Nem vagyunk "szem a láncban"
Beküldte lnpeters - 2014, július 13 - 00:34A Lét maga a végtelen,
A törvény és a rend;
A Lét maga a végtelen,
A törvény és a rend;
Mysty Kata
Költővé válsz...
Költővé lenni, belső kényszer ?
Mint egy közkedvelt zeneszám,
kedveltté és énekké válsz.
Nap mint nap a vers,
csak az hív, az maraszt,
Sajgó és tüzelő érzés ölel;
rabul ejtő "Múzsa - közel"!
Költővé olvasod magad,
tetszésre tollat ragadsz!
Lelket tápláló kosztokat,
és gyönyöröket osztogatsz.
Pedig eszed ágában sincs...
Költővé válsz, elolvasnak,
bizalmuk mily hatalmas kincs!
Nincs más, - jobb ajtó, se kilincs.
SZÁZHARMINCADIK RÉSZ
Nem értem én a béna mért nem áll fel,
s miért nem él a tűz a vak szemén?
Felégetett mezőn miért van árnyék,
s az arcomat miért nem éri fény?
Miért van az; hiába szól a dallam,
süket fülekbe zárva ténfereg.
Kiáltanék; figyeljetek reá most!
De hangomat nem érti senki meg.
Nem értem én miért a pénz hatalma,
ha szív nem áll a gondolat mögött.
S miért a lét, ha útja ismeretlen?
Bolyongva lépked álmaink között.
Sohasem a holt anyag,
De mindig a Lélek,
Mysty Kata
Kerítésen, fákon!
Igazi volt! Pajkos, démoni
nevetésből sírás lett, majd
hancúrozás, futás, és bocsi...
ha most már rosszul.. emlékszem rád...
Te a félszeg, én bátor, merész.;
versenyben az, aki élen járt.
A sarkalló játékszenvedélyt,
sok ötlet, s még több követett,
kerítésen, fákon, szerteszét!
Botorkált velünk jókedv és remény,
önfeled móka, - virgonc ; soha
nem fárasztó napi esemény.
Gyermekek voltunk, - úgy igazán,
Alkonyórában nőnek az árnyak,
közelgő sötét félelmet sugall.
Lélek mélységén rettennek bátrak,
ha végzet szele sejtelmet fuvall.
Soha nem késő, míg a szív dobban,
homályból fénybe utat keresni.
Fordulni, ha kell száznyolcvan fokkal,
éjszaka egén csillagra lelni.
Schvalm Rózsa
(2014-07-09)
Módosítva:
ÖTVENÖTÖDIK RÉSZ
Erőtlen arca hull szobám falára.
A hajnal páragőze
felhőkbe sűrüsül fenn.
Szemérmesen bebújt foszlány-kabátba,
csak néha néz a földre
bágyadón, keserűen.
Erőtlen él, mint víz, mit gát szabályoz,
csendesül vad folyása,
mederben vár és kushad.
Még nincs szándéka, míg nem tér magához,
s bömbölő áradása
száz érnek belefuthat.
Erőtlen ül, mint kő, mit a föld gyomra
hányt elő ősidőkben,
felgyűrve lánchegyekbe,
s kohéziós erő hatalma nyomja,
de kézben őrizőknek
(erősen modernizálva...)
Lear 11-20
Nap nap után jön az este, a vén Hold kuncog az égen;
Új évgyűrűk a fán, egyik a másik után...
Mysty Kata
A csend mindig beszél
Ne félj!
A csend mindig beszél!
Nemcsak az elmúlásról,
minden egyéb másról!
Nem csorbul semmi ezért,
a gyengítő életesély
csak hajlít, de kemény!
S mindig nagy veszély
idején lép elő ekképp:
Menj hát! Menj...
Keress egy mustármagot!
Ott van, ahol a hit.
Ott, ahol nincs kín.
Ott, ahol Isten szent, szava kincs.
Oly kicsiny az, hogy földre se száll,
röpül a szivárvány ívén át.
Ne a szemeddel kutasd!
A nagy puszta Hortobágyon
bágyadok egy felhőágyon.
Délibábbal ring a pázsit,
a híd kilenc lyukkal ásít.
Nyugalmamat nem találom,
vén szememre nem jön álom,
mert a parton víg az élet,
szöcske, s tücsök egymásé lett.
Hegedű zeng, meg cimbalom,
világra szól e vigalom,
felveri a száraz berket,
a hangzavar sírba kerget.
Bántja fülem ez a kánon,
öreg vagyok, csendre vágyom.
De ha újra éber leszek,
fent az égben panaszt teszek.
Kacér színésznő rohanta le egy alkalommal az ifjabb Dumas-t.
- Vegyél feleségül!
Ihletet Laciétól
Elpirult a Múlt
a Jövőre nézve,
aki flegmán köpte
vágyait a szélbe.
- Mit akarsz itt hékás?
- kérdezte a Jövő –
- Elmúlt már a napod
nem kell kötözködő
ágáló szellemed !
Pironkodott a múlt,
majd nagyot nevetett:
- Ejnye Jövő komám
miért nem kedveled
az elmúlt időknek
zsenge ifjúságát ?
- Napfényes koroknak
ősi, tiszta báját ?
- Hiszen te sem volnál,
ha én nem születek.
Múlt nélkül nincs jövő…
Tudja minden gyerek.