Blogok

Jöjj, gyönyörű nyár, annyira várlak,

szórd ránk a napfény érett aranyát!

Szép kegyed hintve hódolj a mának,

csókold a kelyhek szűzi ajakát.

Bontsd a virágot, drága bibéjét

hadd lakomázza a méhek raja,

s apró harangok hálamiséjét

zengje a szélnek a zönge dala.

Fénylő szemekből tűnjön a bánat,

- ég peremén a türkiz Mennyei -

rebbenő sóhaj fűtse a vágyat,

s lángtüzét hűtsék éjek könnyei.

Érleld a búzát, hozz reánk jó sort,

gazdag időknek a dús melegét,

Vudu varázslat

kezedben ékszer

lelkedben állat

soha nem érsz el

szemedbe szúrva

fekete rózsa

rontásod újra

halottnak csókja

törés kezedben

Szép hazám, miért a múltra vársz?
Keserű fájdalmadból kizársz.
Hadd érezzek kínt, ürességet,
mely sok atyafiszívet éget!

Szép hazám, miért múlik a gyász?

A Nap utolsó lángja ellobban,

nem hallik a lombok suttogása,

árnyat sző lusta est félhomálya,

tanyát ver a csend a hegy aljában.,

hangtalan az éj, szótlan a magány,

csak a Hold-fény játszik szobám falán.

Anyag szárnyán,

Idők árnyán

Elfáradt a Hold;

Mert egyre tétovább a van,

S mind fényesebb

A volt.

——–

Kvázi-örök

Csillagködök,

Között a lét rideg;

Az anyag szellős takaró,

S a végzet

Jéghideg.

—–

Mint vén kobold,

Fáradt a Hold,

Az üstöke deres;

Ütött-kopott

Idő-buszon

Ülőhelyet keres.

—–

A Nyár

Silány,

S alváshiány

Borzolja üstökét;

Kelletlenül

Enged utat

A közönyös sötét.

—-

Rét ölébe vetem ágyunk,

madárdal az imádságunk,

párnám vállad puha gödre,

itt maradnék mindörökre.

Ne szólj kedves, becézz némán,

boldogságot lehelj énrám,

hajam simítsd két kezeddel,

mosolyt hints rám szép szemeddel.

Bőröm borítsd szelíd csókkal,

szénaillat-takaróval;

szomjas vággyá feszül álmunk,

hajnalpírban fürdik nászunk.

Második változat

Szomjas vággyá feszül álmunk,

rét ölébe vetem ágyunk,

Ég mezejében száz csillag, nézd, fénye kicsorbult!
Szűrte a kéket lágy felhő, majd könnye kicsordult.
Sír vele mindig búbánat, félárva szivekben
jajszava, zengőn hegynek tart tévútnak eredve...
Habja a duzzadt tengernek vágy partot epedve.

Félálom s ébrenlét határán
villódznak így színes emlékek:
hullám vert vizén ezüst fények,
s futó vonatablak, ha tájt vált. 

Ha végiggondolom, az éltem
tarka csokrába tüskés rózsát,
és lóherét - Fortuna csókját –
s mellette csalánt bőven téptem. 

Az istenasszony telt kacsója
sajnos ritkán érintett engem.
Apró hólyaggal telt a testem,
s három tőrdöfés vitt padlóra.

 
Léleksebem bár múlhatatlan,
megemésztettem. Túlhaladtam.

Ázott pacal e nyár, bús, baljós gyötrelem
emészti már tüzünk, maga alá temet;
csalóka játékot űz most veled, velem,

Az irodalomtörténeti pletykák szerint a magyar irodalom leghírhedtebb érdekházassága 1905-ben köttetett; az akkor 28 éves kezdő irodalomtörténész, Voinovich Géza feleségül vette a néhai Arany László 1857-es születésű özvegyét, Szalay Gizellát. Egy húsz évvel idősebb nőt. A nővel együtt megkapta Arany János terjedelmes – és ma már teljesen ismeretlen – irodalmi hagyatékát.

Persze, semmi sem bizonyítja, hogy valóban érdekházasság volt. Abból, amit tudunk, lehetett éppenséggel szerelmi házasság is.

Ég veled május, veletek is csábos cseresznyék!

Csókalegények, seregélyek csemegéztek

még minap  a rejtő, zöld lombok között.

Kelletően pislogó, kövér eperszemek

 megigéznek, csábítanak erotikus gondolatokkal ...

vajon másnak is hasonló vágyakat ébresztetek?

Mert buja öleléssel, lám, eljött a június.

Kinyíltak a rózsák, lenge jázminok is árva fehéren,

 szeplőtelenül. Nekivetkőztek a lányok ; csitri mosollyal,

jóleső kéjjel nyugtázzák: igen, kellenénk, beszélnek

az éhes férfiszemek. Karcsúderekú asszonyok is

Szerelmes verset írtam éppen,

s átölelt lágyan drága férjem

fülembe súgva; csak egy kérdés -

mondd, kedves, milyen az az Érzés,

mikor vered a billentyűket,

megregulázva vad betűket,

s arcod oly rózsás, majd ki csattan,

mondd, akkor hol jársz gondolatban?

Hiába szólok, nézegetlek,

nem leszek féke két kezednek,

ujjaid sebes táncot járnak,

szavak, hogy leüsd arra várnak.

Olyan vagy, mint ki álmot játszik,

csodák ködéből ki sem látszik,

más világ! - repkedsz, szárnyad lebben,

Mysty Kata
Napom Napodban

Ragyogva kelnek ma már reggelek,
amióta megismertelek,
Örömfelhőket úsztatnak szelek,
amióta szárnyad lehetek.
Tisztább hitmesék lettek dalommá,s
Napom Napodban fürdeti mosolyát.

Apámnak nem volt semmije,

magára mégis büszke volt,

ereje volt a vashite,

felemelt fővel trógerolt.

Csakhogy legyen mit ennie

- s otthona, fészke, asszonya -

pokolra kellett mennie,

nem adta volna fel soha.

Apámnak nem volt anyja se,

apja sem, szegény árva volt,

nem jutott néha alma se,

csak bánat volt, mi ráhajolt.

Fejét a csendre rakta le,

senki sem mondott szép mesét,

haját a Hold takarta be,

így élte fojtott életét.

Apámnak oly szép hangja volt,

Azt hiszem írtam még valahol, hogy akkor jövök majd, ha beszámolhatok a Gócpont nemzetközi karrierjének első lépéseiről, így ezt meg is teszem:

Gyorsan nő az évek száma,

Bővül a kor-panoráma,

A múlt fáradtan legyint;

Utolértél – már megint.

——

Drága születésnaposom!

Egy újabb év tova oson,

Hosszabb lett a tegnapunk;

Egymásba kapaszkodunk.

—–

Te aranyos, örök Társam,

Csillagom, hajnali hársam,

Hogyha az Isten velünk,

Még sokáig elleszünk.

—–

A világ az Isten álma,

De boldoggá sose válna,

Mert az általunk lehet;

Isten csak áll, és – szeret.

—–

Nekem Melletted van Élet,