Blogok

A gyáva lopva falra ír,
uszít; de tűr a régi kő,
ha őszi, téli pára sír,
lemossa majd a vén idő.

De józan elme őrzi azt,
mi boldogít az ég alatt:

Mostanság könnyeim visszafelé folynak,

vége se, hossza nincs sajgó fájdalmamnak

Elönti agyamat sós könnyek tengere,

s úszik benne múltunk sok-sok története

Mily kár, hogy idő visszafelé nem megy,

tán egyszer a tér-idő ennek utat enged

Mások mondják sokszor, van amit megbánnak

én soha, hogy tudtam őt gyernekim apjának

Társam volt Ő mindig, fáj, hogy bántottam

Hiányzik oly nagyon, hisz őrangyalnak tudtam

Igazsága, kitartása emberségre épült,

Megszületett !!!!!

http://www.gocpont.com/?p=269

Még a nyomdászok is azt mondták, hogy ez egy csodálatos gyermek :)

Papíron minden rendbe’ van:

Szép, délceg számsorok;

A számnak nem fáj semmije,

S a gyomra sem korog.

—–

A Lét nem kellem, nem öröm,

Nem fény, nem grácia;

Az Élet lényege csupán

A bürokrácia.

—–

A szépen hizlalt űrlapok

Szent rendje már bevált;

Ezek pótolnak mindenütt

Életet és halált.

—-

Papíron minden rendbe’ van,

Űrlap-gyártásra fel!

Semmi a világ-rubrikát

Nem sodorhatja el.

—–

Így minden olyan egyszerű,

Aggódni sose kell,

Mysty Kata
Az olajfák hegyén

"Mennyei helyen, ott van a helyem.
Egyedül a csenddel, egyedül Istennel.
Atyám, ha akarod, népedet el nem hagyod;
Te megteheted, a megtorpanókat is vezesd!
Ne a mi akaratunk legyen, csakis a Tied:
- kérem e hegyen."

Angyali erőd új erőt kínál,
izzadó vércseppjeid, s a kínhalál.

„Mottó:

Az igaz bölcs:

Nézd a búzakalászt, büszkén emelődik az égre,

míg üres, ám ha megért, földre hajlítja fejét.
Kérkedik éretlen kincsével az iskolagyermek,
míg a teljes eszű bölcs megalázza magát”

(Kodály-Bicinium-ból)

***

Vers nélkül nem maradhatok,

nekem rímbe nőtt a szó

Társaim és barátaim vagytok,

veletek élni oly jó

Gondolat virágok nyílnak,

bennetek nő pillanatnyi öröm

Helyt adtok ki nem élt vágyaknak,

ürességet kitöltve, míg fejemet töröm

A hallgatást senki meg nem érti,

csöndes öreg árnyékom homályba veszne

Míg a múlt árnyai álmomban is kísértnek,

üres papiromat, mind verssel írnám tele

Mysty Kata
A tavasz muzsikusai

Vízre hulló fény remegőn ficánkol,
álmot old tükrén, csuda fénybe' játszik.
Látsz-e, fénylő Hold, szemeimbe' vágyat?
Tűzben elégek.

Nincs ma nyugtom sem, sodor, űz egy álom.
Földi léted vágyteli édes emlék.
Látva szárnyad, védj vele, bűvös angyal!
Égre emelj fel.

Nálad élnék már, vigaszom te lettél.
Várok én is rád örökös reménnyel
égi szépség, vedd el a rút magányom,
zendül a lelkem.

Alszik a lámpás, éj tüze ég csak, lobban az égalj, 

lángra kapott. Tűzcsóva süvít - mint égbeli méhraj - 

s elcsen a Holdból kis darabot. Majd Föld fele fordul 

- pulzusa gyorsul - s látva a sírját, könnye kicsordul.

Kiég a Föld, halál kaszál,
nyomában holt levél zörög,
a múlt emléke porba száll -
a vers még él. A vers örök.

Itt- a faluszéli legelőn

eladta magát az Isten

megtört szíveknek  temető

lett ,mert hely, máshol nincsen...

Csendesen alszik a város,

szikkadt dobozokban sörszagú

lehelet ásít. Kényelmetlen az árok...

A lélek tisztulni vágyik.

Szürke köd mögé bújtak

az ismeretlenek, s nem nevettek.

Arcukra nőttek az álarcok,

amit  otthon, majd levetnek…

Vádolhatjuk márciust,

Mégse lesz tavasz…

—–

Vádolhatjuk

Tél-izmussal,

Fagy-izmusssal,

Ilyen meg olyan izmussal,

Mégse lesz tavasz.

—–

Gyűlölhetjük márciust,

Mégse lesz tavasz…

—-

Gyűlölhetjük

Acsarkodva,

Habzó szájjal

Szitkozódva

Mégse lesz tavasz.

—-

Milliókat költhetünk

Mégse lesz tavasz….

—-

Dollárhegyek,

Pénzkötegek,

Vérszomjas

Kamat-seregek;

Mégse lesz tavasz.

——

Minden tavasz mindig titok;

Az alapötletet Fábián József Meteoreső című verse adta, ezért barátsággal  ajánlom neki ezt a verset.

Életünkre sanda vérrögök,
s néha háznyi sziklatömbök törnek,

Hív és vár

Mennyei magasból Isten földre tekint,

néz ránk, átszakítva az ég  boltozatát.

Árasztja önmagát, szeretet sugarát,

értünk pokolra száll mélységes mélyekig.

S az ember, mert ember ezt meg nem értheti;

drága kincsét, az ő gyermekét küldi el,

Aki e világot bűnökből menti meg.

halált sem fél, szeret utolsó vércseppig.

Mysty Kata
Fütyülni kék, kedvesem!

Naptól arany kikelet,
hideg miatt kedvetlen.
Télszokás mért nem enged,
még kiszorít meleget.
Nyitni kék, hang, fütty-szülés!

Fáj ez a súlyos, májusi illat.
Föld-ízű nyomban elheveredve
várom a semmit. Könnyeket hullat
halkan a hajnal vastenyerembe.

Fáj ez az illat, úgy tele mézzel,
szívvel a csendje, kortalan álom
érckapukon túl... fáj, ahogy nézel
hótavaszodból, bodzavirágom,

föl, föl az égig tartod az arcod
büszke fehérét, gyöngymosolyodban
játszik a nap, volt, ősi kudarcok
gyors erejének kínja is ott van

Látomás vagyok,

elvesztem létem síkján.

Magamra várok.

Már csak néhány ablak pislog mutatóban,
ólmos, nagy pilláktól nehezült szemek.
Holdleány meztelen fürdik most a tóban,