Blogok

Öleltél, mint anyád az istenszobrot,
amit szorítása akkor repesztett
ketté, amikor áhítozni kezdett
a Paradicsom után, s a koldusbot

végérvényesen elengedte apró
kezét, hogy hitét még blúzának fodra
alá rejthesse, aztán ült torkodra
metsző múlásként, akár a holdsarló.
 

Arcom színehagyott ívét bámultad,
és fogalmad sem volt, hány felesleges
kört leróttam, míg vártam, hogy észrevesz

valamelyik dimenzió, s eljuttat
hozzád, ne legyen körünk járdaszalag,
csak táncparkett, hol angyalok alszanak.

Kies világ, megélni jó,
de köd szitál ma, kedv alél,
nyomaszt a rút depresszió,
fülembe súg a béna szél.

Mit ér a szív, e jégverem,
a csendje bánt, a jó kihal;
ha benne semmi nem terem,
kihűl a csók, az őszi dal.

Tudom, ha véget ér az éj,
ügetve jő a fény lova,
de már a régi szenvedély
bizonytalan ma, tétova.

Az ember árva gyertyaszál,
ha lángra kap, még fényre gyúl,
s amíg a füstje mennybe száll,
a gyenge teste porba hull.

2013. dec. 28.

A kies Bükkben futott csörgedezve
a kis patak, hol néhány év előtt
egy natúrgyógyász jött és fölfedezte
a friss vízében rejlő gyógyerőt.

Ki égő kármint addig zöldnek látott,

Terpesztett-szárnyú tiprott démonom
Sakál-kabátban melléd posztolok.
Csakrákban fulladt fatális tévedésem
földre borult szűz- árva révedéssel...
Zöld-sárga lapályba belenéztem

Csupán egy kép

Száznyolcadik rész

Költészet és nyelv szorosan egybetartozik, kapcsolatuk pontos jellege egyelőre nem tisztázott. Talán soha pontosan nem is állapítható meg, hiszen az ember történelmi fejlődése folyamán a kapcsolat egyre bővül, állandóan új és még újabb funkciókat kap. Nincs olyan definíció, amely képes lenne ezt az időbeli bővülést kellőképpen akceptálni. Nem is beszélve arról, hogy akadnak súlyos filozófiai kérdések is, amelyekre ebben a pillanatban talán nem is lehet válaszolni.

Acélszívekben
ma mért nincs csöppnyi, gyertya-
néma szeretet?
 

Lehet, süketek
nézik a betlehemi
égő csillagot?
 

Lehetne tán jobb
életük a mai Twist
Olivéreknek?

Szalmaláng-kérés?
Ma minden álmunk féltőn
másokra lessen!
 

Mekkora máglyát
kell gyújtanunk egy jobb és
fényesebb jövőért?

Hol az az erő,
mely lélek-embert, ember-
lelket faragott?

Krisztus élete,
halála mért nem hat a
hitetlenekre?

Mysty Kata
Elfut Év apó

Nincsen hó, se , fagy, se tél,
hosszú az éj, égig ér.
álomittas hótündér,
derűs karácsonyt ígér.
 
Pompában áll zöld fenyő,
Kályhatűztől retteg ő,
tűlevele összerezzen,
ágai közt csengő csörren.
 
December nem didereg,
napfény szálon hempereg.
Kabát lóg a fogason,
szánkó alszik a napon.
 
Talán holnap hull a hó,
szállhat majd a hógolyó!
Köszön, s elfut Év apó,
Újra hódít Fagy anyó!
 

Szent karácsony első napján

Az ég szürke csónak,

  „Mindnyájan hibáztunk és szűkölködünk Isten tökéletessége nélkül.“ – Rómabeliek 3:23.

Mysty Kata
Csupán egy kép
 
Boldogság percek, mi úgy várunk rég!
A szoba egy festmény, minden oly szép.
Szárnyal már szívünk, és szeretve ég!
Aranytollú kék madár csupán egy kép.
 
Csőrében ezüstös fenyőág leng,
És örömét szeli át ködfátyol est.
Angyalok kísérik, énekük zeng,
csillagtűz fényében elúszó csend.

Szent Karácsony szelíd fénye

Lelkeink felett lebeg;

A világon

Mindannyian

Lehetünk

Jobb emberek.

—–

Fényes kicsi fenyőfáját

Ülje körül a család,

Boldogságban töltsék el

A szép,

Sejtelmes éjszakát.

—–

 Betlehemi istállóban

Kis jászolban: kisgyerek;

Még van Élet,

Mind lehetünk

Még sokkal jobb

Emberek.

—–

Csillagszórók fényszikrája

Hozzon kedvet,

Örömet,

Isten adjon Mindenkinek

Szebb,

Boldogabb

Életet!

Kandalló,
langalló,
serceg benn a tűz;
vesztendő
esztendő
percet percre fűz.

Zizzenő
kis fenyő
smaragd rojtos ág,
gyöngyszemünk
könnye csüng,
darab boldogság.

Este lett,
lebbenet
vet hűvös szelet,
szabdalt árny,
angyalszárny
már a kert felett.

Dolgosnak, 
szorgosnak  
szánja csilingel,
kincstelen
nincstelen
nála kilincsel.

Fényvilág.
Jégvirág
hamvad tüzeken,
köröm írt
örömhírt
ablaküvegen.

Nagyharang

Az ablakban
   lámpás remeg,
fénye üvegen
   buggyan át,
körtefához,
   mint húsleves,
folyik tovább
   a sárga máz.

Tóra talál
   a fa törzse,

H.Gábor Erzsébet

Néha visszatér

Jószagú a tél. Pihéz a hó, a fák ruhája hófehér.

De szép! Az ember olykor elmereng. Néha visszatér

a képzelet taván a messze tűnt idő,

a lángtüzű, a vadhevű, csodás...

Nehéz az út, de van remény - feladni nem szabad!

Előre nézni, hinni, hinni kell a jót! S a szót, a biztatót,

követni és becsülni kell, s a hit jutalma;

fényt szövő, gyümölcsöt érlelő remény.

Tied lehet - de tenni kell - a szép jövő!

Hol van már a régi, várva-várt Karácsony,

mikor a decemberi télben még hópihe táncolt,

sült gesztenye illatát hozta a fagyos szél.

kis papírba csomagolva, a boldogság fülig ért...

Kezünket melengetve a lelkünkig hatolt,

titkon lestük a szekrényt, talán van valahol…

mit találunk vajon, meddig kell várni még?

Követelőző lettem, mert kell még
a Karácsony fénye?

Mit gyertyák könnycseppjei festettek hófehérre?
Angyali szárnyak terítették szét
a Titokzatos Éjt?
Melyet megkoronázott csilingelő hangod,
mint egy szarvas-húzta szán?

Védőfallal „álcázott” bádogváros,
szemétkupacokkal. Itt az utca sosem sáros.
Korcs kutyákat terelnek záros
határidőre karanténba...egészségre káros
a hegynyi kutyagumi. A sterilizáció sosem sunyi.