kép: Kulcsár Ágnes
Mysty Kata
A lélek gyógyszere
A lélek gyógyszere; öröm,
Forrásában gyönyörködöm.
Líra annak megmondója,
honnan fakad igaz nóta!?
Líra verme kincse tárva,
táncot lejtő dallamával,
zene, szöveg mind bajadér…
Versbe vésve még többet ér!
Versörömök tiszta kútja,
vándorlások égi útja,
drágábbnál is drágább gyöngyök,
fényt elnyelő gyönyörök!
XVII. Rész
Elérkeztünk oda, amikor ideje alaposabban szemügyre vennünk Magliani meséjét, ami rövid terjedelme ellenére szinte hemzseg az ellentmondásoktól, illetve a gyilkosságra utaló közvetett bizonyítékoktól.
Előtte azonban gyorsan idézzünk emlékezetünkbe valami fontosat.
Bethlen tanúvallomásában minden szónak, minden részletnek külön jelentősége van. Minden részletnek, és minden részlet hiányának.
Ülök a világ peremén,
lógatom a lábam.
Apró sóhajra vadászom,
születő lét köröz.
Köröttünk az élet gyérül,
csendfonalát fonja az idő
a kattogó rokka nélkül,
s belőle majd szemfödelet sző.
Szívünkben az emlék mélyül,
partjaira gyermekmosoly nő,
s hogy aranyra érik végül,
elfedi a reá húzott kő.
Már közeleg a bársony éj,
puha léptén csupa rejtély.
Emlék-kövek szegélyezte út
a szendergőn mosolyt fakaszt,
szenvedőnek így nyújt vigaszt,
Alattunk szelíden ring a tó,
csend honol, nagyhasú Hold ragyog,
csónakunk békésen ringató,
szerető karodban jól vagyok.
Lobogó tűzvágyunk megpihent,
nem dúlja viharok árja már,
tavaszunk elröppent, messzi ment,
minket már hiába vár a nyár.
Simítva emlékek kóchaját,
megsajdul bennünk az érzelem,
s idézve éjszakák sóhaját,
mindig csak tehozzád érkezem.
Te pedig hozzám, s míg álmodunk,
lassan az Istenhez átjutunk.
Sok éve történt,
Ezen a napon;
A vén Idő megállt egy pillanatra,
Mint fáradt vándor, aki azt kutatja,
Akad-e szállás a szőlőhegyen,
S Te azt mondtad:
Igen.
—–
Azóta évek,
Napok jönnek-mennek,
Mindennap újabb igenek teremnek,
S köszönöm Neked
A Életet.
——
Összenőttünk,
Mint tölgyfa ágai,
Mint lustán hömpölygő ikerfolyó,
S ha életemben van valami jó,
Az mind Te vagy…
——–
Köszönöm, hogy
Vagy!
A szoba feléledt: benn állólámpák
gyúltak fel utánad, és hímzett párnák
borultak elébed. Mint ízzó árnyak
egymásra fordultak a fekvő ágyak.
Felálltak ültükből a lankadt székek,
Mint egy neszező, félénk őz,
suttogsz álmodón, csendesen,
nékem, te vagy a legszebb ősz,
rőtszíntől ékes kedvesem.
Te óbornak dús levében
üdvözült mézes íz, zamat!
Halk szavaid lágy selymében
a remény; édesvíz, patak.
Mint nyárvégi kegy, hűs balzsam,
ami megkésve érkezik,
s oltva a szomjam, tűz ajkam
cserepén égve vétkezik.
Lelkem issza - mint írt adót-
a szó, gyógyító cseppjeit,
a szépségest, a ringatót -
bárcsak becézne reggelig!
Még mindig nézlek. Te rám mosolyogsz és én
vissza. Rohasztom lelkedet a halálnak.
Elillant már belőled a friss kalászszag,
mikor anyaságom tiszteletlenségén
szabadon engedted délibáb-hatalmad.
Azóta virrasztok. Egyszer irgalmat nyersz
Érzem!
Valaki vár!
Fa törzsében,
ága mögül,
bodzatőben
mily gyönyörű!
Valaki vár
az úton lesve,
félve,
vágyakozva tán.
Érzés, mely, mint virág
lassan bontja szirmait,
Szép Kikelet vízzel, árral,
új szerelem forrásával,
rügyfakasztó varázsoddal
kutakodod Holnapot.
Új életnek harmatcseppje,
vigaszt hozó tiszta szele
ezer dallal mesterkedve;
madárcsőrbe-szerelemmel,
tavaszhírnök
Szerettem férfit,
hányat?!
El is feledtem
valahányat.
Kerestem titkát
szerelemnek,
Nem lettem bölcsen
vetemedett.
Halva születtek;
mindet,
mindet temettem.
Ringatott ölén
öröm, bánat...
Engedte, hogy
kiabáljak.
szerz.név Mysty Kata
Másik VÁLTOZATA
Didergő időfoszlány ölel szorosan,
kéklő jégvirágok nyílnak ki testemen.
Múltamnak fakuló árnyéka környékez,
szerelmed diszkréten csillogó emlékkönyv.
Gonoszkodó szópárbajaink hajszolnak
örök magányom ragadós hálójába.
Ajkadat sóízű szavakkal áztatom,
Halandó vigyázd a lépted!
A keskeny út felett mennyei fény ragyog,
mégis oly kevesen haladnak azon.
Nem látják csillagát, pedig fényeskedik,
felfedezi mindaz, ki felfelé tekint.
Eső ásít odakint,
Felhő fátylat csavarint,
Álmos a világ;
Elmélázva nyújtózkodnak
Házak,
Körtefák.
—–
Küzdelmes kis holnapok
Előszele kavarog,
Sóhajt a vidék;
Kérdésekre választ nem ad
A hallgatag
Ég.
A következő félórában elmondtam a két grófnak, miféle terv született a fejemben. Hamarosan beszólították Gaudi András urat, és másokat is. Szinte mindenkinek volt valami meglátása, javaslata, kisebb ellenvetése.
A tanácskozás után Guzics várkapitány összetoborozta az embereket, akikre szükségem volt: kovácsokat, ácsokat, asztalosokat és egyéb mesterembereket, meg a szükséges segítőket. Másnap már csaknem ötszáz főnyi csapatot kommandíroztam.
Fülszöveg és ajánló az új kötethez.
Stephen Paul Thomas
Halál a csillagokban
„…nem szeretne háromszáz évig élni. Az maga lenne a büntetés…”
Még egyszer felmorajlott, majd
elcsendesedve magányában,
tovatűnt az idő óceánján...
Szertefoszlott reményszemcsék
sosem volt emlékeket sirattak.
Elmentettelek adathordozómra.
Kitörölhetetlenül, lélekbe vésve.
Szalmatekercsek,kévék, szélben szinte aranylón.
Nap tüze száraz tarló rendjét sem hevitette .
Még meztélláb jártam a torson. Játszi gyerekként,