Kui János
  Vén patak 

Szökj gyermek, kövess engem

messze, távoli erdőbe,

nótám ajkadon csengjen

szabadon, mint zengő flőte.

Részegülten fürdhetünk

a határtalan kék légben,

s mint harmat, csillámfényben

felragyog ifjú testünk.

SZÁZÖTVENNYOLCADIK RÉSZ

A művészet intézményi elméletének egy más szemszögből vizsgálva kétségtelenül az képezik az alapját, hogy az elmélet megfogalmazói a „művész”, vagy a „költő” terminust egyféle szociológiai értelemben vett státusznak fogják fel.

Az-e vajon?

Egyszerűen státusznak fogható-e fel a „költő”?

 Spirál térben éles kiáltás,
lüktető márványlapokon siklik a néma ajkak
vonagló tánca.
Acélos kiáltás
kettészelt mikrobák.
Vég-nélküli pókhálón
újra alkotják az életet.

Pont-ember.
Kifeszített vonalak,
térbe zárt egyenáram lüktető maghasadása
mágnesként vonzza isteni látomásom.
Játék térbe zárt vonzalom.
Hamis izgalom rohangál a létsíkon.

Valahol már Tavasz lebben,

Ott van minden lélegzetben.

Anyagfia entrópia

Bámul a tél romjaira.

Ateista pistalélek

Szerint nincs Hit, csupán mémek,

Isten talán pénz, meg érdek,

S a mennyben csak gének élnek.

Hervad minden téli kacat,

Valahol már Tavasz kacag.

Anyagfia-entrópia;

Kihullik tél-kánon foga.

Világvége-hittérítő;

Rá se hederít az Idő.

Anyagfia-entrópia -

Rossz, mogorva vén hárpia.

Determinált tél-kánonok;

Kiszakítom magamat ruhámból,
kínzó vágyam szül meztelenséget,
lelkem tornácán a pokol lángol,
testemmel a mennyországba lépek.
 
A szerelem fénylő csarnokában
az ördög és angyal magam vagyok,
részem úgy lehet földi csodákban,
ha örömöt, bánatot fakasztok.
 
Az élet már tökéletes egész,
ha ismerem a jót és a rosszat,
minden érzelmem lényemről mesél,
és fokozatosan megváltoztat.

2015. február 18.

Mysty Kata
Tavaszhívogató
 
Hozz tavaszt, Dal!
Hívj magaddal!
 
Hű szíved majd...
vet, hímez, varr!

Ég lelked, - láng!
Ép hídján állsz!
 
Hozz, Tavasz - dalt!
Vess! - szavad vall...
 
Szórd, - szíved szól,
Merd (ki)javakból!
 
Szél benned hang,
zsong ének, - lant!
 
Ág-közel vágy...
Zöld derű - lágy!
 
Szín ébred, hív...
tebenned hisz!

Kerecsényi várkapitány márciusban azt panaszolja, hogy Szigetvár őrsége kicsi, a várat védő tüzérség silány, kevés az ágyú, ami van, keveset ér, a zöménél még egy szakállas puska is jobb. Nem hinném, hogy nagyon túlozná a védelem nehézségeit.

„Én még ez Karácsontúl fogva írtam meg ez mostani török dolgot királ őfelségének és mind az uraknak... de nem használa, mert senki nem hinné.”

A hasonló szólamok sűrűn ismétlődnek majd a következő évszázadban. Kissé még tovább is. súlyosabb probléma is akadt:

A Napot bíbor alkony koronázza,

estébe hullnak a sápadó fények.

Ezüst kapuját Hold udvara tárja,

égi planétán sugarai égnek.

Kigyullad sorban sok-sok kicsi csillag,

sűrű sötétség árnyait elűzi.

Föld felett béke szivárványa villan,

álmok mámorát  éj csendjébe fűzi.

Éjfél hídján holnapba lép át a ma,

a  múló időnek megadja magát.

Nyílik egy új nap jelen pillanata,

felhozza remény szép Hajnalcsillagát.

Schvalm Rózsa

Mint tűlevél hegyén

Az él:

A boldog Pillanat;

Egy huncut kis cigánykerék,

És máris

Elszalad.

Csak elkezdünk

Szorítani

Egy drága jó

Kezet;

És mellettünk

A fű alatt

Oson

Több évtized.

Mint tűlevél hegyén

Az él,

A Lét lélegzete,

Csak sóhajtás,

S a vén Idő

Már elszalad vele.

Időben,

Térben egyaránt

Van posvány

Rengeteg;

Futóhomok a lét, ahol

Az ember nem szeret.

Mysty Kata: Vajon, mikor !?

Vajon lehetünk-e itthon
 - otthon?
Nem mondják ránk,
hogy bolondok!?
 
Mikor fogunk végre
talpa állni ?
Nem csak egymásra
kiabálni...
 
Jobbról balról
acsarkodás,
olcsó sólet
 magyarkodás!
 
A magyar jövő
  már-már talány...
Koldusbotra
jutsz, hazám!
 
Mikor jön
a Rend el hozzánk!?
Mikor lesz a kormány...
komornánk?

    Egyik madár...
                         Párhuzam
                                Madár énekel a fán,                    
                                egy új élet hajnalán,
                                a dalát nem hallgatják,
                                csalódott a nagyvilág.

( Javított változat)

Száguldó szél vad zúgását hallgatom,

suhan erdőn - mezőn át s az utakon.

Nyomán tiszta üdítően friss a lég,

elolvad a hó, talp alatt sír a jég.

Lassacskán a szél szellővé szelídül,

újjáéled a természet, felüdül.

Szabadulva zord, télbe zárt fogságból,

tavaszt hív már  kismadár is az ágon.

Messze szállva, vígan hangzik éneke,

égre zengi , eljött a tél végzete.

Hallatára földre száll a napsugár,

Angliában még II. Károly idején is szokásban volt az idétlen bolondéria, hogy a királyt térden állva kell kiszolgálni.

A francia Grammont marsall, mint Lajos király rendkívüli követe, egy ízben meghívást kapott egy királyi ebédre.

Elhűlve figyelte a sok térdhajlást, térdeplést a  király előtt. A bejövők előbb háromszor térdet hajtottak, majd a tálakkal együtt térdre ereszkedtek, és térden csúsztak a király elé. Károly elé a főudvarmester helyezte a tálakat, ugyancsak térden.

A marsall döbbenten bámult.

Mint földbarázdákban barnuló rögök,
homlokom mélyülő ráncai mögött
gondolatgöröngyök omlón porlanak,
porszemnyi lényeg csak, ami megmarad
belőlük. Dísztelen-pőrén, cicoma
nélküli sorokban adom most oda
versemet, hogy olvasd. Mert e porszemen
is fölragyoghat a fény: a kegyelem.