Templom-csendnyi hangban
mennyi-mennyi dal van -
orgonasíp alszik...
horkol minden dallam.
Templom-csendnyi hangban
szavunk hallhatatlan -
padok között járva...
Isten pusmog halkan.
Templom-csendnyi hangban
lelked nyughatatlan -
rideg téglák mögül....
sóhaj-szárnyad csattan.
(2015. október-november)
(Lélekrokkant)
Gondolhatnék arra, hogy milyen érzés volt,
amikor bizalmam, hitem rommá rogyott -
amikor úgy láttam, kedvel a Lét, holott
akkor már régesrég másokra pocsékolt
megértést, törődést, szeretetet, mosolyt.
Becsapva, csüggedten álltam és csalódott
lelkem csillámokra szóródva halódott...
míg döbbenten lestem kívülről (jóbolond)
mire véljem mindezt? Kérdezgettem Istent,
majd utóbb a Sátánt, de hallgattak nagyon -
s kérdeztem én őt is, kitől felgyűlt bajom,
ám "igaz" válasszal senki meg nem tisztelt.
(Z.-nek)
Valamikor kisfiam...
(ugra-bugra hopszasza -
fürgeséget szomjazva)
eleven volt, mint higany,
éjszaka sem nyughatott.
Takargattam, felvettem -
sírogatott kezdetben...
anya-bőrbe bújtatott.
Éppígy pörgött felnőve,
kamasz szívű izgága... -
kinek semmi sem drága;
nála a Kor előnye.
.....
Mostanában csendesül,
szülő-szemtől mentesül. -
Nagy Játékban benne ül,
ölelném, de...elkerül.
(2015. október végén)
Réges-rég a kislányom
hízelkedőn hozzám bújt... -
sajnos ez ma már a Múlt.
Néha mégis azt látom...
rám-nevetgél gyerekként.
Kacajával szaladok... -
(rejtsetek el kanyarok!)
s nevelgetem a Reményt,
amit metszek, gyomlálok,
hátha ez a boldogság... -
fejleszt néhány kis torzsát,
amin később megállok.
......
Fagyos Sorsom megrian;
kérdem tőle: most mi van?
Szótlan tekint, naivan...
s olvad bennem szolidan.
(2015. október)
Éhezőnek falat kenyér
többet ér a szónál -
rongyosnak a meleg ruha,
mikor a fagy kószál.
Rács a rabnak ellensége,
kevésbé a Napnak -
cirádázza fénye ívét
és szikrákat szabhat.
Nyugodt élet, forradalom,
ütközet vagy béke... -
Kinek mi az arany közép,
s mitől forr a vére?
Ki a boldog, ki a csóró,
s ki az, aki szabad?
Csuda tudja ezek után,
lehet... csak a lakat.
(2015. október 23.)
Csurran a szónak perctelen hangja,
szökken az éjjel mélykék haragba. -
Csillagok jönnek csábos ruhában,
fényt terít hold-kéz rájuk busásan.
Kondul az éjfél szellem-harangja,
néznek az égből hegyre, patakra. -
Táncol az erdő hullámzón, lágyan,
fújja a szellő... álmomban láttam.
.....
Érintett engem misztikus csókkal
árnyalak halkan játszott valómmal. -
Ágyamban ültem ébredést szítva,
csukva a szemem, vakság bénítja.
(Ego sum...)
Legyek mondatnemző
termékeny varázsló?
Legyek jelzőt-termő
boldogan parázsló?
Vagy: lehetnék komor,
kit levertség sodor... -
netán vidám vicclány,
poén-bomba villám.
Jobban szólna versem,
ha "mértékkel" teltebb?
Esetleg egyszerűbb...
semmi lentebb-fentebb?
Hagyjam a rímeket?
Kell még itt a szabály?
A szótagszám-dagály?
S a ritmust szíveled?
Sületlenség téma...
probléma mélysége... -
könnyed, cserfes hablaty,
mi kéne, mondjad csak.
Pehelykönnyed lélekkönnyed
gyémántszárnya fénynek röpked.
Szemzugodból megszállottan
kristálypermet számra toppan.
Lecseppenő csendes harmat
ajkam hamván hosszan hallgat.
Szóra bírni nem megy nekem
... forráskútban vermem lelem.
Szétsimítom ujjbegyemmel,
csillámgyöngye heggel perzsel -
nyirkos kincsed rajtam őrzöm
... emlékszélben fáj kettőnkön.
(2015. október)
A dráma a gyomorban kezdődött,
s rágta magát beljebb a belekbe -
kínt hasított, étvágyat temetve...
minden ebéd beteg lett, fertőzött.
Száműzötté vált a szép, halódott,
helyébe csúf, deformált kép lépett -
torzult, groteszk világba rém révedt...
és becsapva önmagát - űrt pótolt.
.....
Reménytelen embermás öltözz át!
Lélekrongyod vesd tűzlék hevébe! -
Hittel varrass, szabódat cseréld le, s
fércelni sem tudhat majd az önvád.
Az Értelem Bokrán feszül sok hajtás,
párosan pattannak testes rügyfürtök -
a vesszők olyanok, mint a dús üstök,
mint hajnövesztőtől a sörény-rajzás.
Tetterős indák közt debil-sarj hajráz,
ágboga vakmerőn kúszik a fénybe -
(lehet, a metszéssel el vagyunk késve)
balga-gally behálóz, s diadalt hajhász.
Csököttes csömört fúj léhűtő szellő,
meglibben néhol egy Törekvő Levél -
már szinte ő is csak magában beszél,
míg várja az esőt... rég járt itt felhő,
de azért bízik...az Élethez felnő.
(2015. szeptember)
Ágyamra feküdj le,
testemmel takarlak -
emléked ne fázzon,
lelkembe bevarrlak.
Őrizlek magamban
míg élek, ígérem -
...
ha kiszöknél mégis,
szívem elkísérjen.
(2012 / 2015)
Nem tudok én verset írni,
a költő az mind szárnyal -
nem tudok én szóval bírni,
lent maradok, tört szárnnyal.
Nem sodor az ár magával,
állóvízben tengődöm -
iszapsúgta bűz-mocsárral
kenem betűm vergődőn.
Nem használ a tapasztalat,
sem az ösztön, élet-vágy -
az akarat túl nagy falat...
holnapra tán messze hágy.
Nem kell nekem e betegágy,
de a sodrony oly makacs -
és testemen sebeket rág...
gennytől, vértől szín-ragacs.
.....
Elfáradtam élni, halni szeretnék...
a Széllel lebegni szárnyába varrtan -
Napban felébredni sárga hajnalban,
s égkék felhőmézből, ha jól belaktam,
büszke Holdra várni, ködhöz tapadtan.
Szivárvány ívében lilás mennyfenség -
(mit bálványként csodál földi jelenség)
azzá lennék, igen... és onnan jeleznék,
örökké maradva hívatlan vendég.
(2015. augusztus végén)
Messze jártam éjjel, a koromsötéttel
elém-hullt csillagod sírodnál meghajolt -
ráfújt a szememre, s néztem a tiéddel
... átlényegült írisz lámpáddal láttatott.
.....
Fejedbe vehetted, világod ismerjem,
akarom-e vagy sem, ennyivel tartozol -
álmommal vitáztam: akad elég terhem,
ne izzítson engem angyalzáras pokol.
Tehetetlen ember, ez lettem, semmi más;
szállt velem matracom, takaróm alvajárt -
Holdrézrokka-orsód időtlen technikás,
feltekert magára... megszőttük a halált.
Havazik a szívem fölött
bíbor könnyfelhőből -
esik reá jeges áldás
lélek-kesergőtől.
Söprögetni kéne gyorsan,
ne üljön sok rája -
piheg nehéz bútól, bajtól
mind a két kamrája.
Megkopott a cirok rostja
még az előzőtől -
kötözni biz' újat kéne
örökzöld vesszőből.
Fagyossá vált talaj láttán
- hirtelen döntéssel -
menteném e nemes testrészt,
amíg nem mentél el.
Tested csábos melegébe
bújtass olvasztani -
bűbájodat összeszedve
legyél most Valaki.
Én még nem feledtem el azokat a nyarakat,
mikor éberen méláztunk az esthajnalt járván -
és hulltak ruhánkra a lenyugvó Nap-parazsak
lesve, mit szaval e szürke táj éjanyó vállán.
Kinn pihentünk a sötétség köpenye közepén,
szinte hívogattuk hozzánk és köszöntöttük őt -
kócos fejünk fáradtan pihent sármja fövenyén...
hollószín öltönyben játszott ő gavallér szülőt.
(Metamorfózis)
Újkor ez, láthatod, tobzódnak a zsenik,
internet-bolygónkat versekkel terhelik. -
Köztük élek én is, bár szerény a lakom;
seggen csúszik dicsfény a penészes falon.
Szomszédok hasonlók, örülhetek nekik,
sebaj, hogy nekünk csak villanásra telik. -
Elég, ha mi tudjuk: késztetésünk vagyon,
abból gazdálkodunk szegényen, szabadon.
Álom-szárnyunk röppen estétől reggelig,
tollunkból "kortárs-báj" valódit reppenik. -
Ránk kacsingat túlról más planéta-halom,
lájkoltam lelkünket; szavam szívvel adom.
Tisztulás
Ha úszom a tóban, másra nem gondolok,
csak a szerelmes víz öle bársonyára -
belesimul testem, gyűrődést feledve;
így fürdik Vadgalamb is az út porába'.
.....
Pihekönnyű lénynek érzem magam benne.
Gondseregem lebeg a zöldeskék tükrön -
tőlem szétverheti harag-hullám függöny;
kevesebb marad, mi engem partra tenne.
Nem is nézek rájuk, hagyom elmerülni.
A nehezebbeknek biztos lenn a helye -
búcsúdalt dúdolok, evezhet gyászzene,
mentőövem nektek kezem sose küldi.
Elveszett az út, amin jártam,
amerre nézek, csak pusztaság -
száraz-virágok, feldúlt tanyák,
kóró és gyökér áll szilárdan.
Vihar sem kavar szürke penészt,
mely ráhízott e nyüves tájra... -
bizonytalan lét...nehéz málha;
letenném súlyod, mert felemészt.
Ez nem én vagyok, valaki más;
szólj már nekem...jöjjek vissza -
kiálts hangosan, hogy felnyissa
szavad a szemem, mi bűncsipás
...mióta minden utam "hibás".
(2015. június)
Mi lesz majd utánam? Mi lesz, ha nem leszek?
Fog még érni szőlő? Zsongnak fürtjén legyek? -
Kéz, amely szüretel, mondd, marad-e elég?
(Hisz enyém föld-falta, csúf kukac-eleség.)
Milyen lesz a liget? Nőnek tovább erdők?
(Remélem síromnál szarvashiba "felbőg".) -
Nyár torkán lecsúszik akkor is a hőség?
És ríttok ugyanúgy, hogy mikor jön bőség?
A barack - fenn a fán - hamvas lesz azután?
(Miközben senki sem hív már így: anyukám.) -
Valamint a folyók; folynak szakadatlan?
Kiapadhatnának, amikor meghaltam.