Jéglakat
Beküldte Csilla - 2017, február 2 - 21:50
Mysty Kata : Ó, ne hagyd az árvát!
Drága Barátaink,
Szeretetet hoztok,
Segítséget adtok;
Talán észre sem veszitek,
Mekkora Kincs vagytok!
Hozhatnak gondokat,
Bajt a hétköznapok,
Minden szép marad a
Végén - Általatok.
Ilyen Barátokkal,
Ameddig csak vagyunk,
Anikóval együtt mindig
Boldogok maradunk!
Ők tartanak minket
Szeretetben.
Hitben,
Minden kedves Barátunkat
Áldja meg az Isten!
3. KUTYA VAN A KERTBEN
Januárt záró csendes éj,
Az égbolt - fekete karéj.
Már útra kelt a nagy hideg,
A reggel másutt éri meg.
Cipősarokra sár tapad,
És lucskos minden hócafat.
Januárt záró csendes éj
A Múlt - hallgatag meredély...
A Jelen - tűnő pillanat,
A Jövő sötét, mély garat...
A kockázat sosem csekély;
Januárt záró csendes éj.
Szepesi Zsuzsanna
A rácson kívül
Érzem ujjaid begyén,
nem vagy teljesen itt,
simogatásod kemény,
bármi nyugtalanít.
Távol jár a gondolat,
rejti lehunyt szemed,
elárul a mozdulat,
s te észre sem veszed,
milyen messze kerültél,
karod mily idegen,
didergető, fagyos tél,
míg ölel hidegen.
Lelked börtön, benne kín ül,
s ott vagyok a rácson kívül.
Magunkban őrizzük mindannyian,
Ki rejtve,
Félve,
Bízva,
Ki meg hitetlenül,
A Hitre vágyva...
Hátha Valaki
Egyszer
Megtalálja...
A Kapu...
Ezüst-békesség szárnyú,
Arany-alapú...
Nem hozza el
Se pénz,
Se harc,
Se kegyszer,
De ha akarjuk
Megvalósul egyszer...
A Kapu
Egy békességes, alkotó világba...
Tagadják kajla fanatizmusok,
Pökhendi rációk,
Azt állítván:
Isten halott,
S a Cél - bezárt fiók.
Azt mondják, itt a végső kánaán,
Süt a nap, de még csak hiteget,
mosolya negédes fals vigyor;
meguntam e cudar hideget,
mikor jössz, Kikelet, mondd, mikor?
Fúj a szél, teljesen áthatott,
zsebembe nőtt mind a két kezem,
sajnálnak a parti fák amott,
hogy magam ellen így vétkezem.
Engedj be, nyisd ki a kapudat,
a fülem lefagyott, szenvedek,
mint a láz, úgy átjárt a huzat
testemen, s a lelkem benn remeg.
Elibéd szaladna a vágyam,
s ne hidd. hogy egy csókkal beérem;
mint a tűz, úgy ölelj át lágyan,
ne fogjon vissza a szemérem!
Utam végére érkeztem,
a rögöket kikerültem,
küzdöttem az ellenséggel,
őrhelyemet nem hagytam el.
Bízom benne utam végén,
táplál még az életremény,
örömök várnak még reám,
hogy azok eljutnak hozzám.
Másképp mit érne az élet?
A rossz napok nem kellenek!
Volt belőlük éppen elég:
kerüljék az utam végét!
Szép öregséget szeretnék:
lengje be az utam végét!
Ne kellene megkérdeznem:
Istenem, hát miért éltem?
Magam elégedett vagyok:
utam végén is dolgozok,
Lesz-e ennél hidegebb?
Az ördög se tudja,
A tévé időjósának
Szájhúzásra futja.
Csúcspontján grasszál a Tél,
Fagy már hetek óta,
Mínuszokról, didergésről
Szól a téli nóta.
Lesz-e ennél hidegebb?
Még Isten se tudja,
Sose talál Jóra, aki
A rosszat kutatja...
2. A SZÉLKAKAS
Tartja magát még a Tél,
Szürkésfehér szemfödél;
Idő síkján a vénséges
Vándor halál mendegél.
Éjszakától reggelig
Néma fagy terpeszkedik;
Prüszkölő, kehes Reményre
Ködfüggöny ereszkedik.
A hó keményen ropog,
Gonosz végzet andalog,
Kertek alatt hoppon maradt
Pénz-jövendő csámborog.
Tartja magát még a Tél,
Befagy a Múlt, zúg a szél;
Az egykedvű Felelősség
Most is velünk mendegél.
Régen rágja pénz agyara
Vén Európa fülét,
Oroszország ellen újra
Háború kellene még...
Hogyha ilyen csúf időket
Adna még egyszer az ég,
Akkor a magyar nem lenne
Más, mint ágyútöltelék.
Világmédia adja meg
A pénz-kórus ritmusát,
Fennhangon szidják Oroszhon
Imperializmusát.
Szinte minden bal-hangszeren
Ott nyekereg ez a dal,
Ostoba, nyegle szövege
Kiagyalójára vall.
Hogyha a fő gépi szólam
Rikácsolva bereked,
Vén obsitosok írkálnak
Háborúsdi-könyveket.
Mysty Kata: Nem múlik...
Gyógyulni vágyó szívem
Dobogja most is; igen!
Szerelmed örök; hittem,
Hűségem eléd hintem.
Kövess árnyékként , Szívem,
Ne veszítsem a hitem!
Nem lesheted a másét,
Fizetni kell a" vámért"!
Nem szakít el a féltés,
Nem mérgez félreértés.
Nem rabol idő, se tér,
Lelkem s lelked összeér.
Szárnyakat táplál a vér,
S ez egy világgal felér!
Nem múlik el, mi örök,
Szeretni csupa öröm!
Volt már egyszer, de még
lehet:
sütünk finom lágy
kenyeret.
Anyám egyszer jól
meggyúrja,
és kukurókra
szaggatja.
Letakarja, hogy
pihenjen,
a bele szivacsos
legyen!
Finom tejfölt önt
reája,
s a családja
elfogyasztja.
Vagyunk hozzá épp
elegen:
velem együtt
tizenegyen.
Szülők ketten:
tizenhárom.
Nem voltunk,
de megszülettünk,
gazdag jövőt szántak
nekünk.
Az már csak jövőben
jön el,
hogy jóllakok lágy
kenyérrel.
Sir Robert a taxiból felhívta egykori kollégáját.
Bitorlók tódultak e honba,
mint gomba a kultúrvadonba.
Engedtük – ezt a malőrt! –
most rólunk nyúzzák a bőrt.
Bevonni akartak: gyere hát,
renegát adja be derekát!
Ördöggel nem kell e flört,
a bicskánk rég beletört!
Lelépni – lett volna száz okom,
mint ahogy tette azt pár rokon.
Mehetnék, a lámpa zöld!
Hű vagyok, s vén, mint a föld.
Úgy vágtak taposómalomba,
akár a fát „hűvös halomba.”
Vért kíván, nem korsó sört;
ki fizet utolsó kört?