Blogok

Egy Ady szobornál

Mysty Kata
Egy Ady szobornál

Ady testét kabátja egészen takarja,
Fején, mintha mi sem lenne, nagy kalapja…
Alatta rejtett alakja, tagbaszakadt,
  szánalmat vált ki, rajta  a szem megakad .

Hátat fordítva áll, nézi saját magát,
 - " Arca van". Fénykép ez, - vagy énkép?!
Szigorú önvizsgálat, vagy szembenézés...
Netán a fejvesztettség; lehet jelkép...

 Fejetlen az ember, küzdelme céltalan,
Élőként haldokló, örökké élni vágy,

Lékhorgász

 

 

A felszín vékonyka jégkérge

megfagyott hártyává szilárdult.

Átlátszó tán neked, végtére

te ismersz legjobban. Kitárult

 

lékeim ablakán belesve

legtöbbet te láthatsz belőlem,

kedvesem. De vigyázz, sebesre

ne vágjon jég-élem előtte.

 

Jégperem vág, keskeny, de éles,

s tiszta a víz, melyből született,

repedhet is, ámde mélységes

mélységét óvni nem szűnhet meg.

 

Mert ott, a mélyben, ott a való,

minden szenny, piszok ott ülepszik,

Falu bolondja

Hogy ki is volt, nem sejtette senki,
alakját sok pletyka körbelengi.
Már nem titok - utóbb kitudódott -,
nemzett néhány ütődött utódot,
és úgy érte el az öregséget,
hogy nem gyűjtött vagyont, örökséget.
Meghalt csendben, nem siratta senki,
sírját a szél gyakran körbelengi,

Pacifista dal

Mysty Kata
Pacifista dal
 
Nem háború , ma béke kell,
Kezeket el, menj békével!
Elhulltak már jobbjaink,
Jób fiai is holtjaink!

Hadakozunk a testünkért,
Háborúzunk a lelkünkért,
Temetünk, félünk, jajgatunk ,
Pokolban van tornácunk.
 
Ne hadakozz ! - Már elestél,
Ne háborúzz! - A lélek él...
nem harcmezőn. - Eltévedtél...
az életre mondj igent!
 
Értelemmel az ég felel !
Az öldöklés sátánt terel!
A vérfürdő meg hulla-tó...
Ébredj fel hát, - földönfutó!
 

Lakatlan sziget

Vattacukor színben pirkad az ég.
Magok gyökeret vernek a földben.
Korallok közti, színes halakért
fekete madarak mennek ölre.

Fehér habot köp tajtékos tenger,
mossa a kagyló-temető partot,
amit még nem taposott az ember.
Még nem emelt vasból állat-hantot.

Forró, trópusi szél alatt futnak:
békétlen élet, s az ódon halál.
Öreg harcukban mindig elbuknak,
utánuk boldogság, s néma magány.

Maradj kicsit szótlan

A világ már rég nem csodálkozik rajtad,
nincs semmi gondolatod mi benned maradt.
Nem mondsz újat, nem csilingel versben a szó,
muzsikád  fals hangokon,disszonánsan  szól.
 
Zenghetsz szerelemről, ki nem hűlő vágyról,
minderől írtál magad  ismétled százszor.
Nincs számodra új, az öreg Napunk alatt,
Már ne szórd fényed  csituljon az akarat. 
 
A kevesebb több, rossz ha a bőség  árad,
pihenj kicsit, ne járasd folyton a szádat.

Vörös nász

Pipacstengerre csorog a nap.
Rubinpiros mennybolton suhan,
konyakmeggy-szín felhőket harap;
vérbombájuk földünkre zuhan.
 
Felhők vére és nap sugára
a lassan ömlő égi-láva.
Vörös virágok vékony fátyla
a lánghaboknak óceánja.
 
Ők együtt gyújtják fel a földet,
a nászuk ülik bús öbölben,
erdőket irtva, embert ölve;
üszköt ringatnak halkan, csöndbe’.

Madárfa ágain

Mysty Kata
Madárfa ágain

Madárfa ágain megannyi élet...
leheletsziromnyi-fagyöngy, sok éves,
ágak közt kúszik a pirosló léte,
szavakba önteni nem lehet mégse.
 
Szárnyalunk eleget, épp az út végett,
elszédít a magas, nincs ami fékez.
Madárraj vigyáz, a Föld is csak nézi,
vakrepülésünket sehogy sem érti...
 
Szabad madár-ember akármit tehetsz
- az idő szűken mér, perceket felez -,
De korlátra, többre számíthatsz most már -
hisz madársors helyett, emberi sors vár.
 
 

Egy elfelejtett költő sírjánál

Számkivetett volt ő, félredobott torzsa,
akinek örökre beteljesült sorsa,
mint lejárt aprópénz, messze gurult zseton,
melyet elnyelt a föld, betemetett beton.

Remélem, hogy egyszer újra rátalálunk,
reá majd felnézve összeér a vállunk.

Oldalak