Blogok

Vélemények a Gócpontról... már kezdenek beérkezni pár nappal a megjelenés után - egybeesnek a tesztolvasói véleményekkel:

" Gondoltam, már a promócióból is, hogy jó lesz, de nekem hatalmas meglepetést okozott, hogy ebben a témakörben is lehet olyat alkotni, írni, ami az igényességével és a benne felhalmozott hatalmas tudásanyaggal fog lebilincselni."

Föld öle duzzad, a csíra dagad,

zöldje, a tájnak az éke marad.

Rügy helye fák hegye - hajlik az ág,

ellepi méz-teli, tarka virág,

vágyva a méhet e furcsa világ.

Zsenge tavasznak a langy-sugarán,

fénykoszorún feje - ébred a lány.

Szőke haját szana fújja a szél,

véle a Kedves is - ajka mesél,

s csókot epedve a szíve remél.

Az autópálya leállósávjába költöztek a Párkák.

 Gombolyítanak  életfonalat, olykor csattogtatnak,

s az  elszakad...Traffipaxukat üzemzavarosra

hajtják, a fénysebességgel közlekedő  önjelölt

angyalok. Az idő, eközben cammogva andalog.

Ó, a Párkák! Ma szomorúak. Nem öröm lelküknek a

szakadozó gombolyag...abszurd ez a helyzet,

ha néven sem neveznek az égiek, mert nem te kellesz

és az ostoba véletlenek merő banalitásból összeterelik

az eseményeket egy szálként.. .Ki érti már, miért a szándék,

 Javított változat:

Te vagy menedék

Törzsednek vagyok gyenge hajtása

óh, örök élet virágzó fája.

Nedveddel táplálsz, vihartól megvédsz,

vadhajtást metszed, miként jó kertész.

Hozzád tartozni, oly nagy boldogság,

nincs mitől félni, karod biztonság.

Átölel engem, bajok hulláma

nem ragad el, bár erős sodrása.

Szél s víz csendesül, hallgat szavadra,

irányít eget,  földet hatalma. 

Te kezedben van a kormánykerék,

nem vak sors vezet, Te vagy menedék.

Szökken a réten a szöcskegyerek,

porzik a föld öle, száraz a lég,

lába a tó fele útnak ered,

inna az árva, a szomja ma ég.

Táncol a felleg, a Nap neveti,

libben a fodra a tollpihe hab,

- tudja, hogy így mulat, ezt szereti -

megjön a szél, aki jól belekap.

Így viszi táncba a fellegeket,  

Szép Tavasz ünnepe! Jöjj a mi kétség verte hazánkba!

Rád vár mind, aki él, jöjj el, szent Kikelet!

——-

Téli eső és meghasonult fagy verte a földet;

Rágalmak fala még most is a pitvarig ér.

—-

Fényes, szép és szent Kikelet kell végre a népnek;

Éledjen a világ, újuljon a remény!

—-

Tűnjön a fagy meg a hó már végre a tétova Múltba;

Hó, meg sár örökén nyíljon végre virág.

Mert csak boldog lényekről mintázták

ma meg ezt a szerény fétist, s az

átcsúszott a vonalak hadából,

kifutott csak nézni bűvölettel…

Rég talált társat. Sokszor furán.

Csak fürdik majd. Hull fejére lágy eső

mely lecsordul, lemossa szeretve.

Nézd! Vajon megtorpan, ha találva

társát költ újra? Vár a szikla...

Immáron holtig élhet. Rég tagadta,

hogy másnak adná boldogan. Halna

csak vélt magányban? Felszállt, úgy lássa:

Lent várt egy árny. Eltörpült madár.

Egy hokedli, egy kötél, egy szálfa,
riadt szemed láva villanása,
ennyi elég döntésedhez éppen,
hogy velem se legyél engedékeny.

Kis hokedlin az öledbe ültem,
néztem, ahogy szavam rád derűt csen,
lógtam rajtad akár egy rongybaba,
s hajtogattam: én szeretlek apa.

Köteledből készítettél hintát,
búgó gerlék ágai közt vitt át,
míg mesélted milyen kincs a hűség,
arcomra szűz álmot szórt a hűs ég.

Mysty Kata
Csak a Költő!?


Másképpen néz szobrot a szobrász,
másképp  épületet az építész?!
Csak Költő ért ily módon Költői szót ..

Isten olajba merítve az ujját
megsimogatta a bokrot, a fát,
végre ma fényre deríti a búját,
éles a napszeme, messzire lát.

Enyhe belengve a zsenge berekbe

Ablakom alatt még szendereg az éjjel

Takarózik a csend, néma sötétséggel.

Félarcú Hold sanda álmos  kis mosollyal,

Bújócskát  játszik a kelő pirkadattal.

Tavaszi szél halkan ablakomon zörget,

IIt van a  kikelet, ne aludj  már többet!!

Gondolataim még álmom körül járnak

Pihennék még, mert a hajnalok úgy fájnak.

Itt e vidám dal, nézd a kezemben!
Összeszorítom, teste se' rezzen.
Rázogatom, hogy nőjön a kedve,
átdobom aztán; át a kezedbe.
 
 
Hogyha kibontod, szárnyal a dallam.
Szép szemedért ezt most neked adtam,

Kimondva végre annyi év után

- előtted állva oly riadt-sután -

ne hidd, hogy egyszerű a szó nekem!

Merem remélni még a szép napot;

ki annyi jót, de rosszat is kapott.

Hiába tűr a perc, a szín veszít,

az éj sötét - ma tünde fénye nem ragyog.

A szó ma balga szolga - nem király -

mögötte bánat áll - letört vagyok.

Igen, tudom, ki fogta úgy a sors kezét,

ki mondta vágyva, hogy szeret  

- hisz úgy reméltelek, mint a tengerek szelet -

Te vagy menedék

Törzsednek vagyok gyenge hajtása
óh, örök élet virágzó fája.
Nedveddel táplálsz, vihartól megvédsz,
vadhajtást metszed, miként jó kertész.

Hozzád tartozni, oly nagy boldogság,
nincs mitől félni, karod biztonság.
Átölel engem, bajok hulláma
nem ragad el, bár erős sodrása.

Szél s víz csendesül, hallgat szavadra,
mindennek égen, földön Ura vagy.
Te kezedben van a kormánykerék,