7. LEÁLDOZOTT NAP
Bolond szél fúj, eszeveszett,
a télutó evett meszet?
Az utakon port is kavar,
szárnyra kél a száraz avar.
Bősz kedvében, amikor dúl,
akárkivel szembefordul.
Papírzacskót égbe emel,
a kalapom nem érem el.
Tócsa vizét felfodrozza,
talán biz a tavaszt hozza?
Vissza minden zokszó, átok,
jó Szél testvér, megbocsátok!
Olimpia Budapesten?
Szép álom nyugalmas esten...
Esélyünk?
Talán akkora,
Mint egy kolibri sóhaja...
A Győzelem a Mersz fia;
Kell-e nekünk olimpia?
Kell-e nekünk olimpia?
Olimpia Budapesten?
Sarjadó Hit holt kereszten...
Nem biztos, hogy mások hagyják,
Küzdve is nehezen adják...
Károg százezer hárpia,
Kell-e nekünk olimpia?
Kell-e nekünk olimpia?
Olimpia Budapesten?
A Bátorság - félig Isten...
Mások azon acsarkodnak,
Hagyjuk inkább a nagyoknak...
A Messzeség szélén
Fehér lovak..
Csak addig élünk,
Amíg látszanak.
Előttünk nyargalnak a Messzeségben...
Az Idő hátán loholunk utánuk,
Hátha egyszer
Nyergükbe kaphatunk...
Vén botosispánunk, szürke valóság,
Fülünkbe kántálja unalmait,
De nem veszíthetjük szemünk elől
A fehér lovakat
A Messzeségben....
A Messzeség szélén
Fehér lovak..
Lelkünk egy részével
Száguldanak.
Tán fiatalok
Szépek és
Erősek,
De - mégis általunk száguldanak...
A Messzeség szélén
Kell-e vers? Kell-e még? Kell bizony!
S száz csodát várna itt még e nép,
mert kopik minden szép, jó viszony,
nincs mérték, a balga félrelép.
Rossz szitok, káromlás, unt sorok,
mindenbe gyűlölet ver szeget;
ki lelki békéért kuncsorog,
olvasson esténként verseket!
Jóra visz az ima és a dal,
érzem én, nagy kegyet tesz velem;
aki ír, énekel vagy szaval,
azé a béke s a szerelem!
Május 14.
09 35
Sacramento
California
Egyesült Államok
Thomas Mar Aprim-Williams elképedve meredt a számítógép képernyőjére. Arra az e-mailre, amelyet az Asszír Keleti Egyház Nyugat-Kaliforniai Egyházmegyéjének vezetője, Mar Darmo Theophilos püspök küldött neki. Talán meghibbant a püspök úr? Mit akar?
Hogy vagyok?
Micsoda kérdés!
Különben köszön:
Jól!
De miért kellene tudnom:
hogy vagyok?
A kérdésedre válaszolok:
miért ne?
Hiszen unatkozok!
Kitaláltam valamit:
rakom a szavakat egymás mellé,
csak úgy hevenyén.
Koncentrálni nem tudok,
és nem is akarok!
Nem keresem a szavak értelmét:
jelentenek-e valamit,
vagy nem?
Sorakoznak egymás után,
még tolongnak is.
Magot hullatnak,
aztán már szórják is:
jusson bőven a madaraknak is!
A szavakból nem tudok meg semmit.
Hideg, fehér hótakaró;
A Jövő sosem látható.
Hogy a Lét merre ficereg,
Nostradamus se mondja meg.
Rózsából sose lesz gyopár,
A jósok világa - kopár.
Hideg, fehér hótakaró,
Csupán a halál eladó.
A Lét nem műszálas kelme;
Nincs eleve elrendelve.
Talmi szükségszerűséget
Csak az anyag-világ éltet.
Hideg, fehér hótakaró;
A Remény nem megalkuvó.
Létbe nem véletlen estünk;
Azért élünk, hogy szeressünk.
Szeressünk, Gyermeket hagyjunk;
6. VEZÉRCSEL GYALOGÁLDOZATTAL
Titáni keringőt fúj a szél
(mennydörgés volt hozzá a nyitány),
a kincsért még így is útra kél
tizennyolc matróz, s a kapitány.
Hullámhegy, szél által vert fodor
józannal játszat most részeget,
jó Uram, az örvény elsodor,
nem látni napot, sem kék eget!
Erőt vesz rajtunk a víziszony,
Neptunusz ássa meg itt a sírt,
lecsap a mennyei nagy szigony,
fenyeget a parti sziklaszírt.
Nyugalmat nem hoz az este sem.
Ilyenkor az ember mit tehet,
elmormol egy imát csendesen,
bizalmat már csak a hitbe vet.
Többet ér egy hang,
mint bármilyen rang,
s többet ér egy csók,
mint százezer bók.
"Minden csókomban meghalok.
S ajkaidon kelek újra."
Visszavette trónját a Tél
Hóesés pereg,
Fa tövében komor arccal
Bámul a Hideg.
Hópelyhekkel hull ránk az új
Téli stáció;
A láthatárt betölti a
Hó-invázió.
Hószakadást gyászos hangú
Téli szél kísér,
Amerre a holdfény ellát,
Minden hófehér.
Visszavette trónját a Tél,
Kétség didereg,
Meleg házba húzódnak a
Fáradt emberek.
Visszavette trónját a Tél,
Azt hiszi: marad;
Egyedül csak Isten látja
Bennünk a Nyarat.
Könnye hull a mai napnak.
Rekedt minden madártorok.
Már semmi sem vigasztalhat,
kutyám sincs, mégis rám morog.
Megyek a dermesztő télnek.
Akinek tűzifája van,
talán még mindent túlélhet,
már nem is gyűlölöm magam.
Fekszem halott madarakkal.
Zár kattan, s a nyíló ajtón
beleng a Fekete Angyal,
hogy arcával betakarjon.
Jól bereccsent, de legalább nem csorog,
nagy pelyhekben hullnak most a verssorok.
Ritmuslángok kelnek izzó zsaráton,
téli öröm ez is, kedves barátom!
Ég az ajkam, jól kipirult a húsa,
nem homlokon, szájon csókol a múzsa!
Öreg legény az Alázat,
Egyedül tartja a Házat.
Fontoskodó vénségeket
Nem hív meg, és nem is követ.
Alamuszi nemhiteket
Figyelemmel se hiteget.
Öreg legény az Alázat,
Nem tisztel fagyot, se lázat.
Felfuvalkodott ifjakat
Otthonába sose fogad.
Zöldfülű arroganciát
Egyetlen hídon se visz át.
Öreg legény az Alázat;
Nem alkuszik, ha fellázad.
