Blogok

"Egy szép tavaszi éjszakán"
zörgettek "Jancsim ablakán" –
de nem behívó kézbesült,
csak gázszámlában részesült…

*

"Egy szép tavaszi éjszakán"
csapkodtak "Jancsim ablakán" –
de nem madárka szárnya volt,
csak a gatyája száradott…

*

"Egy szép tavaszi éjszakán"
betörtek "Jancsim ablakán" - 
De nem egy rabló érkezett,
kamion házba fékezett…

*

"Egy szép tavaszi éjszakán"
kinézett "Jancsim ablakán" –
s jaj, nem látta, amit szokott.
Ablaküvege volt koszlott…

*

Még nem boldogtalan, de sejti már, 
s ordít a gyermek, mert nem kaphatott
meg valamit… kicsiny tragédiák.
Kis ember, kis hiány a bánatod.
Ahogy a futó évek szaporodnak,
úgy duzzad apró hiány nagyobbá,
és úgy találod egyre fontosabbnak,
ha újabb rétegeit rakod rá.

SZÁZHUSZONHETEDIK RÉSZ

Rettenetesen rossz önértékeléseket és még rosszabb jövőképeket generál mindkettő. Beszélnem kell róluk, mivel nagy nyomatékkal vannak jelen a mai magyar kultúrában.

Mysty Kata
A Ketyere
 
Naponta szól telefonom,
- Hallotta már, - elmondhatom?
A lényeg az egészsége;
állapota felmérése.
Néhány órás fejtágítás;
"szöveg-követ" egy felhívás;
" keringőre"! - Vegye, vigye!
- "a Ketyere", csak egyre megy,
Pénzre !- "A fene egye meg"!
Nagypénzt hozzon és íziben!
- Ez lesz kérem a megváltás,
megvívott már ezer csatát,
csodákat tesz, ez garantált!
Talpra állít, megzaboláz,
vérnyomását, majd vércukrát,
Szabályozza keringését,
teste újjáépülését...

Lepkecsodákban rianó rebbenés.
Feloldozó szélforgatag mennybe emel.
Szembogarakban szikrázó nevetés
boldog alázattal fényt énekel.
Szimfóniát a Napnak és a Holdnak,
örömujjongással, mert szépségre lelt.
Szívekben csordult a tavasz, él a
nyíló nyár, meghatódva hajnal kél.
Hajlong a nyír, a nyár, szomorúfűz.
Lágy lélek-hangon dalolni kezd
csokorba-fonottan lány- liliom-szűz.
Friss a reggeli harmat könnyet mesél
zöld levelekre. Sír párta-szirom,
harang kehely, fehér uszály lebeg.

Ünneplőt öltött Nyár koma,

Szentség az Élet otthona.

Téged dicsőít

Téged dicsőít, Uram, a hajnal,
éjszakát űző bíbor malaszttal.
Előtted térdre hull a természet,
oltárán zendül a madárének.

Hárfa húrjain szellő magasztal,
köszönt a virág balzsamillattal.
Emberi ajkak nyílnak fohászra,
szívből fakadó hálaadásra.

Felettünk ekkor megnyílik az ég,
arcod ragyogó mosolya a fény.
Éltető forrás friss harmata hull,
lélekben élő hitnek lángja gyúl.

Schvalm Rózsa

(2014-05-29)

Mysty Kata
A Líra Otthona

Háttérben ténykedve,
kreatív színtéren...
A munka bár akna,
éltető, s van haszna!
 
Türelmes Végtelen...
bár passzív; "égtelen"
maga a lelemény...
s a már kész szerzemény!
 
Ne csupán magadért
cselekedj; - mert erény!
Szinte már fontosabb
izgalom nincs ennél!
 
A Líra Otthona,
menhelye, csarnoka:
"a magyar parnasszus",
híve a nagy Bacchus...

Mysty Kata
 Alkotás?
 
Szívét rejtő jóember
alkotó lélekkel...
Alkotás?- szent fegyver;
Pont , vessző, mind-mind kell!
Mondatban, - mint lámpa,
nem  csupán egy tábla,
oxigén is a mázba.
Holnapi jövőért,
lángnyelve irgalom....
Könnyezők a szavak,
- huzal 'mi , nem szakad.

ÖTVENEGYEDIK RÉSZ

Érzem már, hogy fáradok,
bőrömön hűvösebb a hajnal.
A vállad is többet keresem,
megbékéltem önmagammal.
Gyémántfényű nyár vagyok,
ezt a késői katarzist vártam,
így kellene menni majd
egymás rejtelmeibe zártan.
Tartom felettünk az Időt,
lenge, rongyos köpenyében,
olyan lettem, mint az elmenő.
Hozzád egészen engedékeny.

Fellegek úsznak

Fellegek úsznak június egén,
arca szomorú, lesüti szemét.
Bánat tengere rejti nap fényét,
szürkére festi ragyogó kékjét.

Máskor haragos, villámokat szór,
felharsan hangja zúgva, morajlón.
Szakadó zápor kiömlő könnye,
sűrűn hullatja, földet elöntve.

Talán emlékszik még valaki közülektek Kőszeghy Miklós itt közreadott hosszú esszéjére, amelyben a különféle természeti vizekről szóló versciklusában szereplő darabok keletkezésének, csiszolgatásának történetét írta meg nagyon részletesen. Azt hiszem, tudat alatt ez lebeghetett a szemem előtt, amikor belefogtam ebbe a kísérletbe. Valószínű, hogy első és utolsó ilyen marad, már csak azért is, mert más versemről nem maradt fenn (hiszen nem is készült) írásos vázlatom.

Lucskos, morcos nyárelő,

Hunyorog az égbolt,

Pókhálóként simul rám a jövőm:
körbefon a finom érintés,
izgat, s lassan átjárhat az öröm,
a sugárzó megkönnyebbülés.

Utam végén gáncsoltak törtetők,
lángom kioltani próbálták;
és sejtve, mennyire erősek ők,
félve bújtak az apró csodák.

Most végre elszámoltam velük,
igyekszem feledni a nevük.
Megbocsátottam gonoszságuk,

hogy életem legyen az enyém.
Csak szeretet áradhat felém:
véreimtől, s kik adják maguk.

Bem tábornok 1849. február 9-én, a Piski mellett vívott kemény és fordulatos csatában döntő vereséget mért a császári hadakra.

Mysty Kata
Csillag-halász

Nemrég jártam
fönn az égen,
Foglya voltam
csillag fénynek,
"Csillag-halász"
 - mindenképpen
tisztem nékem,
- fényben élek.
 
Egy tök-lámpás
képe rémlett,
biztos vagyok
arra tévedt...
Sokat nem várt,
tüzelt reám...
meggyújt éjem,
nap ragyog rám.

Mysty Kata
A Most, a Lesz...

A Most hibázik.
Értetlenül
megállít...
Minden olyan gáz,
a Lesz meg' ámít.
Ha nem ép a lélek,
az eszed vét, ekképp
elvész - végképp!
Egy gondolat még,
egy kérdés ;- Miért?
A válasz árthat,
Csupán kiálthat!
A gonosz talán
kapitulálhat!

Mysty Kata
Pedagógusnapon

Pedagógusnapon
a Napom még szebben,
szememtől is ragyog.
 
Pedagógusnapon
muzsikáló szívem
is dobog felhangon.
 
Virágtól virágzik,
bennem tanár, gyerek,
tőle illatozik...
 
Csak a jóban, szépben,
épen gondolkodik,
- vígan, örömében,
 
hálatelt, jó kedvvel,
a nyár kapujában
az édes teherrel.
 
Hálát érlel a nyár,
a tudás még szomjas,
a szünetben sem vár.