Nyolcvankilencedik rész
A szerelmet sokkal nehezebb definiálni, mint a lírát, de tanulmányomnak ezen a pontján mégis meg kell kísérelnem, hogy legalább valamiféle hozzávetőleges meghatározást adjak róla.
A szerelem az emberiség kialakulását, fejlődését, boldogságát, létének, életének célját és értemét biztosító érzelmi keret.
Ó, én gyarló ember
Látom a szálkát más szemében - ó - én gyarló ember,
s gerenda nő az enyémben, miközben ítélkezem!
Helyes gyerek voltam, olykor engedelmes,
és mindig a legszebb kislányba szerelmes.
Vak volt tán az a lány? Vagy a sorsunk hozta,
hogy a vonzalmamat mégsem viszonozta?
Bánatomban szinte kicsordult a könnyem,
s akkor jött a nagy Ő … az ábécéskönyvben.
Ki mondja meg mi a jelen,
mikor a múltat, s jövőt is csak elképzelem...
Ami most van az létezik?
Lehet, hogy az elmém most is csak kivetít?
Valakinek érzem magamat,
pedig csak képekkel töltöm meg a falakat.
Mások mind ugyanezt teszik,
a sok vászonra minden ember kivetít.
Csak egyetlen dolog van a világon,
s azt az egy dolgot én nem látom.
Lehet, hogy az életem csak álom?
Na ettől fázom!
Képzelj el egy árnyékot,
aki nem lát mást, csak másik árnyékot,
Csikorog a Történelem,
Rossz, kenetlen a kerék,
Csupán hivatalból lett több,
Pedig abból volt elég.
—-
Kolosszusnak látszik, ami
Súlyra legfeljebb pehely;
Hol lesz ebből fellendülés?
Hol lesz ebből munkahely?
—–
Áll bőszen egymással szemben
Két csúf homokszikla tömb,
A másik ezt ócsárolja,
De szikrával se különb.
—–
Csikorog a Történelem,
Mint valami kárhozat;
Az a kérdés: profit kell, vagy
Alázatos áldozat.
—–
Öltöny-piac-bürokraták
Mysty Kata
Mysty Kata:
Kőfalak izzadnak vérkönnyeket,
kínommal nyugszik a Nap.
Rémülettel béklyóz e könnyes est,
rágalmaz majd a holnap.
Szorongat bűneim nyúló árnya,
múltamnak foglya vagyok.
Egy fekete lyuk magába zárna,
síri csendbe harapok.
Kopnak a fények,
álmos a város,
holnapok égnek,
s toll puha vánkos
- dajkája éjnek -
otthont ad lágyan,
többé nem félek;
jó meleg ágyam
osztom meg véled.
Alszik a lámpa,
hallgat a csend is,
álmaink szárnya
messzire elvisz
- szívemben hála -
oly szép az élet,
nagy volt az ára;
„meghaltam” Érted.
Gyúlnak a fények,
csillagok hullnak,
száz égi mécses
int ma a múltnak,
égnek a vétkek,
lángolnak újból,
Siralmam-gondolatom
Bánat könnyem hullatom
Búmtól lelkem elsorvad,
Vígasságom elhervad
Ó én édes jó uram!
Szerelmetes szép fiam!
Síró anyádra tekints.
Bújára, most vigaszt hints.
Szemem könnyben árad
Véreddel lelkem szárad
Világnak világa.
Virágnak virága!
Miben reménykedsz?
Bűnöd, ha nem hiszed, szeret Isten téged!
Röpke földi léted, mint a pára elszáll,
s e porhüvelyét levetkőzi a lélek.
Ha Istent nem féled mi vár ott túl reád?
Ha nem hiszel végtelen szeretetében,
boldogságod soha el nem érheted.
Harcolsz és gürcölsz, hogy vágyaid elérjed,
s mire felocsúdsz, már eljön a végzeted.
Értsd meg idejében, kegyelem fényében,
hidd el, hogy szeret, Ki meghalt a kereszten!
Meghalt s feltámadott, hogy örökké élhess,
Bethlen Miklós tehát nem írta azt, hogy Paka az erdőből érkezett – mert hogy nem is érkezhetett onnan. Ha még ott lett volna, már keresnék a társai. Ez nem tréfa, a hiányzó vadász bajban lehet, fára menekülhetett, vagy éppen tragédia érhette.
Ha pedig Paka nem jöhetett az erdőből, a vadkan mítosza magától összeomlik – de összeomlik az bárhol, hiszen ezer sebből vérzik. Mint a kártyavár, ahol megbökjük, ott csuklik össze.
Bethlen leírása tele van efféle finomságokkal. Számos dolgot úgy közöl, hogy nem írja az ellenkezőjét.
Kedves Barátaim!
Eltörtem mind a két kezemet ezért egy ideig nem tudok jelentkezni! Üdvözlet: Irén
Hát meddig még tovább,
Hát merre még, Uram?
Ötven felett a vén Idő
Suhan,
A Jövő kamaszlányként andalog,
S kikacagnak
Az ifjú hajnalok.
—–
Hát meddig még tovább,
Mivégre még,
Uram?
—-
Hát meddig még tovább,
Hát meddig még, Uram?
Végül az égbolt úgyis
Rám zuhan,
Marad a szürke, tompa színezüst,
És az Idő eloszlik,
Mint a füst.
—–
Hát meddig még, Uram,
S legfőképpen:
Hová?
—
Kapzsiságé lett világod,
Uram;
Még csilingeltek halk-szavú titkos csodacsengők.
Pici szárnyaikkal szárítkoztak tünde-lények;
harmatos fűben elestek...Szerelemvölgy,
-jártukban-keltűkben- Jártam a kertjükben
és szivárvány volt az ajándék. Várj még!
Dagasztani tett el jó kovászt az anyám,
apám bizakodva fejtette borát.
Friss kenyér, víg pohár volt a ház asztalán,
ha erre járt rokon, kósza jóbarát.
Csalogány csacsogásod,
csipetnyi csöndbe csobban.
Csili csípősen csattan,
csapong, csalóka csókod.
Csípőd csacska cselszövés,
csillagszemem csemegéz.