Quo vadis, Domine? Ember, merre tartasz?
Oda nézz, előtted tátong a szakadék!
Azon túl csak köd van, nem a túlsó part az
amit látsz; és ott már senki nem irgalmaz,
lehetsz bár kancellár, avagy pórivadék.
Mysty Kata
Március hajnalán
Kikelet vett ölébe, hóvirágillattal locsolt,
március hajnalán.
Világra jött drága kincsét anyám
napsugárba pólyálta, s fényével átölelte.
Magához oly közel, miért könnyezett!?
Sírásunk Élet könyvébe írta:
"Istentől ajándékba kapja.."
Az első tavaszi napon
Fény táncol az ablakokon.
Madárhangok trillája száll,
Porrá kezd szikkadni a sár.
Eső verte Remény éled,
Mindenütt hemzseg az Élet.
Az első tavaszi napon
Kuncog a Jelen - fapadon.
Idő-parti pusztaságban
Pénz tetszeleg - koronásan.
Múlt apó dől a botjára,
Vágyik Jövő-unokára.
Az első tavaszi napon
Isten lép át egy sóhajon.
Mindig akad új túlerő,
De ha akarjuk - lesz Jövő.
Bár hajónk imbolygó ladik,
Vegyük észre: tavaszodik.
Korhadt levél még az őszből,
ha elmúltak már a fagyok,
márciusi fényben gőzöl,
mikor a nap reá ragyog.
Büszkén csillog most ezüstje
minden egyes esőcseppnek,
ha nap süti, száll a „füstje”,
angyallelkek így lebegnek.
Márciusi fiatalok,
szabadságban éltek,
ti képesek vagytok,
hogy megőrizzétek.
Hű magyarok vagytok,
el nem menekültök,
a hazát védjétek:
az az örömötök.
Ti negyvennyolcasok,
velünk daloljatok,
együtt teremthetünk
szabadabb holnapot.
Régen elfogadtuk:
Petőfit követjük,
a mi küzdelmünkben
ma is a vezérünk.
A harcban elveszett,
ám de mivelünk van,
mert hazahozattuk,
s nyugszik a sírjában.
NEGYVENÖTÖDIK RÉSZ
NEGYVENÖTÖDIK RÉSZ
Az a szikla talán még ma is áll. Az én gránittornyom, a sziklakilátóm, ahonnan ama baljós alkonyon suhogni hallottam az örök végzet komor ólomszárnyait.
Mysty Kata
Két Fél egy egész
Társ társával egy és egész,
Egyedül csak csupán egy Fél,
Így nem kerek, és nem is ép!
Önzés foglya, de tettre kész,
Egymással oly, de oly mesés...
Az ősz róka-veres ölén.
A izzó nyár még nem tökély,
A két különc össze nem fér,
Milliót át- és "megélten,"
Más nem ülhet az ölében,
Szeretetnek méz ízében...
Öröme is kerek, Egész...
Nő marad az, 'ki viszontszeret!
Társ társával már nem csak "fél".
Valamennyi kedves Hölgynek (Szerkesztőtársnak, Versbeküldőnek és Olvasónak) napfényes, boldog Nőnapot kívánok nagy-nagy szeretettel!
Feri
Ver minket az eső-kvóta
Immár hosszú hetek óta.
Búskomor felhő hegedül,
Hull az áldás - kéretlenül.
A hétköznap sárrá mállik,
Jelenünk - tócsává válik.
Jövőnk bölcsője jeltelen,
Esőkönnyel sújt a Jelen.
Ész, meg Erény - sárban lapul;
Hull az eső - áldatlanul.
Latyak-kvóta, eső-kvóta;
Égig zeng a hamis nóta.
Barantál verbális tatár,
Hígan lep be mindent a sár.
Ember-, pénz- és szóáradat
Múltat és jövőt elragad.
Sár útjában Múltunk,
Vágyunk;
Helytállunk -
Vagy sárrá válunk.
Mysty Kata
Mindörökre
Én örökre, Te örökre,
Én a tied mindörökre.
Örökre ég a lángja még,
El nem vérző, mint bíbor ég...
El nem szakad, 'mi összeköt,
A szívöröm,'mi lelket tölt!
Örökké él a szerelem.
Te énvelem, én teveled.
Tavasz köszön, csupa virág,
Zöldbe borul egész világ,
Napkorongon kék madár ül,
Fiókáknak fény hegedül.
Szív a szívnek olyan áldás,
Sziklakerti virágágyás,
Vízesésnek muzsikája,
Csendéletnek színvilága.
Tűnik az éjszaka,
harsan a madárdal.
Égre zeng szép szava,
mély hála fohásszal.
Felhasad a hajnal,
fénypalástja lángol.
Bíbor sugarakkal
a víz tükrén táncol.
Szépséges új tavasz
csodáival bűvöl,
Ágakon rügy fakad,
gondjaimat űzöm.
Istenem köszönöm,
szívből dicsőítlek.
Ezernyi örömöt,
sok - sok áldást hintesz.
Schvalm Rózsa
(2016-03-07)
Engem dicsértél, engem szidtál,
jobban féltettél álmaidnál,
s itt álltál mindig énmellettem,
akkor is, mikor kételkedtem.
Áldozatot is hoztál értem,
pedig az útról le-letértem.
Merítve jóból, száz örömből,
feledtük, ha a tál csörömpöl.
A nagy madár története április nyolcadikán, pénteken kezdődött. A Kiskunfélegyháza közelében található Alsógalambos külterületén ezen a tavaszi estén két kerékpáros fiatalkorú, a tizennégy éves K. Róbert, és testvére a tizenegy esztendős K. Mihály hatalmas, roppant szárnyas lényt látott körözni a levegőben. Elmondásuk szerint a különös madárnak félelmetes, horgas csőre, és vitorlának is beillő szárnya volt. Ráadásul „akkora volt, mint a templom”. A szülők és a pedagógusok nem adtak hitelt a gyerekek szavainak.