Valami barna, nagy madár
hajnalonként a kertbe jár,
madárdal retten, tollpihék
hullnak körötte szerteszét.
Valami átkos, nagy madár
jó sorsunk régen űzi már,
lába alatt a föld maga,
homlokán csillagkorona.
Valami leples, rút madár
nyugalmas almafánkra száll,
viharzó, rideg kőszeme
írmagjainkig ölne le.
Hideg széllel jön Kikelet,
Ólomszínű felhők felett
Félelem és
Pesszimizmus tekereg.
Tavaszi szél hitet áraszt,
Európa - jövőt választ.
Nemzetek,
Országok,
Vagy posztmodern,
Multikulti-zsibvásárrá válnak,
Vagy megmaradnak maguknak,
Meg Európának...
Hideg széllel jön Kikelet,
A zápor újra megered,
Jéghideg eső;
Feketére ázik a Jövő...
Tavaszi szél hitet száraszt;
Sok kérdés nem remél választ.
Bádog Krisztus
Állunk csak, egymással szemben,
mint két útszélenfelejtett,
-árvultan, hitet-vesztetten-,
élettől rongyos marionett.
Rozsdától virágos a szeg
a hajlott kereszt-bádogon.
Csak futkosó szellő remeg,
Akit kerestem én, azt meg is találtam,
a szerelem nagy szent tűzében elégve
boldogok voltunk itt, és a magas égbe
együtt szállunk egyszer angyalokká váltan.
Kikelet
Kikelet hempereg
fellegek
csipkés tetején,
álmatag lepkehad
bódul a
rétnek közepén.
Hímporon fintorog,
megbotlik,
száz csuda szellő,
repteti, kergeti,
TIZENKILENCEDIK RÉSZ
„Egy párhuzamos dimenzióban minden másképpen történt”
BBC
2015. október 6.
17 10
SZPÍKER:
Lenyűgöző képeket tudunk mutatni a budapesti forradalomról. Roppant hatalmas tömegeket láthatunk a város több pontján. Hányan lehetnek az utcákon?
RIPORTALANY:
Nehéz lenne megmondanunk. A budapesti Hősök terén hatalmas embertömeget láthattunk délután.
Én vétek
Az én vétkem, hogy átkoználak néha,
ha sorsom deresre húz és megbotoz.
Szürke a lét, hitet pazarló, léha,
kedve szerint simogat, vagy felpofoz.
Szórnám rád átkaim nem válogatva,
pedig érdemed nincs rá soha, tudom.
Mégis tüzes a harag, bennem zúgva
Egyszer egy asszonynak sárga rózsát vettem,
a hídra beszéltük meg a randevút.
Nyalkán álltam, s vártam boldog-önfeledten,
messze űzve minden sanda, rossz gyanút.
KÉTSZÁZNEGYVENHETEDIK RÉSZ
„ha egyfogaddal megeszel,
a nyammogásod is vigasz,”
Így folytatódik a vers.
ha egyfogaddal megeszel,
a nyammogásod is vigasz,
Érdemes egyben is megnézni:
„Ha nyelvvel és ha felesel,
ha Cola Light, ha langy melasz,
ha pótkávé, mit teleszel
kenyérrel nénikém tavasz,
ha egyfogaddal megeszel,
a nyammogásod is vigasz,”
Nota bene – szép ritmusa van. Ennél több jót nehéz a versnek erről a szegmentumáról mondani.
Lomha éj
Ha tétován zizzen a lombon a szellő
és sárga sziromban árva a Hold.
A füst hajú alkony árnyai lengnek
s tompa zenében vágyakat old.
Hullik a fény, tovaillan a nappal,
elhal a fészek csacska zaja.
Utolsót bodroz és átleng az erdőn
Mondóka
Kipereg a felhő
gyöngyös cseppel,
nyikorog az erdő,
sajgó tánc.
Tovasuhan ékes
vérző lombbal,
beleremeg olykor
felleg-lánc.
Lepotyog a fákról
pompás éke,
Nemvagyunk
Mi nem vagyunk, és nem is leszünk
már sudár, délceg fák soha.
Sem égbe karcoló platánok,
csak erdők rozsdás bocskora.
Mi nem vagyunk, és nem is leszünk,
búvó vízmosás a hegyben.
Ránk sohasem emelte szemét,
Menni,
Menni,
Menni;
Csak Isten tud pihenni...
Az ég alatt
Minden halad,
A Lét mozgásból áll,
Zsong,
Lüktet minden Pillanat,
A nyugalom: halál.
Rezgés,
Anyag,
Energia,
Ami élő: erő;
Testünk - a vén Idő.
Menni,
Menni,
Menni;
Csak Isten tud pihenni...
A trágár semmi téblábol,
Rostokol
Valahol;
A perverz mozdulatlanság
Önmagában: pokol.
Sátán szemléli önmagát
A Semmi tükörén,
Minden gonoszság valahol
Csak öncélú poén.