Sztancsik Éva blogja

Hajnalszárny

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, március 19 - 12:49

 

Hajnalszárny érintett,

karmolva az éjjelt... -

kéjükben elpilledt

szerelmük pírt érlelt.

 

Eközben csendpárnán

mellém feküdt álmom -

nap-magzatot várván,

hogy az ránk találjon.

 

S megszületett reggel,

selymes-sárga hajjal... -

hatalmas tervekkel,

ábrándos sóhajjal.

 

.....

 

Labda vagyok, pöttyökkel

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, március 17 - 12:01

 

Vannak azért jó napok,

még ha nem is hónapok -

rövid órák, perc-hegyek;

ekkor mindent kedvelek.

 

Mint egy labda, pöttyökkel,

mikor dobják örömmel... -

úgy zsongok a föld felett,

mint kit mámor pörgetett.

 

Kár, hogy nem tart sokáig,

de hatása csodállik... -

akkor is, ha földet ért, s

már csak gurul ihletért.

 

(2016. február)

 

 

Itt nincs háború

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, március 14 - 12:12

 

Szerencsés nemzedék vagyunk talán, 

világ-csatákba (jaj!) nem kerültünk... -

nem virult orgonánk más talaján, s

nem kellett hódolva szégyenülnünk.

 

Ötvenet-hatvanat leélt ember...

aránylag békében, csendben ébredsz -

benned ha felrémlik Az a rendszer,

vajon a könyvekből mennyit érthetsz?

 

.....

 

Filmeken nézed a borzalmakat...

folynak a betűkből véres sorok -

(szíveden repeszként fájdalmasak)

Könnytócsák gyermekszemmel

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, március 12 - 12:21

 

Egyre többet sírnak az istenek.

Hull a könnyük márciusi őszben.

Mi szárazon maradna, nincs olyan -

a fák vízben tocsognak, cipőtlen.

 

Szétszakadt már az avar-harisnya;

darabjai, mint levél-fodrocskák...

felröppennek a zaklatott szélben -

s alászállva a hintát foltozzák.

 

A játszótér csendes, most este van.

Aludni tért a virgonc gyerekhad -

dehogy zavart közéjük tócsa, sár,

... istenek bánata rájuk nem hat.

 

Elherdált színek

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, március 9 - 17:46

 

Korkorsóm kiürült, még több időt innék.

Cseppennek az évek, (néha nem őszinték) 

csodálkozom nagyon, mire e  rövidség...

Cudar perc-fegyőrök - enyém ne őrizzék!

 

Még több időt innék. Órákat, kortyokban.

A kimért napokkal rosszul gazdálkodtam.

Sokat néztem (léha), ahogy a tűz lobban

és hevertem mélán magamra hagyottan;

 

ám milyen jó volt ez, így pihent az elme;

közben elfeledte: gyorsan itt az este...

Egy retúrt!

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, március 5 - 13:48

 

(Síneken, gyalog)

 

Nem tudok jó lenni, mindent elrontottam.

Bennem sátán táncol, gyakorol bomlottan.

Most lelkemmel ropja, ugyan mivé válok?

Főördög leszek majd; jobb, ha odébbállok.

 

(Sok állomásra beérve)

 

Vagy csak lázálom ez, képzelet-szülemény?

Azt sugallni felém, hogy énem holt remény?

Hogy olybá tűnhetek, mint ősöm; magyarán:

figyelni kell engem, mert lehetek... anyám?

 

Bál után

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, március 3 - 18:59

 

Úgy jöttél mellettem, mint ki menni készül;

fogtad volna kezem, de nem tetted végül. -

Hatalmas sóhajtás szakadt fel melledből:

- Táncolj velem kérlek, testestől-lelkestől.

 

És táncoltunk másnap és harmadnap ismét;

(te, aki olvasol, ezt már el sem hinnéd...) -

margaréták nyíltak minden léptünk után,

szegfűket fújt a szél hajunk közé puhán.

 

A bohém ruhája

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, február 27 - 17:06

 

Isten tudja, miért lettem ilyen.

Ilyen írogatós, "költő" fajta.

Régen... alig-alig súgtam dalba

lélek-hangjegyekkel élet-hitem.

 

Lehet, azért lettem versfaragó,

mert elnehezült a szívmadaram.

Tollával takartam sírva magam,

s könnyóceán-vizén tenger a só.

 

Szétmarta ruháját, sajnálom én.

Vagy mit is beszélek? Örülhetek.

Léleksutból

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, február 24 - 18:03

 

Mindenik reggelen meghalok kicsit.

Kedvem léleksutból nehezen szökik -

látom, álomkörmöm lerágva tövig;

karmolatlan csöndben ásítok nihilt.

 

Szemeim résnyire nyílnak a fényben,

pillámra a reggel mintáit hímzem -

várom, e kínon csak kicsit enyhítsen

éjemlék-énemben szendergő vétkem.

 

Húzódnak bennem a felkelés izmok,

mozdulatlan vagyok, bár szívem harsog -

friss-vöröset buggyan a fáradt dalnok...

Nógató

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, február 21 - 15:48

 

Megállíthatatlan volt a lendület,

ami okozhatta csúfos vesztüket -

(csatatér az élet, későn ébredők;

sokaknak a bátrak sosem érthetők)

 

Kikerülhették a fontos nyomokat.

Apró ómen-gyermek sírva noszogat.

"Figyelj, figyelj kérlek - ordítja a csöpp -

kalandtalan ember, gyűl benned a csönd."

 

Átaludhatták a sorsuk garmadát,

mélán merenghettek ezer hajnalt át.

"Ébredezz hát álmos, kábult, talányos,

Örökké ugyanaz

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, február 19 - 19:35

 

(Emberek, mesék, istenek)

 

Mindig a birtokvágy hajtotta az embert.

Még több földet, vallást, erőt, utat akart.

Közel a határhoz lépett határtalant... s 

tiszta lelkű pogányt tűzhittel keresztelt.

 

Halált rendelt, átkot, harmadnapra lángolt

ki ellenállt, s kár volt makacsságban élni.

Harácsoló gőgnek keze száz tenyérnyi -

koldusok éhéből módos bűnt barkácsolt.

 

Rőtszakállú bácsi mondogatta mindig:

Szuvenír a vállamon

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, február 15 - 18:53

 

Varrt egyszer a szerelem

nekünk folt-takarót... -

aprólékos öltéssel

hímezte, csodamód.

 

Felöltöttük magunkra

szenvedély-palástját...

darabjaim bársonya

örömmel talált rád.

 

Itt hagytad e pokrócot

grátiszként vállamon... 

kifakult, mint én magam,

s nincs mire váltanom.

 

Szemfedelem lesz végül,

halált átragyogva -

nézzük ezt mi magasból,

Túlparti csendélet

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, február 11 - 18:28

 

Nincs már min búsulni,

elmúltak a ködök... -

miért hát mégis, hogy

könnyekkel küszködök?

 

Tán a Nap ereje...

abban támadt hiba -

gyengesége révén

dúl bennem galiba.

 

Kevés lett itt a fény,

nem látok magamban -

lelkem csak botladoz

feldúltan, zavartan.

 

Kifújt innen a szél

virtust és ragyogást -

széthordta messzire,

hol rájuk Vadon várt.

 

Belvárosi téli tárlat

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, február 8 - 18:55

 

Belepi a hó a tavalyi mocskot,

hull a kutyaszaros, csúszós betonra, s 

talpamhoz ragadva, némi szétfoszlott,

filterig szítt csikkel kerül szinkronba'.

 

Egyhangú a környék, unalmas a táj,

naponta ugyanaz a szürke festmény -

én vele lélegzem (szökött papagáj),

sokszínű tollaim bárgyún keresvén.

 

A parkban reszkető percekkel villog

a fényes kijelző... mindig ránézek -

Vándormókus

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, február 3 - 18:53

 

(Otthontalan)

 

Minden odú foglalt, eladva az erdő;

körbenéz a mókus (világjárt tekergő) -

adjatok egy zugot, ahol megbújhatok,

annyira fúj a szél, fülem bojtja vacog.

 

Kukucskál a bagoly, kerekedik szeme;

tollát borzolgatva rémísztőt zengene -

nincs nálam menedék, huhogja magában,

úgy tudom máshol sem, azaz... általában.

 

Szegény kicsi pára, didereg a fagyban,

Ég-fátyol, Hold-palást

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, január 31 - 14:54

 

(Erényért reményt)

 

Hallgat az Éjszaka, csukva a szája,

mert takarja titkát, mit kileshetnénk -

Ég-fátyol, Hold-palást...hiú a drága,

de tettben képtelen, bár mesélne még.

 

.....

 

Annyira szeretnénk hallani tőled

a régi regéket, a szét-szállt Időt. 

A hajdani kardos, tettre-kész nőket

és férfit, ki egykor a harcban kidőlt.

 

Kik védték hazájuk, házuk, családjuk,

Sosem volt makulátlan

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, január 30 - 08:51

 

Nincs levegő, bennrekedt a szusz; 

fojtogat a bizonytalan káosz - 

nyugalom szól a távolból vissza: 

fizess még a biztonság árához. 

 

Nincs már pénz se', koppan a semmi; 

sok elköltött lélek-garas helyén

csillog néhány lepattogzott szilánk - 

többségében szúrósan hitszegény.

 

Nincs levegő, bennrekedt a szusz;

belső kertben pusztulnak a rózsák -

szirmuk hullik emésztetlen múltra,

... hulladékként vér-körüket róják.

 

Máz

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, január 26 - 18:28

 

Csak a szépről kéne írni, a jóról, a hóról,

arról, ami most éppen nincs, bújik a bimbóból -

mert ha elég sok vizet kap, tán még kifejlődik,

főleg, ha a nap is süt rá, szelek sem mellőzik.

 

Csak a jóról kéne írni, szeretőkről, vágyról,

arról, hogy egy boldog ember mit lát a világból -

mert mikor azt elolvassák, tűz gyullad odabenn,

angyalszárnyú álmok vállán röpül a csoda lenn.

 

Csak a vágyról kéne írni, a tervekről, csókról,

Csak kegyesen (Röglét módosítva)

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, január 21 - 19:42

 

Máshol szeretnék lenni, bárhol;

ahol egy szem még elvarázsol -

ahol a gond a sutban nyugszik,

nem emlegetve sosem csuklik.

 

Zöld réten, ormon, rózsakertben,

mindegy nekem, csak újrakezdjem -

magam mögött a rosszat hagyjam,

nehéz a leckém, körmös csattan.

 

Korán küldtek el minden tételt,

oktatóm jó szót nem fecsérelt -

tanuld magad, ez volt az elve....

s balféknek bukás hű bérence.

 

Röglét

Beküldte Sztancsik Éva - 2016, január 19 - 18:03

 

Máshol szeretnék lenni, bárhol;

ott, hol egy szem még elvarázsol -

ott, hol a gond a sutban nyugszik,

nem emlegetvén sosem csuklik.

 

Zöld réten, ormon, rózsakertben,

mindegy nekem, csak újrakezdjem -

magam mögött a rosszat hagyjam,

nehéz volt leckém, súgom halkan.

 

Korán kaptam meg minden tételt,

oktatóm jó szót nem fecsérelt -

tanuld magad, ez lett az elve....

tudtomat tudtom vezérelte.

 

Oldalak