Folyó vagyok lenn a pusztán,
omló partot mos a vizem,
hullámaim hátán lustán
népem panaszhangját viszem.
Messze hagytam a forrásom,
sziklák falán tört e vágy át,
most iszapos medrem ásom,
lidércálmok magyar ágyát.
Miután felvette ragyogó, elegáns, hófehér nyári öltönyét, John Reynolds a faliórára nézett. Ragaszkodott az ilyen ódivatú, de ízlésesen készített tárgyakhoz.
2054. augusztus elseje, hét óra tizenhét perc. Ideje indulni.
Megnézte magát a tükörben. Letelt a gyászév, nyugodtan mutatkozhat fehér öltönyben. Már Betty rokonai sem tehetnének szemrehányást – ha ugyan beszélnének vele. Vállat vont. Nincs miért szemrehányást tenniük. Tragédia volt.
(az idézett sor Zelenka Brigitta verséből való)
Igen! Én verset akarok írni:
kimondható a kimondhatatlan!
Ha az ostor sátán hátán csattan,
tán a poklot is ki lehet bírni;
és ha a csapásom célt nem vét el,
"elkönyvelem, mint elégtétel."
Ál-Sappho
Csak hevenyészett kantár tartja ma féken a vágyat,
bársonyos éj mély-mámoros illata lengi a táncot.
A hold simogat, bőrömre a fény karikái szitálnak,
vérem a szikrák tűz-parazsában vívja a harcot.
Nincs se acél sem pajzs mi ez édes nyíltól védne,
száz sebet ejt, majd szárnysuhogással illan a mámor.
Hamvadó cigarettavég
A pohárból örvénylőn illatok lebegnek.
Bársonyos, könnyű, barna-nász.
A füstön át nézem a néma percet,
gomolygó, lassú, kék-fohász.
Tejszínes, fehér körök ringanak,
kesernyés ízű, forró álmokon,
a hulló hamuban parázs cikázik,
Félénk Tavasz az idei,
- Minden Reményt köd takar -
Sose látott új bajokat
Idehozni nem akar.
Mankóval jár most a Jövő,
Az összes távlat biceg,
Zűrzavarban reménykednek
A pénz-agyú kibicek.
Megmarad-e Európa,
Vagy eliszlámosodik?
Mi fogunk-e mosolyogni,
Vagy a számos harmadik?
Félénk Tavasz a mostani,
Semmi harsány, semmi szín,
Triumfál-e a sivárság
A Hagyomány romjain?
A megviselt, szerencsétlen
Európa feje fő;
Felnevelődik-e végre
A hozzá méltó Jövő?
Elipsz
Ahogy köreimből kibúvó, lomha ellipszis
körberajzolja lassan fáradt homlokom,
úgy kúszik át hegyesre sodort lelkem is
Isten kezében fércelő örök tű-fokon.
Őt még remélem mindig magamban,
s hogy értetlenségem megértse, hagyom.
Átok
Mi mindig csak vágytunk, akartunk,
és vágyunk bármilyen szerény,
bárhogy is harsogott a hangunk,
valahol mindig elhalt az erény,
Alszik a csend
Alszik a csend,
odabent csak a szív zaja
nincs nyugalomban.
Kormos az ég,
belereng éj mély szava,
sápad a holdfény.
Ülj ide most,
ne feledd, tenyerembe Te
álmot igértél'.
Önsorsrontó idők
tákolt barikádjain
erős önmagad
szánalmas árnyéka,
álszent szónokok
maszlagán elringva
tétova vigyorral,
Garast és botot markol kezünk,
kergetjük saját vágyainkat,
önmagunk ellen is vétkezünk,
mert ez az önzés sajgó kínt ad.
Kútba esett a lélekbéke,
nyugalmad régen elcserélted,
hol van az őrült hajsza féke?
Ki mond egy csendes imát érted?
HUSZADIK RÉSZ
„Egy párhuzamos dimenzióban minden másképpen történt”
CNN
2015. október 6.
17 15.
Forradalom Budapesten!
Forradalmi események zajlanak Magyarország fővárosában! A jelentések szerint hatalmas tüntetéssel kezdődött a hatalma Hősök terén. A kormány fegyveres ereje nem volt képes feloszlatni a tüntetőket, akik egyes híresztelések szerint birtokba vették a közmédia néhány intézményét, és jelenleg a Parlamentet ostromolják.
KÉTSZÁZNEGYVENNYOLCADIK RÉSZ
Ilyen szellemben folytatódik:
„ha fel-feldobott kő leszel,
ha óvatlan vagy épp ravasz,
és mondjuk puff, és rámesel,
hazám, hazám, te Mol, te Shell,
te szép aranykalászvegasz,
tiéd vagyok, bármit teszel,
tehozzád mindenem ragasz
kodik s adyk.”
Ezt tekinthetjük a vers következő szegmentumának. Első olvasásra is egyveleg-jellegűnek tűnik.
A könnyűlovasság támadása
Szügyig a lőportól fehér ködben,
léptetnek sorstól üldözötten,
csillogó pengéken az ősz ragyog,
halni indulnak az angyalok,
a hatszáz büszkén csatába megy.
A hősök vére sohasem hamis,