Blogok

Fagyot ásít a november,

Ködfoltok zihálnak,

Csikorgó hideg estében

Duzzognak a házak.

—–

Közelgő tél regulázza

A szomorú fákat,

Délutáni alkonyatban

Sötétlik a bánat.

—–

Szkeptikus ősz ajánlgatja

Jussát az ördögnek,

Gonosz szelek motorjai

Dühödten hörögnek.

—–

Fagyot ásít a november,

Didereg a Lélek,

Minden egyes lépésemmel

Vénülök, ha lépek.

—-

A Tél-zsarnok seregei

Elindultak szembe,

Ilyenkor kell bezárkózn

Várba, szerelembe.

H.Gábor Erzsébet

Égi harangszó

(Az utolsó nyár)

„Égi csikón léptet a nyár,” - kezdte újra Anna a verset, már vagy harmadszorra.

A fotelban ült, Sanyika vele szemben állt, és hagyta, hogy nagyanyja erősen fogva kis kezeit, ütemre, fel alá emelgesse azt.

Imádták ezt a játékot, nem csak ezt a verset, hanem sok-sok másikat is, de ez volt a kedvenc, talán a ritmusa miatt, mert erre olyan jól lehetett „kezezni”. Meg, volt ennek egy különös szertartása is.

Óvatosan belekortyoltam a teába és élveztem, ahogy az édes, citromos íz szétárad a számban.

„Déja vu…”

Régebben imádtam, de ma már csak ritkán jutok hozzá… Hiánycikk lett, mint oly sok minden mostanság. Fájdalmas sóhajjal engedtem el az emlékeket…

Elhamvadtak üszkök, lángok,

elsimultak gyűrött ráncok.

Felhők oszladozni kezdtek,

kinyílottak tündérkertek

Elcsitult az Ég haragja,

föld a tengert befogadta.

Nap és Hold is egyezségben

váltják egymást, fenn az égen.

Csillagok nagy teret kaptak.

Egész éjjel ragyoghatnak...

Megnyílott sok "lélekbörtön"

gyűlni kezdtek lenn a földön.

Testet öltve új alakban,

sok-sok fajta változatban.

Csúszómászók, hüllők, férgek,

földalatti teremtmények

Szárnyas, patás agyarasok

XXVII. rész

Maglianinak valamikor meg kellett érkeznie Csáktornyára. Nyilván több vadászaton is részt vett, tájékozódott. Volt alkalma alaposan megfigyelni mindent. Ha még nem ismerte Pakát, fel kellett vele vennie a kapcsolatot.

  Mysty Kata
 Közelít a tél


Újra közelít a tél.
Meleg ruhába takard
be tested,
legalább így védd
 "elested!"
 Buzogjon véred,
legyen éber léted ,
hátha a jövőt még
megéled.
Közelít a tél,
hervadó testben
lüktet szerte az ér.
  Esélyt adhat még a tél ...
Az örök Anyánk
   a Természet sok mindent megélt...
Levetkőztek a fák,
  lombjukat földre dobták.
Ég felé nyújtóznak,

H. Gábor Erzsébet

Galambbánat

Egy galamb a rőt avarban

éppen étket keresett,

nem dúskált most bő javakban,

mint a gazdag, dús tavaszban -

három napja nem evett.

Szülőhona ez a város,

ide tojta anyja őt,

szántófölddel nem határos,

apró lába sose sáros,

Panelfalván nagyra nőtt.

Ő se hitte tán egy perce;

a szerencse rátekint,

s hogy egy fehér kenyér serce’

pottyan elé még az este,

s nem kell tűrni már e kínt…

A csörgőóra ideges csörömpölése ébresztette Eleket, aki úgy érezte, hogy alig pár perccel azelőtt aludt el. Csaknem hajnalig dolgozott, az utóbbi időben rendszeresen hazavitte az intézetből a felgyülemlett papírmunkát. A társintézetekkel való kapcsolattartást kezdettől fogva ő rendezte, és amióta aligazgatónak választották, a szervezőmunka oroszlánrésze is ráhárult. A főnöke munkája szerinte eltörpült az övé mellett, hiszen a koros elnök-vezérigazgató az utóbbi időben csak a protokollal foglalkozik, személyisége az intézmény védjegyévé vált.

- Miért? - Ariel hangja halk volt és szomorú. Összeszorult a torkom.
- Az érdekel téged, hogy miért mentem el?

Keserűen elmosolyodott.

- Biztosan erre is van egy izgalmas történeted, de... Mondd, miért jöttél vissza?

Őszutó, hideg eső,

Didereg a Teremtő;

Sivár pusztája közepén

Vigyorog

A vén Idő.

—–

Jéghideg eső szitál,

Fagyok ígérete száll,

Világvégi stadionban

A Remény

Vesztésre áll.

—–

Az őszutó ócska szán,

Sötét lett a délután,

Kegyvesztetten síró szelek

Zúgnak a vén

Körtefán.

—-

Őszutó, hideg eső,

Fáradt hajnal, reszkető;

Gyürkőzni kell, hideg télre,

Kell kitartás,

Friss erő.

—–

A reggel lassan terem,

James kertjében sétálgattunk, a gondosan ápolt rózsabokrok között, és élveztük a színek csodálatos kavalkádját. Mélyen beszívtam a friss, hajnali levegőt, amely elkeveredett a virágok édeskés illatával. James törte meg az idillt:

Hadd legyek jó kesztyű,
mert hisz' Te vagy a kezem,
Éljem cserépedény életem,
bár csak ajándék nekem.
 
Nem én választom a próbákat,
azok keresnek engem.
De hol van a keresztút,
ahol magamat kifeszítsem...
 
Igédet olvasom szemlesütve,
édesgetem Neved,
szeretnélek életre hívni,
beszélni nyomban Veled.
 
Mit tegyek, hogy nyugton maradva
ne perlekedjem,
és hátadon csupán egy
álszent púp legyek.

Mysty Kata

Ujjaim fürgén táncoltak a billentyűzeten. Magával ragadott az ihlet, és egészen belefeledkeztem az önfeledt alkotásba. Bársonyos, búgó alt térített magamhoz:

H.Gábor Erzsébet

Barna varjú

Barna varjú álruhában.

Befestette bánatában,

farkatolla negyedét,

unta már a feketét.

Különb leszek! - így agyalva,

mártotta be friss agyagba

testét és a fartáját -

szégyellte a fajtáját!

Varjak között kényeskedett,

új színében ékeskedett -

hirdetve, hogy; más vagyok!

s vigyázta a látszatot.

Balga varja nem gondolta,

hogy az élet  megcsúfolja,

s fönn az Úr majd ad neki,

H.Gábor Erzsébet

Látod a fákat?

Látod a fákat? Csak állnak és várnak;

méltóság tartja vén törzsüket,

évszázad véste gyűrűiket,

ég fele nyújtózva élnek a mának.

Mélyben a titkuk, a dús gyökerekben,

messzire nyúl’ a büszke "vetés",

aprócska magból szűz eredés,

s bomlott az élet az új faerekben.

Mily sokat láttak és mily sokat éltek,

egyhelyben állva, tűrve vihart

- férges az emlék mégis kitart -,

kóborló álmaik mind hazatértek;

Csak sejtjük…

Talán kunnak született;

És nemzetünk felett

Vállával tartotta fel

A vérengző és sunyi

Végzetet.

——–

A gonosz túlerőt sose

Számolta, vagy mérte,

Minden délben megkondulnak a harangok

Érte.

—-

Amikor az elit harácsoló,

Vagy céda,

S világ rablójának a magyar

Könnyű préda;

Kell az ilyen

Példa.

—-

Nem volt démon,

Tündér,

Táltos,

Néhai Hunyadi János.

—-

Nem szülte isteni erő,

Ember volt, és sebezhető.

Keresni a jót, 
keresni a szépet.
Ebből áll tehát,
ennyi az élet.

Álmodni nagyot.
Menni mindhalálig.
Járni az utunk
egy csodásabb máig.

Nem törhetünk meg,
bár ocsmány a világ.

Jön hozzád királyod

Sápadt, fénytelen a novemberi reggel,
várakozva, némán homályba rejtezett.
Oly titokzatosan sejtelmes ez a csend,
hangtalan szavával lelked szólítja meg.