Blogok

Görbe tükörbe nézek, görbe világot látok,

görbén állnak a falak, görbén állnak a házak.

Görbe szoba falán görbe képek lógnak,

görbe képen csúnyának látszik a holnap.

Görbe ágyban fekve, görbe álmot látok.

A görbe álmomban nincsenek barátok.

Mert görbe világban görbe a lélek,

görbe világban görbék a tények.

Görbe ablakon száll ki most az ének,

görbe imától az istenek is félnek.

Görbe világban az ég is görbe,

ne nézz inkább az ilyen tükörbe!

Görbe világ ajtaján kilépek,

 1.

    http://www.montazsmagazin.hu/iroklub/1889-ismerkedjuenk-meg-mysty-katava...

Zrínyi Miklós gyilkosai nem öngyilkos merénylők voltak, és legfőképpen nem magányos őrültek. A gaztett aprólékos megszervezése, gondossága arra vall, hogy mindenképpen élvezni akarták az érte járó díjat. Nem hinném, hogy ingyen gyilkoltak volna.

A megbízó valószínűleg elvárta, hogy Zrínyi halála ne tűnjön gyilkosságnak. Azzal semmit sem nyert volna. Nyilván azt akarta, hogy Zrínyi váratlanul meghaljon, de ő maga ne kerüljön gyanúba. Ha meg mégis, akkor tűnjön habókos összeesküvés-elméletnek.

Pengő érc voltam én, szikár -
hatvan tél edzett, s annyi nyár.
Szemparazsadtól, drága nő,
felizzok, mint a lávakő.

Olvassz magadba, légy mohó
tüzes szerelmi vágykohó!

Ingovány, bűzfüstű.
Mégis be` gyönyörű!
Morzsák hullnak kézből,
jószándékkenyérből.
Suhan, kering, pottyan,
mocsárba a morzsa;
Kis Lile, az árva,
bízvást kap utána.

Alámerül Lile

Augusztustól

Most temérdek

Verőfényt kapunk,

Tán többet is, mint amennyit

Fogadni tudunk.

—–

Perzsel a Nap, ömlik ránk a

Nyári szent meleg,

Befőznénk, elraktároznánk,

De azt nem lehet

———

A lelki Nyár is beszökik

Nyitott ablakon,

S lelki gyümölcs is terem a

Fényes Nyarakon.

—-

A lelki verőfényt Isten

Juttatja nekünk,

Annál inkább, minél többet

Ér az életünk.

—-

Bennünk áll a végtelenség,

Az anyag forog,

És helyettünk cselekedni

A drága mag

Szívembe hullott a drága mag, s benn gyökerez mélyen.

Szárba szökkenve a hit virága szirmait bontja,

Isten élő igéje égi harmattal locsolja.

Szeretetben növekedve szolgáljon bő terméssel!

Áldott, érett gyümölcsét két kezemmel szórjam szerte,

hogy  elfogadva had legyen másoknak is hasznára.

A reményt meglátva épüljön a lelkek világa,

Miért sietsz, s hová, te tünde Napsugár?

Ne hidd a kósza szél szavát; csalárd, kufár!

Ne hidd a szép mesét ha mondja, mézeset -

tudod, hogy árva nem vagy, itt vagyunk neked!

Maradj, te kedves, itt velünk! Lehetsz akár;

ragyogva, fénybe szállva lávatűzmadár,

s aranyba bújva indián! Maradj te szép,

korán kelő, imával ébredő remény!

Ne hidd, ha elrepülsz, nem űz a tiszta vágy

azért, hogy átöleljen újra majd a láz,

s velünk legyél! Neked halál az ősz, s a tél!

   Aki gyermeknek megmarad...

1.
Kehely létben örökzöld a gyermeki álom,
Szent Szerelem igéjével szövetkezik,szól,
termővé tevő hittel életigenlést ölt...
lélegzet - eke, röpte formátlan test-öröm.
Új formát nyerő a gyermeknek megmaradt,
 s belül magként rejtőző mindig, mert isteni;
2.

Augusztus Asszony az Idők Hegyén

Hever szélcsendből font kerevetén.

—-

Pogány hőség van, tikkasztó meleg,

Izzadnak fenn a bolyhos fellegek.

—–

Perzsel a fonnyadt, izzó levegő,

Lyukas zsákból szivárog az Erő.

—-

Augusztus Asszony izzad és nevet

Nem csikordul a szélcsend-kerevet.

—-

Fullasztó álmú napsugár-ködök;

A Lét szabad – a feledés örök.

—-

Csak káprázat minden halál-határ,

Az Élet mindig új Életre vár.

—–

Augusztus Asszony forró és tunya,

Csillag leszek, hogyha kéred.
Fogom kezed a sötétben.
Elfelejted, ami bántott.
Szebbnek látod a világot.
Sose félj!

Csillag vagyok fönt az égen,
Fényem kísér a sötétben.
Megmutatom, hogyan éljél,

Már oly rég nem láttam az arcod drága Jolánom.

Meddig nélkülözöd még, mondd csak régi barátnőd?

Lenne-e mód, hogy rám pazarolj a drága idődből,

s némi reményt adj? Bízom benned, hogy Te megértesz...

Láttam anyádat a múltkor kijönni a boltból,

jó bőrben van még ma is , érted, hogy mire célzok..

Még férfinépnek, s vágynak, bizton lenne a tárgya.

Jó szívvel is vennék gondosságát, ízlene főztje,

és nyalnák meg mind a tíz ujjuk...mondd, neki, hogy megy

 a sora? Működik -e még a templomi kórus?

Az itt publikált részletek a most készülő Ne bántsd a magyart című regényem részletei. A regényben Zrínyi Miklós nem hal meg 1664. november 18-án a kursaneci erdőben, hanem tovább él, és emiatt merőben más lesz a történelem.

A publikált részletek a regény egyik szereplője, egy Charles Davis (Később Zerinvári Dévisz Károly uram) nevű angol hadmérnök leveleiből származnak. Az első néhány még a regénynek "nem alternatív történelmi" részéből.

----------------

Drága egyetlen Jane-em!

Ha már szavad kevés, igaz hited vigyen tovább.

Segít, ha bajba jutsz, feledni jajj-ra, hoz derűt.

Szeszélyes úr a Sors, sosem kegyes, ha gyenge tűr...

Te csak legyél kemény acél; a lélek edzve hős

Lehull a testerős, habár merő izomban áll

A zsenge lábu nád, a szélben elhajolva győz...

Segít a józan ész, ölelve mindahány lelenc't,

kik éhen vándorolva kérnek égi gondozást...

Az éji sas madár felettük átrepülve szól:

Miért- e vándorút, megéri mind a szenvedést,

midőn az éj, s a nap kenyéren és vizen talál?

Nyolcvanhetedik rész

A jelen kor tudománya azért is szeretné valamiféle határozott evolúciós aktushoz rendelni a líra kialakulását, mert e nélkül az ember kialakulásáról és fejlődéséről kialakított teljes képe lóg a levegőben.

A jelenlegi evolúciós felfogás szerint az ember néhány millió év alatt alakult ki valamely hipotetikus lényből, kialakulásának kizárólag az anyagi dimenzióban érthető és magyarázható okai, szempontjai vannak. Ha nagyon leegyszerűsítjük: az embert a dolgok teremtették.

Látod-e Kedves, barna szememnek csillag a fénye!

Esti homálytól balga ki fél, míg benned a lámpás -

bízz a jövőnkben, dús kegyelemtől árad az áldás,

hidd a szerelmet, várd ki a jót és nézz fel az égre!

Meg se köszöntem még soha, Kedves, néked a szépet.

Annyira kellesz! Kút vize vagy, hűn oltani szomjam

 - reggel a harmat, délben a napfény, éjjel a Holdam -,

 dús levegőm vagy  - hála ezért  - én általad élek.

Langy szoba vár ránk, bársonya átjár, jó ez az érzés.

Míg heve szélnek tépi a fák ősz lombkoronáját,

Még tombol a nyár, de erőtlenebb már a vágy.

Valahol nevetni kezd egy mátyásmadár, jaj de fáj a hangja!

Borzolja a csendet libabőrbe rázza riadót fúj a fülnek,

hogy ez milyen szemtelen lett!

Gúnyol, rikácsol, kikacag, ahogy repül, merész, hisz’ tudja,

ellene nem sokra mész.   Inkább semmit sem teszel,

mert még ő az , ki így is keveset vesz el...

Aszott szilvaszemekben kutat egy darázs,

hamar elrepül jóllakottan, mézkincsre talált,

majd eljárja táncát odébb, a büszke felfedező.

Nem is lehetne kiválóbb alkalom az egykori Augustus császárról elnevezett hónap kezdő napjánál arra, hogy elhelyezzem ezen az oldalon is – ahol egykor szebb napokat töltöttem – az életpályám ezen kreatív időszakát lezáró darabot. A szöveg alatti linkre kattintva meg is hallgatható a kuplé.

A vén diófa árnyékában

annyi emlék feldereng

- ringva régi hintaágyban -

gondolatom elmereng.

Mikor Apám féltve hozta,

hajtás volt csak, gyönge ág,

Anyám morcon félredobta,

szaporítva tűzre fát.

Tavasz lett, oly hirtelen jött,

és a testes hó alatt,

a vesszőből gyökér szökött

remélve, hogy itt marad.

Anyám szívét megejtette,

kertünk kedvenc éke lett,

éjjel nappal dédelgette -

„ bírna még ki pár telet!”

Évek múltak, derékra nőtt,