Ülsz és nézlek.
Tekinteted messze réved,
homlokodba ősz tincs hajol;
kinn az ágon madár dalol.
Ülsz és nézlek.
Tán a múltból jönnek képek,
szemed sarkán szarkalábak;
kinn gyerekek kacarásznak.
Ülsz és nézlek.
Mosolyodban vágyat érzek,
ismerem a rezdülésed;
Írott levél
Aranybetűs, írott levél
az ég küldte le a földre.
Hozta Isten üzenetét
Új - szövetség benne kötve.
A magasból alászállott,
tüzet gyújtott a szívekben.
Az álom elkerül - pihenni hív az ágy -
zenél a szél, a dúdolása pille-lágy.
Borát a sorspohár taszítja énfelém -
hiába szürcsölöm; mi végre? - kérdem én-
ha nem segít, mit ér? Kemény a bús magány.
- a képed itt feszít a kis szobám falán -
Satíroz enyhe pírt a láz az arcomon,
vakít a Holdsugár a barna balkonon.
Démonmadár vállamra szállt,
hess madár!
Gondolataim csapongva gyötörnek,
hess madár!
Jer csak mégis közelebb!
Hadd lássam szemedet!
Mit takar e szembogár?
Hess madár?
Jer madár?
Csitt madár!
Mysty Kata
Mint hitvesed...
Patyolat hálóingem szennyesbe dobom.
Az öregségen csüggedni lenne okom.
Szívbéli társam sebeit pátyolgatom.
Örömódákért az éjt nem hibáztatom.
Pirkadattájt karjaid fészke ; honom,
s mint hitvesed, fényharmatom hullatom.
Mi kell ahhoz, hogy valaki jó író legyen? Igen sokféle választ olvastam már, a legtöbb a szerencsére vagy merőben külsődleges tényezőkre volt kihegyezve.
Akadt már olyan magyar íróember, aki számos nyelvet beszélt, igen jól tudta eladni magát, nemzetközi kapcsolatok kiterjedt hálózatával rendelkezett, képes volt befurakodni bárhová, félrevezetni akárkit, és a tollat sem forgatta rosszul. Csak éppen erkölcse nem volt. Anélkül meg? Díjat persze lehet nyerni…
Volt egyszer egy Zerffi Gusztáv nevű tollforgató…
Mysty Kata
Üres erszény, teli búzsák,
koldusbotra jutott Múzsák...
Kalioppé könnye pereg:
nem olvasnak az emberek!
A festett színfalon színes világ,
Sok metropolis,
Bankok,
Gazdaság,
S a csiricsáré színfalak
Mögött
Valami sokkal fontosabb.
—–
Luxusbéke vagy kvázi-háború,
Szappanvigyorú öltönykoszorú,
Rengeteg anyag,
Minimális lélek,
S a mélyben:
A Lényeg.
—-
Piac-elvakult hitetlen hitek
Nem hoznak üdvöt soha senkinek;
Üdvösségért nem jár kamat,
Adó;
A Lét
Nem eladó.
—-
A színfalak
Vonaglanak;
S mögöttük valami
Sokkal fontosabb.
Kihunyt a régi tűz, az éj ködöt szitál,
dereng a lámpafény, sötét a macskakő;
Egy, csak egy
Egy, csak egy, Ki embernek született, s bűntelen,
Álmaink lánca minket régen összeköt,
A Hold az égen őrködött,
mint, lámpafény a víz fölött,
Egyszer egy tavaszt, napfényt imádó
Márciusi este van;
Nézd, az Idő hogy’ rohan.
—
Sötéten hallgat az ég;
Komor bakacsin-vidék.
—-
Gyere szerelem,
te bolondos vén mágus.
Földnek rugója.
A hit ereje
Miért a szenvedés, miért a fájdalom,
miért hull könnypatak a bánat utakon?
Ármánykodással a gonosz miért kísért?
súlyos kérdések és mégis él a remény.
Véd a hit ereje veszélyek ösvényén,
csábító ígéret ál - szemfényvesztésén
felülemel, s óv az Isteni kegyelem.
Soha nem hagyja, hogy az igaz elvesszen.
Ritkán írok/írtam szerelmes verset, s ha ezt megtettem, az sem volt az a klasszikus fajta. Íme, az utóbbi néhány év termése: