Blogok

Július van, tizenhárom,
Fradi-győzelemre vágyom!

Hűsölnek a vén koboldok,
Menekül, aki nem boldog.

Mosolyog a vén láthatár,
Önfeledten tombol a Nyár.

Július van, tizenhárom,
Családomat itthon látom.

Itt az idei Nyár fele,
Otthonunk ritka mód tele.

Július van, tizenhárom,
Fradi-győzelemre vágyom!

Nyáresti csendben pilled a béke,
kigyúlt a bársony éjszaka éke,
lángnyelve mályva,  betűz szobámba
- villám a pillán - bánt ma e lámpa.

Tüzes az ágy is, nem jön az álom,
enyhét a percnek, jaj, nem találom.
A szívem éled, parázslik okkal,
tele az éjjel varázslatokkal!

Szellő enyhére nyitva az ablak,
zsongása sejlik zsenge szavaknak
a kerti tóról, zizzen a  nád ott,
vagy csak a szúnyog ad szerenádot.

Sopron öreg utcáin ismernek:
nem ide születtem,de itthon vagyok;
ide tartozom,ez az otthonom,hazám,
s úgy érzem, szeretnek,
hogy szükség van rám.
Úgy kezdődött életem újabb fejezete,
hogy,mint menekültet,befogadtak ide.
Lapozgatom életem lapjait,és érzem:
mégsem véletlen,hogy ide értem.
Fogadtak a város történelmi urai:
méltóságos Eszterházy,és vele Széchenyi.
A magyar Liszt Ferenc nekem zongorázott,
együtt jártuk be a kerek nagyvilágot.
Úgy érzem: tisztelnek,szeretnek mindhárman,

Napok óta írja magát,
Megrágja minden mondatát.

Epikai alapsíkon
Számos cselekményszálat fon.

A részletes vázlat: ikra,
Abból születik a szikra.

Leomlott már az összes gát;
Napok óta írja magát.

Nyári bársony éjszakában
Megpihen az isten lágyan.

Az ég vén szeme lecsukva,
Alszik a Nap - alábukva.

Fényes, halk csillagszerenád
Festi a csendes éjszakát.

Kicsi Jövő - pizsamában,
Nyári bársony éjszakában.

A világ színpadán áll a bál,
hajtja bár jókedv vagy indulat;
egy gólem muzsikál, a Globál,
aki él, kínjában mind mulat.

Nem állsz be a körbe? Egyre megy:
elsodor, elvisz az áradat,
a végső megnyugvás lesz a kegy,
ha egyszer beveszi váradat.

Otthonnal, jóléttel hiteget,
pénztárgép az agya, mert profán;
csontkezet nyújt, kripta-hideget,
ha felkér táncolni, verd pofán!

A Globál vérszomjas fenevad,
nem lakik jól veled tán sosem,
arra vár, hogy beadd derekad,
légy zombi, trófea, holt totem.

Van-e még elég Erő
A Tradícióban?
Látjuk-e, ha gonosz fegyver
Lapul a falóban?

Azt halljuk, hogy "a fejlettség"
Már az égig érne,
De azt látjuk, hogy folyik a
Világ orra vére.

Önveszélyes médiadalt
Zúg vén globál-kontár,
Vesztünkön szeretne nagyot
Kaszálni a dollár.

Fogunk-e hinni a sulykolt,
Hangos hazug szóban?
Van-e még elég Erő
A Tradícióban?

A Szent Erőt Isten adja,
Aki tudja,
El is kapja.

A világ vén ember-hámor;
Csak az egyéni a bátor.

Amerre nézünk, csak konok
Fantáziátlan sablonok.

A Szent Erőt Isten adja,
Használhatja -
Aki tudja.

Pincekövön, kínnal virágzik a penész,
talán a vigyázó Hold, aki rá benéz,

Színjátszóink színpadon,
Most zajlik a tábor,
Akad, aki forró nyárból
Tháliához pártol.

Fenn a Vigadó felett
Vén Július ásít,
Tizennégy ügyes fiatal
Színházat csinál itt.

Senki sem tétlenkedik,
Öröm,
Munka,
Béke,
Elevenné válik Múltunk
Egy szép töredéke...

Színjátszóink színpadon,
A darab is épül
Pénteken előadás is
Lesz belőle végül.

Idő-parti Nyár-szigeten
Köt ki a Régi Szerelem

Optimizmusok susognak
"Megállj"-t idült viharoknak.

Idő-habok Jelent mossák;
Napon szárad a gonoszság.

Szívós a Régi Szerelem
Idő-parti Nyár-szigeten..

Máris itt a Július,
A Nap - vörös talár...
Pedig nekünk csak ezután
Kezdődik el a Nyár...

Tombol kint a nagy meleg,
Forrón tüzel a Nap,
S az éhes- idő-szörnyeteg
Már júliust harap.

Nagy iramban jött a Nyár,
Mint az ördög lova,
Mire megszokjuk majd, talán
El is üget tova.