Blogok

Változás – szegény fejemnek!

Gyengéd szívemnek kapuján

nemrég még ömlött szerelmed

mint szökőkút permete rám;

ömlött nagylelkűn, önzetlen,

nem méricskélve szükségem.

Hány boldog percet számoltam!

Pezsgő, élő szerelemben

minden felett áldott voltam,

de mind elfolyt szenteletlen.

Merjem mondani, mim maradt?

Vigasztalan kút, elapadt.

Szerelem kútja – mély, hideg,

s nem szárad ki – én remélem:

de mit számít, ha a vizek

homályban alszanak mélyen,

A pesti éjben  gőgös házak

görbe sora dülöngél.

     Kui János

 A nyugalom elégiája

Itt a hűség városában,
a történelmi Sopronban,
úgy élek, mint honpolgára,
én igényt tartottam rája.

Érkezett az elismerés,
amit adtak, az nem kevés,
akkor állnak mellettem,
mikor szükséges nekem.

Otthon sújtott a betegség,
meg a nagy érthetetlenség,
engem az bántott legjobban:
senki voltam a hazámban.

Senki és megérthetetlen,
mert csak magyarul beszéltem,
elvágyódás nem volt bennem,
pedig üldöztek Erdélyben.

SZÁZÖTVENHATODIK RÉSZ

v     Hordoz-e, hordozhat-e a szokásos „intellektuális” ernyedtség bármilyen művészi minőséget?

Ez a kérdés talán még a korábbiaknál is abszurdabbnak tűnik, pedig fájdalmasan időszerű.

Az „intellektuális” ernyedtségnek számos előzménye van az újkori művelődéstörténetben, de igazi, torz és kártékony mivoltában csupán a XX. század folyamán lépett elő.

Legyen tanúm az ég,

a víz, a föld, a fák,

mint élem át a lég

minden fuvallatát,

minden zörejt, kengyel,

s dob amit közvetít;

s rebbentve szemtengelyt

iszom az összes színt,

bőrbarázdák mentén

simítok tárgyakat,

Van tanösvény, de csendes a rét, mező,
s mitől lesz az értelemnek hona tág?
A mozgás ma profitelvű tényező,
s a könyveken is csak a moly foga rág.

Nem jó a vers túl bő lére eresztve,

Fölös sorokkal hizlalva degeszre.

Szöveg-pusztán lustán fütyül a szél,

A rossz líra fecseg,

A jó – beszél.

A túl hosszú sor poshadt, szó-pokol,

A tartalom sápadtan fuldokol.

Száz gonosz kép marja egymás hasát…

A lírában a túlzás: butaság.

A hosszas felsorolás nyelvi gyom,

Benne ásít a keshedt unalom.

Kövér varjú nem száll tenger felett,

Túl soknál többet ér a kevesebb.

Nem szavak és nem hadak sokasága,

HUSZONÖTÖDIK RÉSZ

Ettől kezdve Zrínyi Miklós volt a török elleni védekezés lelke. Katonákat tartott, várakat erősített, fegyvert szerzett, és állandó aktív védelmet folytatott a portyázó török ellen.

A korabeli magyar urak gyakran a saját kárukon tanulták meg, mi kell a sikeres ellenálláshoz. A török túlerő miatt a nagyszabású ellentámadás nem jött számításba, ehhez a magyar rendek egyesített ereje sem lett volna elég.

A szó, mi tiszta forrásból fakad,

lelket érint, s a szív mélyére hat.

Jó talajból kihajt a drága mag,

szárba szökken, termést bőséggel ad.

Zengjen hát, túl völgyön, s hegyormokon,

szállva szabadon, mint béke szele!

Öröm lángja gyúljon az arcokon,

hit, remény - mi az élet értelme!

Fényében éjen át is Nap ragyog,

átölel szeretet sugarával.

Szívekben olvadnak jegek s fagyok,

töltekezve Éden aranyával.

Schvalm Rózsa

Istennél a Kegyelem,

Nálunk van a Lét,

Nekünk kell megváltoztatnunk

A dolgok nevét.

Régen forradalom volt,

Ma van Szeretet,

Igaz Békére vágyunk a

Fegyverek helyett.

Profán zsoltárt zengenek

Öltöny-seregek,

Pénz-és hatalombálványnak

Tömjént hintenek.

Istennél a Kegyelem,

Szabad a Jövő,

Sebesült kis galamb a Hit,

Rémült, verdeső.

Magyarok, a pesszimizmus

Süket, mély verem;

Míg van Hazánk, számunkra is

Akad kegyelem.

Minden egyes kis virágban,
egy elrejtett kis világ van,
béke, harmónia, szépség,
mosolyt fakasztó létérzés.
 
Színek, formák sokasága,
illatfelhő aromákban
csepegteti rám a varázst,
ámulatba ejtő hatást.
 
Megdermedten állok csendben,
a vadonban, vagy kiskertben
elém táruló látványtól
a szívemben öröm lángol.
 
Elfeledtet velem mindent,
felold bennem zárt, bilincset,
szabadság érzése árad,
amikor a virág rám hat.
 

KUi János

  Szavak

Színe, íze van a szónak,
festője a gondolatnak,
látom, érzem, elképzelem,
valóság az én életem.

A hangok zenélnek benne,
fogékonyak minden szépre,
és a mondat hangulata
ráépül a szóra, hangra.

Szemléletes lesz a szöveg,
melyet gonddal építgetek,
versnek nevezem a művem,
a szavaké minden érdem.
 

Erwin Rommel a második világháború egyik legismertebb német tábornoka volt, ellenségei is igen jó véleménnyel voltak róla. Még Winston Churchill is nagy hadvezérnek minősítette. Honfitársai meg egyenesen a páncélos hadviselés Seydlitz-ének minősítették.

Híres volt aktivitásáról, munkabírásáról és bátorságáról. Fáradhatatlan volt.

Támadás idején rendszerint az élen haladó harckocsiban ült. Máskor Fieseler Storch típusú könnyű repülőgépéről vizsgálta a saját és az ellenséges állásokat.