Blogok

Egy buszbaleset

A szív szakad meg,
Mind, megannyi anyai.
A Szeretet Atyai...
Fájdalma meghajlít!
- Mint, amikor AZT ölte,
gyilkolta meg a kín!
Úgy gyötör most is a halál,
Valahol odakinn...
Mily gyorsan elszakít!
 
Hallod, hogy felesel, sír?!
Mint öl közönnyel a frigid láng?!
Felhőkön virít!Hogy izzik!
Jajokat szánt, nem hibáz!
Csak a földi utas hibázik,
a nyugtalan ember...
Akit, emiatt
 - tüzes éj temet el!
Minden gyász néma döbbenet.

Varga Tibor 

MAGYAR KOMÉDIA

Történelmi kisregény a 20. század viharos esztendeiből

1. CSELÉDKOMMENCIÓ

Medrében néha holtra fagy
A vénülő Idő,
Ilyen korokban csúszik el
Minden tisztes Jövő.

Vad jégmezővé változik
A hallgatag Jelen,
De csak a távoli Jövő
Lesz majd embertelen.

Álszent, sikamlós jégmezőn
Rossz, sunyi köd tolul;
Mögötte vigyorog a rém -
Még láthatatlanul.

Cudar hideg napokon
Jelen biceg hó-boton.

Fehér halál-szemfedő
Alatt sír a háztető.

Csüggedt jégborda terem,
Elsatnyul a türelem.

Cudar hideg napokon
A gonosz mégis potom.

Ördög vén herélt koson
Fagy-pokol felé oson,

Fagy-strapájú rossz közöny
A holnapnak nem köszön,

De a fáradt életek
Lelke mégse lett beteg.

Kémény füstje csendesen
Mosolyog a légbe fenn.

Minden Reménység rokon
Cudar téli napokon.

Ezüst erdőkön át - buszon;
Előttünk Január oson.

Rossz jégbordák csikorognak,
Gondterhelt őzek vacognak.

Káprázatos jégvarázslat;
A világ: téli rajzvázlat...

Vén gazember Január,
Gondokat hoz, bajra vár.

Keményen ropog a jég,
Szürkén gomolyog az ég.

Piszkosfehér a határ,
Tán nem is lesz sose Nyár.

Vén gazember Január,
Csüggedésre, jajra vár.

A Föld halvány lepedő,
Torzóban áll a Jövő.

Vén gazember Január,
Fagyra, csüggedésre vár.

Hogyha nem kaphatja meg,
Majd vihog vagy kesereg.

Meglehet, hiába vár
Vén gazember Január.

(a buszbaleset áldozataiért)

Kormos az ég rongya, a hó törtfehér,
bujdokol a hold fenn – kóberes szekér –
mint a vész lidérce jár a föld felett;
megáll a szó, arcra ül a döbbenet.

Elzörgött az élet, a cifra batár,
"semmi ágán ül” a nagy ólommadár.
Fekete-fehérben állnak most a fák,
mint a kifosztott szív, üres a világ.

Gyertya lángja lobban, ma nem száll dalom,
könnyek nélkül sír a néma fájdalom.
Fel-felzokog a szél, mint kopott fagott,
meggyújt fenn egy angyal néhány csillagot. 

Dér-aurájú
Néma téli fák;
Hóágyon ásít
A dermedt világ.

Fehér mezőkre
Tompa köd borul,
Figyel a végzet
Láthatatlanul.

A szürke horizont
Most sem üres;
Vén hazugság
Pozíciót keres.

Dér-aurájú
Néma téli fák;
Doktrína-kórban nyög
A nagyvilág.

Apró kis teremtés,
gyötör a szenvedés?
Győzd le, és kész!
Szellemed szüli
a szépséged,
szépséged táplálja
szellemed.
Szültél-e gyereket,
akiből óriás lehet?
A szellemed szépíti
szépséged az meg
a szellemed.
Szültél-e gyereket,
akiből óriás lehet?
Óriás pedig lehet,
aki szenvedett,
de az nem, aki
vétkezett.
Szenvedés szárnyakon
elrepül,
pengetni a lantot
sikerül.
Nem fenyeget szakítás:
te magad vagy óriás!
 

 Apró kis teremtés,
gyötör a szenvedés?
Győzd le, és kész!
Szellemed szüli
a szépséged,
szépséged táplálja
szellemed.
Szültél-e gyereket,
akiből óriás lehet?
A szellemed szépíti
szépséged az meg
a szellemed.
Szültél-e gyereket,
akiből óriás lehet?
Óriás pedig lehet,
aki szenvedett,
de az nem, aki
vétkezett.
Szenvedés szárnyakon
elrepül,
pengetni a lantot
sikerül.
Nem fenyeget szakítás:
te magad vagy óriás!
 

Idő-part, hullámverésben...
Egyszer volt...
Valaha...
Régen...

Képzelt idilli jövendő;
Fölénk tornyosul az Idő...

Látszólag együtt fut velünk,
Rágja testünk, edzi lelkünk...

Idő-part - hullámverésben...
Állandó menekülésben....

Körkörös vagy lineáris -
Semmiképpen sem lojális...

Talán egyszer,
Talán többször;
Lefutja létét a Göncöl...

Ki nem hunyó öröklétben...
Idő-part -
Hullámverésben.