ült a lomha alkonyégezüst,
borút feledni gyűl a térre épp a szolganép.
A szalmatűz ropogva gyúl, az égre száll e füst,
a földre pernye hull, s a pódiumra banda lép.

Javában áll a bál, nevet, visong ma száz torok,
belé recsegve kürt zihál, a jó selyempapír;

Fura most a tél.
Sűrű köd nyel el hidat,
házat és hazát.
Ázott kutyaszag lengi
be e foszló világot.

TIZEDIK RÉSZ

„Egy párhuzamos dimenzióban minden másképpen történt”

Kossuth Rádió

Budapest

2015. október 6.

05 00

KIJÁRÁSI TILALOM

A Magyar Köztársaság a mai napra Budapesten és minden megyei jogú városban 18 órai kezdettel reggel 06 00 óráig kijárási tilalmat rendel el.

KÉTSZÁZHARMADIK RÉSZ

Nézzük tovább:

„Toll fut, futol, zizeg a rosttoll,”

Parti Nagy versérzéke kiváló. Talán tudatosan, talán nem, de érzi, hogy valaminek össze kell fognia ezt a verset.

„Toll fut, futol, zizeg a rosttoll,”

Voltaképpen anaforás szerkezetet teremtett.

„Toll fut, futol”