Fejünk felett
Decemberi szürke ég,
Hogy a világ jobb lehessen,
Kell nagyon sok
Mysty Kata
Ezt mondta egyszer
az apám...
"Szólj bele hát,
nem Szentírás!
A cipőd már nem gyerek,
benne felnőtt lépeget!
Mi a jó neked,
te tudhatod, tehesd!
Terveidnek menj elébe,
s az akarat fénye
visz cselekvés terére!
Felnőttél,
dolgozz az életért,
de el ne feledd:
A becsület
mindenek felett! "
Ezt mondta egyszer
az apám, - menj
az élet rád vár...
Neked mi, s hogy
lesz jó..
XXXII. Rész
Folytassuk, nézzük tovább Magliani meséjét:
„amíg õk a lovakat kötözték”
(újévi malacság)
Kani Dani, a díszdisznó
- mangalica csemete -
félre búsul a csürhétől,
mint egy csuhás remete.
A moslék nem ízlik neki,
a tápot is megveti,
mert ő csak a Samu lányát,
Éjféli ég pelyhező csendjében,
mozdulatlan ül egy csuklyás leány.
Lelke kristállyá dermedt, arca bús,
fölötte angyalszárnyak suhognak.
Csendes fanfárdal lebben a szélben,
néki szól e nemes muzsikaszó.
Aki kint vigyázta mindhalálig,
hajléktalan nagyapját a fagyban.
Már elénk ömölsz új év.
S mi lábaidnál heverünk meggyötörten,
ám boldog örömmel…
Lám, így keveredek szavaimban,
miközben ott benn,
vadul dörömböl a vágy, hogy jöjj!
Gyulladjon fénnyel a máglya,
durranjon pezsgő, petárda,
s az égi csillagszórók között,
(nem a nap alatt, sem a hold fölött)
jöjjön el az a pillanat,
mit remélünk, hogy itt marad
még számos és számtalan napig
(úgy háromszáz-hatvan hatig)
és az angyalok sem sóhajtanak búsan,
csak buborék buggyan, s pukkan
Isten adjon minden jót,
Ehetőt és ihatót,
H.Gábor Erzsébet
Évforduló
Negyvennégy év, tavasz és nyár,
negyvennégy ősz, s épp annyi tél -
remélem sorsunk ha ítél,
még ad nekünk - talán még jár.
Az évek úgy suhantak el,
hogy nem szóltak, csak mentek ők,
voltak gyávák és vakmerők,
s a szarkaláb rovátka-jel
hagyott nyomott és hívta fel
figyelmünk arra; hervadunk,
fiatalok már nem vagyunk -
de vén helyén, friss csíra kel…
A testünk is fáradt, s fakó
Mysty Kata
Legyen, legyen BUÉK!
Csodára nem várunk,
bennünk egy holdudvar,
Ha netán pirkadna,
éberebbé válunk...
Csodára nem vágyunk,
"egyszeriek"- mi vagyunk.
Karácsony, a kíséretünk:
léleklisztté málunk.(léleklisztje nálunk)
Csak tarts ki égi Fény,
Legyen, legyen BUÉK!
Olyan szép ez a vég!
Folytassuk, folytassuk még!
Árván hulló levél.
Múló emlék az ősz,
ha álmán győz a tél,
s kinn hópihe kergetőz'...
Levetkőz minden ruhát.
Szeretne levendulát
illattal. Szelíd tubák...
Deresen, rekedt szulák
repdesnek.Sete-suták
Forró katlan
parázspaplan,
szikra lobban,
szembe csobban.
Felragyogtam,
tündöklésben
én, a csillag.
Bűvös ködben,
elbűvölten,
diadémok
gyémántfénnyel.
Éj-kvazárok,
Fejünk felett
Decemberi szürke ég,
Hogy a világ jobb lehessen,
Kell nagyon sok
Oly természetes vagy, mint a parti szél,
ahogy megtörik a köveken, átbúvik
hajlaton, sikongva barlangba csúszik,
majd tombolás után a rátarti alél.
Olykor meg vízre emlékeztetsz, ringatsz,
feltörsz bárhol, akár a homok közepén,
néha elmosol vagy kincset löksz felém,
de folysz bennem sósan - könnyeimből ihatsz.
Mysty Kata
Karácsonyi fény
Karácsonyi fény
Hagyd és elkísér,
Tavaszok elé,
A mindenség felé...
Várd, hisz eléd lép!
Innen az éghez ér,
Onnan meg benned ég!
Áramlik szerteszét,
Világít, amíg élsz.
Karácsonyi lázas fény,
maradásra kérünk...
mi magunktól félünk...
Az Élet csak általad él!
Öleltél, mint anyád az istenszobrot,
amit szorítása akkor repesztett
ketté, amikor áhítozni kezdett
a Paradicsom után, s a koldusbot
végérvényesen elengedte apró
kezét, hogy hitét még blúzának fodra
alá rejthesse, aztán ült torkodra
metsző múlásként, akár a holdsarló.
Arcom színehagyott ívét bámultad,
és fogalmad sem volt, hány felesleges
kört leróttam, míg vártam, hogy észrevesz
valamelyik dimenzió, s eljuttat
hozzád, ne legyen körünk járdaszalag,
csak táncparkett, hol angyalok alszanak.
Kies világ, megélni jó,
de köd szitál ma, kedv alél,
nyomaszt a rút depresszió,
fülembe súg a béna szél.
Mit ér a szív, e jégverem,
a csendje bánt, a jó kihal;
ha benne semmi nem terem,
kihűl a csók, az őszi dal.
Tudom, ha véget ér az éj,
ügetve jő a fény lova,
de már a régi szenvedély
bizonytalan ma, tétova.
Az ember árva gyertyaszál,
ha lángra kap, még fényre gyúl,
s amíg a füstje mennybe száll,
a gyenge teste porba hull.
2013. dec. 28.
A kies Bükkben futott csörgedezve
a kis patak, hol néhány év előtt
egy natúrgyógyász jött és fölfedezte
a friss vízében rejlő gyógyerőt.
Ki égő kármint addig zöldnek látott,
Terpesztett-szárnyú tiprott démonom
Sakál-kabátban melléd posztolok.
Csakrákban fulladt fatális tévedésem
földre borult szűz- árva révedéssel...
Zöld-sárga lapályba belenéztem
Csupán egy kép
Száznyolcadik rész
Költészet és nyelv szorosan egybetartozik, kapcsolatuk pontos jellege egyelőre nem tisztázott. Talán soha pontosan nem is állapítható meg, hiszen az ember történelmi fejlődése folyamán a kapcsolat egyre bővül, állandóan új és még újabb funkciókat kap. Nincs olyan definíció, amely képes lenne ezt az időbeli bővülést kellőképpen akceptálni. Nem is beszélve arról, hogy akadnak súlyos filozófiai kérdések is, amelyekre ebben a pillanatban talán nem is lehet válaszolni.