Anyám álmai
Beküldte hzsike - 2013, augusztus 16 - 20:53Szemében megfakult a fény,
szótlan lett, nem sokat nevet
- asztalon terhes már a vény -,
rekedten mondja, hogy szeret.
Szívemben kés forog. Köhög,
ahogy a kis kezet fogom,
van úgy, hogy megkésve jövök,
de tőlem nem veszi zokon.
Bénítja őt a szenvedés,
segítnék’ én, de nem tudok
- ereje fogytán, oly kevés -,
akarom, mégis megbukok.
Akár egy gyermek, védtelen,
miközben lágyan ringatom,
mienk lett már a végtelen -
mikor jössz, hol vagy irgalom?