Blogok

A csend mindig beszél

Beküldte Mysty Kata - 2014, július 7 - 17:08

Mysty Kata
A csend mindig beszél
 
Ne félj!
A csend mindig beszél!
Nemcsak az elmúlásról,
minden egyéb másról!
Nem csorbul semmi ezért,
a gyengítő életesély
csak hajlít, de kemény!
S mindig nagy veszély
idején lép elő ekképp:  
Menj hát! Menj...
Keress egy mustármagot!
Ott van, ahol a hit.
Ott, ahol nincs kín.
Ott, ahol Isten szent, szava kincs.
Oly kicsiny az, hogy földre se száll,
röpül a szivárvány ívén át.
Ne a szemeddel kutasd!

A nap panasza

Beküldte hubart - 2014, július 7 - 14:57

A nagy puszta Hortobágyon
bágyadok egy felhőágyon.
Délibábbal ring a pázsit,
a híd kilenc lyukkal ásít.

Nyugalmamat nem találom,
vén szememre nem jön álom,
mert a parton víg az élet,
szöcske, s tücsök egymásé lett.

Hegedű zeng, meg cimbalom,
világra szól e vigalom,
felveri a száraz berket,
a hangzavar sírba kerget.

Bántja fülem ez a kánon,
öreg vagyok, csendre vágyom.
De ha újra éber leszek,
fent az égben panaszt teszek. 

 

Július volt

Beküldte hzsike - 2014, július 6 - 12:22
H.Gábor Erzsébet
Július volt
 
Július volt. Ránk szakadt a nyár.
Öreg kútban sárgadinnye hűlt,
ajkunk húsán mézes íze gyűlt,
ifjú szívünk lázas lángra gyúlt,
dúlt az érzés, őrült csókba fúlt.
 
Perzselt a nap, új gerezd fakadt.
Dús kalászban Isten kegye élt,
búzamagban jövő lisztje ért,
sorsunk polcán foszlós, friss kenyér,
s ölelt minket égi, nagy tenyér.
 

Abszurd dialógus

Beküldte Braunel - 2014, július 6 - 11:52

Elpirult a Múlt
a Jövőre nézve,
aki flegmán köpte
vágyait a szélbe.
- Mit akarsz itt hékás?
- kérdezte a Jövő –
- Elmúlt már a napod
nem kell kötözködő
ágáló szellemed !

Pironkodott a múlt,
majd nagyot nevetett:
- Ejnye Jövő komám
miért nem kedveled
az elmúlt időknek
zsenge ifjúságát ?
-  Napfényes koroknak
ősi, tiszta báját ?
- Hiszen te sem volnál,
ha én nem születek.
Múlt nélkül nincs jövő…
Tudja minden gyerek.

Láthatókban látom

Beküldte Schvalm Rózsa - 2014, július 5 - 15:56

Láthatókban látom a láthatatlan cselekvését,
áthatja szelleme az élet minden rezdülését.
Szerető, gondos kezekkel átölel mindeneket,
nap sugarával, holdfénnyel szövi át a kék eget.
Friss harmattal, esővel termővé teszi a földet,
búzát érlel dús kalászban, faágon gyümölcsöket.
Ha körülnézek, szívemben viszont - szeretet ébred,
ének szavával dicséri Istent a hálaérzet.

Schvalm Rózsa

Csak egy álom

Beküldte Braunel - 2014, július 3 - 14:10

Régi göröngyeivel gyötör engem az út amin élek.
   Bús zivatarban a lét, újra a múltba idéz.
Ködbe veszett szakadékban a táj és hunynak a fények.
   Ringat az álomadó, és lehanyatlik a kéz...

***
Anyja konok szerető szemein csügg; érti a féltést.
   Éber a gyermeki arc, csillog a szem s belefér
még az idő, az a ház hol játszani úgy szeretett, de
   rést üt a képzeletén, cincog a gond-kisegér...

Eskü-szegetlen

Beküldte Della - 2014, július 3 - 09:16
Mennyi minden lehettem volna én.
Csobogó patak erdő rejtekén.
A szivárvány, nyaradnak kék egén.
 
A sötétben lehettem volna fény.
Nap melege hideg tél éjjelén.
Magányos estéiden a remény.
 
Lehettem volna tiltott szerelem.
Neked én csak az álmod lehettem.
Más asszonya ki eskü-szegetlen.
 
Te akartad a csalfának hitt nőt,
mint hőség az enyhet adó szellőt,
én szomjaztalak, mint föld az esőt.
 . - .

Focis dal

Beküldte Mysty Kata - 2014, július 2 - 22:13

Mysty Kata
Focis dal
 
Száll a labda; foci-ball,
  pattog, gurul, égbe száll,
kapufáról betalál...
benn a gól is tapsra vált.
  Mosoly, hurrá, van öröm...
szép játék meg gólözön;
katarzis és köszönöm.
 
Jobb a játék, nincs közöny.
Csatár-cselek, több öröm:
a közönség megköszön...
Lábról lábra jár a labda,
hosszú lesz a focibál,
gólra éhes a család,
az aréna teletál.

Fürödj meg kedves (3)

Beküldte hzsike - 2014, július 2 - 21:12
H.Gábor Erzsébet
Fürödj meg kedves
 
Fürödj meg kedves, langy a víz,
lemosom rólad az út porát,
vesd le a sors sáros bocskorát,
feledd a rosszat, s újra bízz!
 
Bontsd le árnyékos várfalad
 - ha itt vagy, nem számít semmi sem,
bánatod messzire elviszem -,
s hunyd be szemed, ha bánt a Nap!
 
Múltadat tisztára áztatom,
vetkőztesd le a lelked is!
Hószín a vánkos az ágyadon -
 

Vágyódás

Beküldte Braunel - 2014, július 2 - 09:35

Új mezőkre, új utakra
vágyom mindig szüntelen.
Messze szállva vágy tanyája,
szerteszét a nagy világba',
szívemben még egy helyen.
 
Hogyha hív a szél nevetve,
dombok lankás oldalán;
visszanézek otthonomra,
nem figyelve bús napokra,
búcsút int szívem talán.
 
Majd, fülembe szél sodorta
hívó, zengő dal, ha száll;
átölelve és karolva,
úgy emel fel összefogva,
mint jóságos griffmadár.

Oldalak