Nézd hogyan öleli
SZÁZNEGYVENKETTEDIK RÉSZ
Sokan és sokféleképpen kísérelték meg eddig, hogy megfogalmazzák, voltaképpen miben is áll emberi mivoltunk lényege. A definíciók sora várhatóan ezután is folytatódni fog, hiszen minden vélt „fejlettségünk” dacára sem jutottunk még addig, hogy igazi mélységében értsük meg önmagunkat.
Hazaérkezett. Június második fele kezdődött, eső alig esett, a nap egyre obban perzselt, a rétek elveszítették üde zöldjüket, a hőség rátelepedett a kapások vállára.
Szomorkás őszi ködök
Ülnek a világ fölött.
Bágyadt eső szemereg
Fáradtak az emberek.
Rezignált alkonyatok
Gyászolják a tegnapot.
Szomorkás őszi ködök;
Minden Reménység örök.
Az Ősz örök látomás;
Elmúlás – Feltámadás.
Mysty Kata
Októberi fényben
Októberi fényben
selyemkönnyű szél leng…
Zöld levélre téved,
rajta kicsit réved!
Októberi fényben
rejtőzködő vének,
nem szunnyadnak - nem,
merengenek fessen!
Októberi fényben
aranylóbb az élet…
Vágyak hullva lazán,
bennük vernek tanyát.
Októberi fény-szett,
csábítóan ékes,
gyönyörködtet váza…
a színpompás ráma!
Októberi tavasz
melegsége kamasz,
levélágyban átölel
szerelmetes hölgyet…
TIZENEGYEDIK RÉSZ
Érdemes elgondolkodni rajta, vajon hány magyar várkapitány vállalta volna ezt a rajtaütést. Zrínyi Miklós Alapi Gáspárt körülbelül 1500 katonával küldte Mohamed szandzsákbég csapata ellen. A rendelkezésére álló erők felét mozgósította a török elővéd ellen akkor, amikor a szultáni főerők közeledtek Szulejmán személyes vezetésével.
Provokáció?
Aligha nevezhetjük másnak.
Most csak a csend ölel itt két karod helyett,
lábad nyomát takarják a lehulló levelek,
a lusta őszi szél suttogja vissza hangodat,
ma nélküled köszön rám a nyár végi alkonyat.
De visszavár a veled ébredő napsugár,
elébed szalad majd az az októberi nyár,
mikor a zöld fű is sárgára váltja színeit,
és a hordó érleli a nyár édes ízeit.
Akkor újból átölel engem két karod,
talpunk alatt majd roppanva porlik szét a lomb,
megtöri a csendet kedves, szép szavad,
és megint velünk nevet az őszi alkonyat.
Örökifjú Októberben
Remény lakozik a Csendben.
Könnyű verőfény, lebegő;
Túl a fátylon – a Jövendő.
Recseg az avarlepedő,
Sosem alkuszik az Idő.
Örökifjú Októberben
A hétköznap korán felkel.
A dél verőfénnyel fogad;
Idéz áldott, múlt nyarakat.
A rőt alkony könnyel éled,
Ősszel lassan jár az Élet.
Örökifjú Októberben
Az öregség még mederben.
Tart az isteni kegyelem,
Még mosolyog a Szerelem.
Ők voltak a világ legolcsóbb hadserege. Rosszul, vagy a leggyakrabban sehogyan sem fizetve álltak helyet a világ egyik legagresszívebb államának mindig túlerőben lévő és örökösen fosztogatni akaró csapataival szemben. A számító hatalom pontosan tudta, hogy a magyarok fizetetlenül is helytállnak, míg az idegen nemzetiségű katonák előbb vagy utóbb elmennek, vagy - urambocsá' - átállnak az ellenséghez.
Utóbbi is megtörtént: például a tizenöt éves háború alatt egy vallon alakulat török oldalra állt.
Októberi utakon
Verőfényes nyugalom.
Gonddal telt idő pereg,
Hullanak a levelek.
Köd ül tunya záporon
Októberi utakon.
Októberi utakon
Dúdolgat az unalom.
Tegnapot porköd takar,
Zörög a fáradt avar.
Kocog öntelt hatalom
Októberi utakon.
Októberi utakon
A jelen vén masztodon.
Sír az éhező lokál,
Ásít a lapos globál.
Pénz köhög kopár fokon
Októberi utakon.
Októberi utakon
SZÁZNEGYVENEGYEDIK RÉSZ