Blogok

Mysty Kata

A szélcsend nyugalma

Egy városi park padján ültem,
a teret nézve elmerültem.
Fény és árny szelte át,
függönyt rajzolva a teret...
A nyugalom nem engedett.
 

Forrón vibráló alkony búsul,
csípős reggel, fázósan ködöl.
Haldokló falevél sodródik,
lopódzó őszünknek fejet hajt.
Nyári szerelem hevét őrzöm,

An gárd, madám, ha támadok,
hisz bája most oly izgató,
hátrálni, vissza nem fogok,
bár lelkem tiszta, mint a hó.

Davis hadmérnök újabb hosszú levelet írt – ez már a regény alternatív történelmi időszakában játszódik.

A valóságban is volt egy Magyarországon harcoló angol hadmérnök, Richards volt a neve, ő 1683-ban, Buda felszabadítása idején írt a harcokról naplóbejegyzéseket; amikor egyébként a későbbi Berwick herceg is a magyar főváros ostrománál tanulta a hadi tudományt – őfelsége, az angol király rendeletére…

———

Úgy kerestelek, mint nőstényfarkas,

eltűnt egykölykét; észveszejtve,

véremmel utam „megjegyezve”,

hogy megtalálj, hogy megtaláljalak.

Úgy kutattalak, vad erdők mélyén,

tövisbokrok közt eszelősen,

szétkaristolva, összetörten,

szédelegve mély szakadék szélén.

S haraptalak lágyan, tépve, vágyva,

mikor rád leltem, ahogy „rágja”

farkas, a kölykét féltve, fájva,

én is épp úgy, újra rád találva.

*Asszony, szépséges és rontó,*

Vadalma kertben ízt loptam belőle.

Sziszegős Édentől szerelmet vigaszul.

Apró levél- rejtek, titok-talány végzet.

Bűnhődni kényszerít a kódolt vágy, ha gyúl?

Vaksi ösztön-állat! Mit ér az öröm, s kiért?

Az örök élet mégsem kell neked?

Szaggasd ki szíved, ostorozd magad!

Hajadnál fogva vonjon élvhajhász szolgahad...

Hogy megbántad már ezerszer? Kit érdekel!

Ha meghalsz, mint minden megtévedt fajta,

*Nem tudom, kiként temesselek el.*

Az őszi napfényben idillek szettje
teraszra hív;
S a lélek nyugta ringat el.
 
Színes bársony lesz a föld új ruhája,
melegen tart,
mint pásztort téli subája...
 
Felhők mögött már csak alig kék az ég...
S kibúvó Nap;
- a jókedv, " lila dalra kél..."
 
Súg - búg a szél, nótáján derül a fény...
Feledteti;
hogy... egyszer, ...lassan , - itt a vég.

Egyszer sem hívtál, eléd kínált a lét.
Sírásaink hallották meg egymást, mikor
védtelen bordáid alatt a férfikor
múlása nyitogatta sorsreteszét.
 
A tizenháromezredik katarzis

Kilencvenkettedik rész

Valamit gyorsan le kell szögeznem: az irodalom vagy a költészet terén semmiféle „rendszerváltás” nem történt. Ugyanazon tendenciák folytatódtak, amelyek a posztkommunizmus időszakában kezdődtek; csupán a „demokratikus ellenzéki” címkét kellett „liberális demokrata” önelnevezésre cserélni. A jelentéktelenség megmaradt.

Kora este van. Készen vagyok mindennel, körülöttem rend, kellemes tisztaság.

Már dél óta „bizsereg” az ujjam. „Írhatnékom” van. Összegyűlt néhány téma, meg vár egy pár kötelező írnivaló is, itt az idő!

Egyedül szeretek dolgozni csöndben, nyugodt körülmények között. Az írás, nálam szertartás. Mindent a kezem ügyébe helyezek az íróasztalomra, ne kelljen szaladgálnom semmiért. Kávé, tea, ásványvíz, telefon.

(Veronikámnak Virágomnak)

Te botló, tántorgó Szeretet!

Mi volt a lelked? Oltár.

Miért lett utad meredek,

hová, jaj, hová bujdokoltál?

Sötétbe, ködbe burkoltad magad,

Te, a teremtésben legártatlanabb!

Vérző ujjakkal kaparom az éj falát

sejtve, tán oda rejtekeztél

az oroszlán homály, a falánk

képzetek elől, míg bensőd e nyárban is tél,

itt nyújtom kezem, fogd meg, szent alak,

hogy a szakadék széléről visszarántsalak!

Ragyogjon fel

Ragyogjon fel az a csillag,
Ki elűzi az éjszakát!
Fényében a hajnal virrad,
felderíti fény holnapját.

Eltűnik majd minden korlát,
végtelenbe simul a tér.

Verőfényes magyar Ősz,

Szelíd napsugár;

Amíg élünk

Állandóan

Véget és a Nyár.

——-

Lombkoronás őszelő,

Gyenge, kósza szél,

Még a fákon

Nyújtózkodik

Sok ezer levél.

—–

Esőkönnyes magyar Ősz,

Szürke pirkadat,

Meggyászoljuk

Ha kell, ha nem

A forró nyarat.

—–

Elszürkül a Horizont,

Az Isten velünk;

Mért nem a Jóra,

Mért csak a vészre

Figyelünk?

——-

Tanévnyitós magyar Ősz,

Újra iskola;

Diákzsivajtól lesz hangos

Nem tudod még, nem is érzed:

az idő ködlő távolából

miként vágtat feléd a végzet.

Még arra vágysz: szeressenek.

De arcodon már ott a jelek,

füledbe csábos trubadúrdalok zengenek,

hangzik bennük a mosolyod.

Ám megtudod, ha jönnek a bajok:

hazamennél, de nem nyílik ajtó,

mert törvény és végrehajtó

leverte kicsiny fészkedet,

s a sok lovag csendben eloldalog.

Egy igaz marad – bár kívül – a háznál,

aki maga a szeretet,

kit a pokolig lealáztál,

Játék a mondatokkal:Pilinszky János: Kihűlt világ c. verse, első és utolsó sorával.

Nélküled

"E világ nem az én világom,"

Lomha, bús a táj, az ág, az ég, a föld,
már az ősz az úr, a szél, s a rőt levél.
Búza véka rejtekén, s a lágy kenyér,
elszaladt a nyár, a dús, a szép, a zöld.
 

Mysty Kata
Fényében szánt-vet...
 
Fényében szánt-vet a nap,
ekéje mint felizzott vas.
Elszántan "élén" halad,
fénytüzek sora hasal.
 
Szikrát szór, perzsel, arat,
fűre, fára égőn lecsap.
Szél hinti, sugár havaz
elvetve fénymagvakat.
 
Ősz-Vető csak erre vár,
Ámor-Ré rég sorban áll.
Kalap fedi , és megáld.
Felhők közé is beáll.

(pásztornóta Inpeters Laci versének dallamára)

Szeptembernek legelőjén
bús birkanyáj béget,

XV. RÉSZ

Bethlen tehát semmi olyasmit nem mond, hogy „Magliani elsütötte a puskáját”, a „puska” kifejezést nem is említi. Ez véletlen lehet? Eddigi szövegelemzésünk arra mutat, hogy nem. Bethlennél az Önéletírásnak ebben a részében nincsenek véletlenek. Ha Bethlen Miklós nem említi Magliani puskáját, annak csak egy oka lehet: Maglianinál nem is volt puska.

Miféle fegyver lehetett akkor Magliani kezében?

Őszi fénynek rebben a lenge lángja

Szép remények ködbe borulva múlnak.

Harmat éled, dér lepi hanga csendjét.

Varjak üzennek...

Téli égről álmodik ősznek anyja,

nyár varázsát most csak a szívben őrzi.

Bús virágszál álmokat sírva ringat

könnyet a múltnak...

Napsugárral langymeleg álom ébred.

Édes emlék, jó vele álmodozni...

Árny se rebben, fénye a szürkületnek

vall a szemekben...

Még se búsulj, álmodom újra én is.

Szépre vágyunk, érzem a sarjadását,