Blogok

Kondul a hajókürt

Beküldte lnpeters - 2015, március 4 - 22:15

Kondul a hajókürt,

Reszket a való;

Végzet-kertben  játszadozni

Gyermeknek való.

 

Szenvednek a gyengék,

Hallgat az erős,

Létért a holt matéria

Sose felelős.

 

Közömbös a nemlét,

Az ember? – Szeret;

Nem génektől származik a

Lelkiismeret.

 

Kondul a hajókürt,

Egyszer meghalunk;

Ha csak hitványságot hagyunk -

Hitványak vagyunk.

 

Csak a szél

Beküldte hzsike - 2015, március 4 - 08:40
H.Gábor Erzsébet
Csak a szél
 
Nagyapám? A lépteid hallanám?
Vagy tán a szél játszik velem?
Avart kerget a szemtelen.
 
Hiányzol, s a fájdalmas imákból 
csak száll a jaj - sajog szívem,
nem vagy már, s én mégse’ hiszem.
 
Szeretlek! S a zsibongó ereknek
szabad az út, nincsen megállj!
Nem hittem, hogy ennyire fáj.
 

Történelmi fordulópont volt-e Szigetvár ostroma? - XXX.

Beküldte lnpeters - 2015, március 3 - 21:52

HARMINCADIK RÉSZ

 

Tojgun pasa hadműveleti bekerítése sikerrel járt, Szigetvár elszigetelődött. A magyarok nem tudták érdemben akadályozni a török törekvéseket, mert a nagyon átgondolt, szerteszét portyázó, megfélemlítő oszmán taktikának nem találták meg az ellenszerét.

 

Bomlik a tavasz

Beküldte hzsike - 2015, március 3 - 14:23
H.Gábor Erzsébet
Bomlik a tavasz
 
Látod, jó apám, hogy bomlik a tavasz?
- s te nem vagy itt velünk,
nélküled telt a nyarunk, a telünk;
bár a hegytető néhol még havas,
jégburka erős, kemény, mint a vas.
 
De nézd, itt lenn a völgyben 
már nyílik a hóvirág!
Az volt a jó világ,
mikor anyának vittük! Már nem szedi ő sem,
te pedig lenn nyugszol az árva rideg földben.
 

Akár a fák

Beküldte hzsike - 2015, március 3 - 11:30
H.Gábor Erzsébet
Akár a fák
 
Akár a fák, várok én is
sorsomat tűrve csendesen;
helyemet régen nem lelem,
ruhám a fény, fázom mégis. 
 
Hiába már, ha hűl a vágy,
s redőzi arcod vén idő -
valódi vagy, nem égi nő!
cibál a szél, és tűr az ág.
 
Gyűlik a gally, és fáj a törzs,
ereid szomjas koldusok -
forrást keresni indulok,
kegyelmet kérne még az ősz.
 

Vénülő időben, fásult napokon

Beküldte lnpeters - 2015, március 2 - 23:28

Vénülő időben,

Fásult napokon,

A szférák zenéje

Hervadt, monoton.

 

Hever az öreg Nap,

Mint fagyott szeder,

Sugaras orcáját

Köd takarja el.

 

Fenn a fellegek mind

Szürke fantomok,

Születő Tavaszban

Hol Tél imbolyog.

 

Vénülő időben,

Fásult napokon,

Jövő kopogtat a

Zárt ablakokon.

 

Hallgat a Múlt, mint egy

Fáradt idegen,

Kocsmaasztal mellett

Locsog a Jelen.

 

Perc-létű rossz kánon

Szószéken dadog,

Álmokkal vesd be

Beküldte hzsike - 2015, március 2 - 19:16
H.Gábor Erzsébet
Álmokkal vesd be
 
Szakadna már a zöld fonal,
vagy lenne százszor vastagabb!
Árkokat szánt a sorsvonal,
s te lusta, renyhe gazda vagy.
 
Nem szövöd már az álmokat,
kertedet dudva ékíti,
életed furcsa kárhozat,
magjaid kósza szél viszi.
 
Ahová pottyan, ott marad,
dajkája száraz sziktalaj,
mindenből jut egy kis falat,
koldussá lettél - itt a baj!
 

Ölni készülnek a pártok

Beküldte lnpeters - 2015, március 1 - 23:28

Állítólag Bodajkon esett meg valamikor az 1870-es években.

Választás idején a szemben álló politikai pártok helyi vezetői és azok hívei között valami nagyon komoly konfliktus támadt. Tömeget alkottak kormánypártiak is, ellenzékiek is, előkerültek a fütykösök, sétapálcák, lovagló ostorok.

Iszonyú sértéseket vágtak egymás fejéhez, üvöltve szidták egymás felmenőit, köpködtek, dühödten rázták a fegyvereiket.

Tomboltak, mint aki ölni készül.

Miért nem ugrottak egymásnak?

Összeköttetés-kötés

Beküldte Bieber Mária - 2015, március 1 - 16:43

Ülök a templomban, s gondolataim
fönnakadnak rendre papod szavain,
amint kötőtűkön sok színes fonál:
korallvörös, türkiz, jáspis és opál;
s lesz kötésem tarka gondolatmenet,
benne aranyszál az Isten-üzenet.

Hallom, Uram, hallom szádból az igét:
életem megkezdett mennyországi lét,
akaratod immár boldog-szabadon,
megkötözöttségek nélkül akarom;
hogy osztatlan szívvel szerethesselek,
s Benned legyen sorsom egyre teljesebb.

Lelki kenyér

Beküldte Mysty Kata - 2015, március 1 - 11:49

Mysty Kata
Maradj...

Rakd ki szavakból,
picit magadból...
szíved szeletét,
lelked szépségét!
 
Ha nem akarod,
benn is hagyhatod...
Ott majd "savakból"(salak!?)
lesz az  - takaród!
 
Rakd ki aranyból,
fényét smaragdról,
megy is semmibe,
űrt hagy  "tepsibe"!
 
Hűs mint jégpáncél
nem vagy, sem acél!
Az légy és maradj...
HívŐn meg)maradj!
 *
Úgy élj, hogy maradhass!

 

Kicsi Társam, élünk szépen

Beküldte lnpeters - 2015, március 1 - 00:18

Kicsi Társam, élünk szépen,

Mint mesében, erdőszélen.

 

Az erdő mélye fénytelen,

Szamócát meg szörnyet terem.

 

A pusztában nyarak, telek,

Jó emberek, rossz emberek.

 

Kicsi Társam, élünk szépen,

Időbeli erdőszélen.

 

Az ünnepnap – cifra bádog;

Öregedő hazugságok.

 

A hétköznap – tűnő öröm,

Amíg élek, mind köszönöm.

 

Kicsi Társam, élünk szépen,

A magunk téridejében.

 

A boldogság Isten szava,

Örök autonómia.

 

Tavaszról regél

Beküldte Schvalm Rózsa - 2015, február 27 - 19:09

Az égbolt kékje bár rejtve még,

tavaszról regél a lenge szél.

Hajnalon szól már a nyitnikék,

visszhangját zengi a messziség.

 

Zsongás a föld alatt, föld felett,

kibújik, mi mélyen rejtezett.

Várja a napsugár mosolyát,

meleget árasztó fénycsókját.

 

Tar ágon aprócska rügy fakad,

zöld fűben szalad a hangyahad.

Tudja a természet a dolgát,

ütemet diktál a körforgás.

 

Felfogja-e vajh’ az értelem,

Isteni csoda, mi végbemegy.

Ajándék

Beküldte hzsike - 2015, február 27 - 17:15
H.Gábor Erzsébet
Ajándék
 
Gyönyörű dísz a néma fán,
fagyöngy a görcsös, vén nyakán,
talán egy angyal fonta rá 
- hátha, örömmel hordaná -,
magányos téli éjszakán.
 
Megszánta tán a csalfa tél,
klárisok annyi bánatér’,
ajándék - adni jó dolog,
a nyárfa szíve dalt dobog,
a szél fütyülve útra kél.
 
Hópihék szállnak - este lett,
vánkos hasad a hegy felett;

Elalszom

Beküldte Mysty Kata - 2015, február 27 - 12:29

Mysty Kata
Elalszom ...
 
Elalszom egyszer,
majd elalszom...
Mélyen, - nagyon.
A Szeretet megcsodál,
csodálni fog,
de én a csenddel
perelek, s felkelek!
"Némaság kell"
- rivall rám - a testem,
  de óvja még  (az) "elestem."
 
Elalszom majd,
majd elalszom egyszer
a mélyben, mélyen.
A Szeretet csodája
megcsodálja,- meg!
De én a csenddel
akkor már nem perelek,
fel nem kelek.
Megnyugszom ....a bűnnel.

 

Oldalak